Színes Ötletek

a kézügyes blog

Búzakalász hímzése lépésről lépésre

cimlapkep_buzakalasz.jpg

Az új lisztből készült kenyér az államalapítás ünnepének jelképe is egyben, túl azon, hogy az aratás időszakának végét jelzi, hiszen a hagyomány szerint Szent István-napra sütöttek először a frissen aratott búzából. Augusztus 20-ra korábban egy gyönyörű kopogtató elkészítésének menetét mutattuk meg nektek, és a cikk végén egy látványos asztaldíszekből összeállított galériát is találtok. Ha szeretitek a hímzést, most egy különlegesen szép motívumot mutatunk: egy ötszálas búzacsokrot készíthettek, méghozzá öt különböző hímzéstechnikával. A minta elkészítéséhez Mary Corbet részletes, lépésről lépésre követhető útmutatója nyújt segítséget az alapanyagok kiválasztásától egészen az egyes öltések elkészítéséig. A végeredmény egy igazán látványos, természetes hangulatú hímzett búzacsokor. A jeles nap közeledtével különösen aktuális ez a természetes motívum, de a kész kézimunka egész évben szép dísze lehet az otthonotoknak, készülhet belőle falikép, konyhai dekoráció, kenyérzsák, díszpárna vagy akár személyes, kézzel készített ajándék is.

1. fejezet - A hímzővászontól a cérnáig, azaz mikre lesz szükségünk!

1fejezet.jpg

A sorozat első cikkében mindent megtaláltok, beleértve a hímzéshez szükséges letölthető mintát is. Röviden összefoglalva: szükségetek lesz egy 17-20 cm körüli méretű hímzőrámára, egy nagyjából 30x30 cm-es felületi hímzéshez alkalmas vászonra, tűre és a hímzőfonalakra, az eredeti útmutatóban pedig rendelkezésetekre áll minden fontos tudnivaló az előkészületekhez.

2. fejezet - Készítsük el gyorsan az első két kalászt!

2fejezet_1.jpg

Az első öltéstípus levegősebb, a második sokkal tömöttebb kalászt eredményez. Az eredeti útmutatóban végigkövethetitek a szárak és szemek hímzésének menetét. Ha valamelyik módszer nem lenne ismerős, akkor sincs gond, hiszen nemcsak képeket, de oktatóvideókat is találtok hozzájuk. 

3. fejezet - Kihívásokkal teli csavarok

3fejezet.jpg

A két viszonylag gyorsan és egyszerűen kivitelezhető búzaszál után most két összetettebb minta következik. A száraknál ugyanúgy kell eljárnotok, mint az előző fejezetben, és a szemeket illetően is bármikor visszatérhettek ezekhez ha úgy érzitek, ez a módszer túl nagy kihívást jelent. Mindenesetre érdemes megpróbálni, hiszen némi gyakorlással biztosabb kezekre és szebb végeredményre számíthattok! Az útmutató videós segédletekkel együtt INNEN elérhető. 

4. fejezet - Az utolsó szál és a levelek

4fejezet.jpg

Az utolsó részben az ötödik búzaszálat és a leveleket készíthetitek el. A szemek esetében ismét egy egyszerűbb öltéstípust próbálhattok ki, a minta mégis nagyon mutatós és telt lesz. A levelek kitöltésével pedig egy nagyon hasznos technikát tanulhattok meg, amivel árnyékokat, azáltal térbeliséget adhattok hímzéseiteknek. A befejező lépésekhez vezető eredeti oktatóanyagot ITT találjátok meg.

A teljes minta elkészítése természetesen nem egy délutáni projekt, de érdemes részletekben haladni vele: közben többféle hímzéstechnikát is kipróbálhattok, a végeredmény pedig igazán különleges lesz. Ha szeretitek a hímzést, érdemes belevágni! 

Ha tetszett a bejegyzés, kövessetek minket

PinterestenTikTokonFacebookon és Instagramon is,

hogy a következőről se maradjatok le!  

Képek forrása: Mary Corbet / Needle ‘n Thread

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2618196893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Akció

11547.jpg 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása