Színes Ötletek

a kézügyes blog

Szeptember 6-án JusTeenTime a Budapest Parkban
Idén is visszatér az ország legnagyobb tinibulija

justeentim_1_kredit_rosta_mark.jpgSzeptember 6-án, immár negyedik alkalommal rendezi meg a Budapest Park JusTeenTime rendezvényét, amely a kiskamaszokat és tinédzsereket szólítja meg, ugyanakkor minden érdeklődőt szívesen lát. Idén Moriones és STAiR koncertje, előadók és influencerek részvételével zajló kerekasztal-beszélgetés, valamint számos más izgalmas program várja a látogatókat. A részletekért olvassatok tovább! 

Az eseményt 2023-ban rendezték meg először, azóta pedig minden évben visszatérő programja a Budapest Parknak. A JusTeenTime azzal a céllal jött létre, hogy a fiatalok is átélhessék a Budapest Park élményt, akkor is, ha egyedül még nem biztos, hogy elengedik őket a szüleik koncertre. A program emellett arra is ösztönzi a digitalizációban felnövő generációt, hogy minél több valódi, a négy falon kívüli élményt szerezzen. A koncertek mellett kerekasztal-beszélgetés, hiphop táncshow és számos más program is várja a résztvevőket.

Idén is két koncert várja a JusTeenTime látogatóit: fellép Moriones, aki korábban már kerekasztal-beszélgetőként is részt vett az eseményen, előtte pedig a STAiR duója melegíti a közönséget.

Moriones nemcsak zenéjében, hanem vizuális világában is szeret kísérletezni. Műfajokon átívelő hangzásával zeneszerzőként, szövegíróként és producerként is jelen van. A Manuellel közös Voodoo Baba mellett az EZ AZ ÁRA és a 2026-ban megjelent angyal is hozzá kötődik. A STAiR a Sávlekötő Camp tehetségkutatójában tűnt fel, ahol két, hálószobapopot játszó fiatalt ismerhettünk meg. A hálószobát azóta hátrahagyva egyre nagyobb színpadokon lépnek fel, immár zenekarral kiegészülve.

A koncertek előtt PARK TALK beszélgetés várja a látogatókat, amelyen részt vesz Trunk „Dablty” Tamás sneaker- és divatvlogger, Filo előadó-dalszerző, Késely Ajna olimpikon úszó és Nagy Bogi énekes. A PARK TALK moderátora Labancz Dániel pszichológus lesz, a közönség pedig kérdezhet a résztvevőktől. Az esemény házigazdája idén is Lil Frakk lesz, a programokat pedig hiphop táncshow nyitja a nagyszínpadon.

A JusTeenTime-on nemcsak a színpadé a főszerep: erre a napra az egész Park átalakul. Hangszereket próbálhatunk ki a Hangolórában, ahol akár az is kiderülhet, hogy köztünk van-e a következő nagy felfedezett. Sőt, saját hangszer készítésére is lehetőség lesz a Park saját, ParkLab School x Superar elnevezésű standjánál, ahol hamarosan induló tehetségtámogató programjukról is többet megtudhatunk. Aki inkább az ügyességét tenné próbára, annak ott lesz a zsonglőr játszópark és a Vakok Egyesületének akadálypályája, a mozgás szerelmeseit pedig a IX. kerület sportjátékai várják. Amennyiben szépülni szeretnénk, profi fodrászok és sminkesek lesznek segítségünkre.

Közben olyan kérdésekkel is foglalkozhatunk, amelyek túlmutatnak a szórakozáson. A Közép-Európai Mediációs Intézet (KEMI) az iskolai zaklatásról kezdeményez közös gondolkodást, a FREE SZFE pedig a tinédzserekkel együtt keresi a választ arra, hogyan lehet úgy jó alkotást létrehozni, hogy közben a lelkünket se bántsuk. A Pszicho sarokban önismereti tesztet tölthetünk ki, vagy akár négyszemközt is beszélgethetünk egy pszichológussal.

A kitelepülők listája folyamatosan bővül, érdemes figyelni a rendezvény facebook eseményét.

A JusTeenTime továbbra is hiánypótló esemény: egy nap, ami kifejezetten a kiskamaszoké és tinédzsereké. A koncertek mellett új dolgokat próbálhatnak ki, kérdezhetnek, alkothatnak és mozoghatnak, miközben kortársaikkal együtt fedezhetik fel a Parkot. Mert fontos, hogy legyen egy hely, ahol a saját közösségükben, együtt szerezhetnek valódi élményeket.

Ha valaki kíváncsi a JusTeenTime hátterére és célkitűzéseire, többet is megtudhat korábbi interjúnkból

Fotók: Rosta Márk

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2219159397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Akció

11547.jpg 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása