Színes Ötletek

a kézügyes blog

Szeptember 18 és 20 között ismét Kerekdomb Fesztivál Tállyán

1nap_kerekdomb_kriza_marton-339_jpg_masolata.jpgSzeptember harmadik hétvégéjén immár 11. alkalommal indul útjára a Kerekdomb Fesztivál Tállyán, hogy a három nap során ismét közös kulturális térré változzon a Tokaj-Hegyalja egyik legszebb települése. A háromnapos fesztivál ideje alatt a borászatok udvarai koncerttermekké változnak, a történelmi falak között színházi előadások kelnek életre, az evangélikus templom boltozatai alatt klasszikus zene szól, a dűlők ösvényein pedig túrázók indulnak felfedezni a tájat és annak történeteit. 

Könnyűzene – dalok, amelyek összekötnek

A Kerekdomb koncertjein a közös zenei élmény teremti meg azt a felszabadult, közvetlen hangulatot, amely a fesztivál egyik meghatározó sajátossága. A nagyszínpadon és a tállyai portákon többek között a Quimby, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Parno Graszt, Ferenczi György és a Rackajam, a Lóci Játszik, a Góbé, Barabás Lőrinc, Boggie, Bongor, a Cimbaliband Trió és a Lázár tesók koncertjei várják a közönséget. A nagyobb produkciók mellett a bensőségesebb hangulatú koncertek, dalköltő estek, világ- és népzenei programok, valamint új hangok teszik teljessé a hétvégét.

Komolyzene – elcsendesedés a fesztivál forgatagában

A tállyai evangélikus templom különleges akusztikája és atmoszférája ezúttal is méltó teret ad a klasszikus zenei programoknak. A BenOla Guitar Duo reneszánsz és barokk estje, a Bartók Béla Zeneművészeti Kar cselló tanszakának Bach-estje, a Canticum cordis, valamint az Ezüst és Ében fuvolaegyüttes műsora a fesztivál elmélyültebb pillanatait kínálja.

Színház – emberi történetek egészen közelről

Humor, zene, irodalom és személyes történetek költöznek Tállya különleges tereibe. A színházi kínálatban többek között Für Anikó és Hrutka Róbert GÉZA’80 című zenés előadása, Lackfi János Medveles című estje, Udvaros Dorottya Csend–Törékeny: Üres című felolvasószínházi produkciója, Peller Károly Latabár Kálmán szerepében, a Hair, valamint Márfi Márk Lassan című darabja is helyet kap. Vasárnap Csuja Imre és Hámori Gabriella Hiszek 1 – Párbeszéd Istennel című előadása teremt különleges találkozást színészek, gondolatok és nézők között.

Irodalom – amikor a kimondott szó személyessé válik

Az irodalmi programok a történetek, versek és dalok közös terébe hívják a látogatókat. Kollár-Klemencz László dalköltő estje, a Lázár tesók műsora, valamint Varró Dániel és Molnár György zenés-irodalmi programja más-más hangon mesél arról, hogyan válhatnak személyes történeteink szavakká és dallamokká. 

Bor, természet, család és kiállítások – élmények egy helyen

A Kerekdombon Tállya ízei is főszerepet kapnak: portakonyhák, estebédek, pezsgős villásreggelik és dűlőtúrák várják a vendégeket, a Borútlevéllel pedig mindenki saját útvonalán fedezheti fel a helyi pincészeteket és borokat. Bányalátogatás, evezés a Bodrogon, kerekezés, futóverseny, vezetett túrák,  a családokat pedig gyerekkoncertek, gyerekjóga, kézműves-foglalkozások, játszóházak, mesterségbemutatók, néptánc és játékudvar várja.

A település galériái és különleges terei eközben kiállításoknak adnak otthont, köztük a Tállyai Művésztelep Belső tájak és közös valóság című tárlatának, Körös Gábor fotókiállításának, a Hello Wood Építészmustra TÁLLYOLÓ installációjának, valamint a Tállya 4D – Tállya térben és időben kiállításnak.

A Kerekdomb Fesztivál nem ígéri, hogy a nyár örökké tart – csak ad még három napot mindazoknak, akik nem csupán programokat keresnek, hanem történeteket, felfedezéseket és egy hétvégét, amely még sokáig velük marad. Ahogy Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál alapítója megfogalmazta:

„Tállya magával ragad – ezt nehéz szavakba önteni, de amikor megérkezel, rögtön azt kérdezed magadtól: miért nem jártam itt korábban?”

További információk a Kerekdomb Fesztivál weboldalán és közösségi felületein

Fotók: Kriza Márton, Tót Mea

flyer.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2619161859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Akció

11547.jpg 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása