Színes Ötletek

a kézügyes blog

Hétköznapi iskolaszerekből egyedi darabok – Készíts saját füzetborítót!

blog_cover_20260818_203358_0000.jpg

Az iskolakezdés előtti készülődésnek nem feltétlenül kell csak a bevásárlólistákról szólnia. Ha van kedvetek egy kis alkotáshoz, az egyszerű iskolaszereket is könnyen személyessé tehetitek, hiszen egy teljesen hétköznapi füzetből is készülhet valami igazán egyedi! Ehhez ráadásul nincs szükség különleges alapanyagokra vagy bonyolult technikákra, elég egy darab natúr csomagolópapír, néhány kreatív eszköz, és már kezdődhet is a tervezés! A Nebulo-sarok legfrissebb fejezetében több különböző ötletet is mutatunk, amelyek között kisebbek és nagyobbak egyaránt találhatnak kedvükre valót, ráadásul bármelyik továbbgondolható a saját ízlésetek és kedvenc eszközeitek adta lehetőségek mentén. Gyertek, csomagoljunk együtt a nyár utolsó napjaiban!

Csomagolás ragasztás nélkül

A legegyszerűbb megoldás, ha nem magát a füzetet dekoráljuk, hanem külön készítünk hozzá egy papírborítót. Ehhez válasszatok egy kicsit vastagabb, fehér vagy világos színű lapot, és vágjátok méretre úgy, hogy minden irányban túllógjon a füzeten – két oldalt nagyjából a füzet szélességének felével. Jelöljétek be a füzet vagy könyv széleit a papíron, majd a jelölések mentén alul és felül hajtsátok be a papírt, ezután tegyetek ugyanígy az oldalakon is! A füzet borítóját ezután egyszerűen csúsztassátok bele az így kialakított fülekbe! Így a papírborító stabilan a helyén marad, és könnyedén cserélhető, ha szükséges.

blog_illusztracio_20260818_195509_0000.jpg

Egy füzet, számtalan stílus

Ezután már csak azt kell eldöntenetek, milyen legyen a minta, ehhez mutatunk néhány egyszerűen megvalósítható, mégis látványos ötletet! Az biztos, bárhogy is dekoráljátok tanszereiteket, címkézés nélkül is mindenki tudni fogja, melyik a tiétek. Az alkotásnak már egyetlen filctollkészlettel is bátran nekiláthattok, de az alkoholos markerek, tűfilcek és szövegkiemelők is szuper szolgálatot tehetnek – mi pedig a még a gyöngyházfényű vízfestékünket is bevetettük a különleges, csillogó hatást kedvéért.

Lágy akvarellfoltokkal és modern kaligráfiával igazán friss, szellős hatást érhettek el, amely nemcsak a természettudományos füzeteknek ad egyedi karaktert.

img_20260818_190535.jpg

img_20260818_190838.jpg

A vagány, street art és graffiti elemekből építkező minta lendületes hangulatot teremt, amellyel igazán karakteressé tehetitek a borítótokat.

nebulo_bts4.jpeg

nebulo_bts5.jpeg

A Bullet Journal világát idéző, kézzel rajzolt, hálós post-it lapok és a finom virágmotívumok játéka különleges napló-hatást varázsol a biológia füzetre.

nebulo_bts2.jpeg

nebulo_bts_1.jpeg

A színes, füzérre fűzött betűkorongok és a ritmikus, vonalas minták játékos, vidám hangulatot adnak a füzeteknek, amivel garantáltan színesebb lesz a tanulás.

nebulo_bts3.jpeg

img_20260818_175324.jpg

A játékos vonalrajzzal és élénk filctollas színezéssel készült könyvespolc minta kézenfekvő választás lehet az irodalomfüzetnek vagy a kedvenc olvasónaplódnak.

img_20260818_192624.jpg

A technikákat bátran kombinálhatjátok, a színes ceruzás alapra kerülhetnek filces részletek, a festett háttérre rajzolt minták, de akár többféle eszközzel is felépíthetitek ugyanazt a borítót. A cél nem a tökéletesség, hanem hogy a sajátotok legyen és tükrözze az ízléseteket, személyiségeteket!

Ha viszont most nincs időtök vagy kedvetek tervezgetni - amit megértünk, mert a nyár utolsó napjaiban még mindenkit jobban csábít a strand, a folyópart, a kirándulás, vagy bármi más a szabadban! -, de fontos, hogy az iskolaszereknek legyen karakterük, természetesen készen is találtok különleges, látványos borítókat! 

Egyedi világok egyetlen kollekcióban

NIKON ONE és a Nebulo új kollekciója

Az új Special Edition kollekció grafikáit Brunszkó László, alkotói nevén Nikon One, a hazai és nemzetközi street art világ ismert alkotója tervezte. A kollekció három különböző vizuális világot mutat be: a Graffiti, a Fantasy és a Fashion sorozatban egyaránt a művész karakteres, egyedi stílusa jelenik meg. 

A Graffiti a street art lendületes és szabad világát idézi, a Fantasy különleges karakterekkel és filmszerű jelenetekkel egy képzeletbeli univerzumba kalauzol, míg a Fashion a modern városi kultúra, a divat és a fiatalos életérzés inspirációiból merít. A három sorozat tehát nemcsak látvány terén, de hangulatában is eltérő, mégis összeköti őket Nikon One jellegzetes képi világa.

A Special Edition füzetek így jóval többet jelenthetnek egyszerű iskolaszereknél: a karakteres borítók az egyéniséget, a kreativitást és az önkifejezést helyezik középpontba. A kollekció azok számára is izgalmas választás lehet, akik a hagyományos, inkább a kisebb gyerekeket megszólító minták helyett modernebb, különlegesebb és karakteresebb grafikával szeretnék kifejezni saját stílusukat. A Nebulo szerint az együttműködés egyik célja éppen az, hogy a füzetek a kreativitás és a bátor alkotás ösztönzői legyenek.

Hogyan született a kollekció?

A grafikák mögött álló alkotói gondolatokról Nikon One egy videóinterjúban mesél, amiben többek között pályafutásáról és a graffiti kultúrához fűződő kapcsolatáról is beszél.

Végső soron egy füzet is lehet több egyszerű iskolaszernél: egy apró részlet, amellyel megmutathatjátok, mi áll hozzátok közel. Legyen szó saját kezűleg készített borítóról vagy egy olyan dizájnról, amely már készen is tökéletesen passzol hozzátok, az igazán jó választás az, amelyben magadra is ismertek, hiszen az új tanév nemcsak új füzeteket és tanszereket jelent, de egy újabb lehetőséget arra is, hogy megmutassatok magatokból is valami újat! 

Ha tetszett a bejegyzés, kövessetek minket

PinterestenTikTokonFacebookon és Instagramon is,

hogy a következőről se maradjatok le!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8919154295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Akció

11547.jpg 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása