Idén már ötödször látogattunk el a Művészetek Völgyébe, és minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a 2026-os, 35. jubileumi év talán még a szokottnál is eseménydúsabbra sikerült, nemcsak a fesztivál szempontjából, de a Színes Ötletek csapata számára is, hiszen, ha lehet, minden korábbinál sokszínűbb programokon sikerült részt vennünk, kezdve a Völgyszimfonik 35.-tel, vagy a Danubia Zenekar ütőhangszeres workshopjával – melynek a végén még a szamba zene legalapvetőbb motívumait is elsajátíthattuk – ezúttal az átlagosnál jóval több koncerten át a lehető legtöbb kézügyes foglalkozásig, workshopig, melyekbe sokszor annyira belefeledkeztünk, hogy még a fotózásról is megfeledkeztünk. De persze nem mindig, így végül hoztunk egy bőséges galériára elegendő, remélhetőleg inspiráló képet Kapolcsról, Vigántpetendről és Taliándörögdről!
Kezdjük egy igazi kuriózummal: mivel nagyon szeretünk túrázni, kapva kaptunk az alkalmon, hogy idén részt vegyünk az Magyar Természetjáró Szövetség jelzésfestő programján: egy távolságot illetően rövid, de annál érdekesebb körút során Kapolcs és Király-kő közötti útvonal egy szakaszán frissítettük fel a turistajelzéseket, miközben rengeteget tanultunk a jól követhető utak mögötti elhivatott háttérmunkáról.
A Cirque du Tókertben (a Művészetek Háza Veszprém bázisán) a sashiko varrástechnikát gyakoroltuk, miközben a szomszédos asztaloknál shibori festés, füstölőkészítés és furoshiki workshop zajlott. A Hungarian Art & Business (HAB) „Szálról szálra” közösségi installációjában használt alapanyagokból szőttük tovább a fesztivál közös szőnyegét, és bepillantottunk a nyomódúcos vászontáska-dekorálásba is. A Laczkó Dezső Múzeumánál római kori ékszereket készítettünk, mialatt a gyerekek önfeledten kutattak a régészeti homokozóban.
Vigántpetenden a Papírsárkány Gyermekalapítvány sátránál papírsárkányok repültek, míg a Furmányos játékudvar és az Air Dance Sport Club légtorna-workshopja biztosított felhőtlen szórakozást, egyben pihenést is a szülőknek és a gyerekeknek, míg a csapatunk másik fele Lévay Evelin és Menyhárt Juci inspiráló művészetterápiás foglalkozásán töltődött fel. Kapolcson a Művészetek Zöldje udvar igazi örök kedvenc maradt: farmer-újrahasznosítással táskát, valamint kulcstartót, kitűzőt és karkötőt alkottunk. A KISKÉPZŐ főtéri bázisán a kiállításukat csodáltuk meg, a Tarisznya - Evangélikus udvarban a sokszínű programkínálatból a tűnemezelést választottuk, cuki figurák lettek a személyes kedvenceink. A patakparti Manó Udvarban pedig egy elmaradhatatlan palacsintázás után kerámiafigurákat festettek a gyerekek.
Természetesen a design és az újrahasznosítás sem maradhatott ki! A Secret marketnél találkoztunk Tóth Jucival (Pearlybudapest.com), aki egy korábbi bőr-kiegészítő workshop után most gyönyörű saját ékszereivel és más egyedi hazai designmárkákkal várta a látogatókat. A Nemiskacat csapatánál pedig nemcsak élőben nézhettük meg a bútorfestékek árnyalatait és kérhettünk szakmai tanácsokat, de izgatottan követtük egy kis szekrény helyszíni újjászületését is!
Természetesen ez csak egy nagyon kis szelete mindannak, amit ebben az évben láttunk, hallottunk, átéltünk, de bizonyos élményeket - például, hogy hogyan tévedtünk el egy biciklisutánfutóval a Monostorapáti-környéki erdőben, a legnagyobb kánikulában, és hogyan lett ebből aztán mégis egy nagyon jól sikerült nap, strandolással, koncerttel, miegymással - ezúttal inkább megtartanánk magunknak. Legyen elég most annyi, hogy idén is legalább annyit töltekeztünk a tíz nap során, amiből bőven tudunk meríteni majd akkor is, amikor - kimondani is szörnyű! - hamarosan véget ér az idei nyár, és elkezdődnek megint az úgynevezett dolgos hétköznapok. Reméljük, jövőre sokakkal találkozunk majd ugyanitt!
Aki szívesen olvasna még a Völgyről, kattintson a korábbi években készült beszámolóinkra!
Mesés napok a Művészetek Völgyében (2025)
Nagydarab olaszok, vetési varjak, avagy völgybeli találkozásaim a valódi élettel (2024)
Esőtől esőig, szivárványtól szivárványig (2023)
10 ok a fesztiválozásra kisgyermekkel is (2022)
Fotók: A Színes Ötletek csapata
Ha tetszett a bejegyzés, kövessetek minket
Pinteresten, TikTokon, Facebookon és Instagramon is,
hogy a következőről se maradjatok le!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
















































