Színes Ötletek

a kézügyes blog

Régi szekrény, új karakter - DIY bútortuning lamellás hatással

kint_es_bent_20260715_134021_0000.jpg

A kék szoba átalakulásának története nem ért véget a falak festésével. Bár a megfelelő színek önmagukban is képesek teljesen új hangulatot teremteni, egy igazán harmonikus térhez a bútoroknak is meg kell találniuk a helyüket az új környezetben. A legegyszerűbb megoldás természetesen egy új darab beszerzése lett volna, de ahogy korábbi felújításainknál már többször bebizonyosodott: nem feltétlenül kell messzire menni, ha egy kis változásra vágyunk. A nyaralóban több olyan masszív, régebbi bútor is található, amelyek mai szemmel már nem feltétlenül illeszkednek egy könnyedebb, frissebb enteriőrbe, de szerkezetileg még tökéletesen rendben vannak. Pont ilyen volt a szocialista bútoripar egyik típusdarabja, ez a hatvanas évekből származó szekrény is, amely első pillantásra túl sötétnek és nehézkesnek tűnt az új, kékekkel és meleg bézzsel megálmodott szobában. Pedig a régi bútorok egyik legnagyobb előnye éppen az, ami miatt sokan elsőre megszabadulnának tőlük: van bennük anyag. Stabilak, elnyűhetetlenek, és egy kis kreativitással könnyen új szerepet kaphatnak.

blog_illusztracio_20260710_141751_0000.jpg

Nem mindig a csere a megoldás

Egy régi bútor átalakításánál sokszor az a kérdés, hogyan tüntessük el az eredeti karakterét és adjunk neki új életet úgy, hogy közben megőrizzük az értékeit. A fényes, sötét, vörösesbarna felület már nem illett az elképzelt hangulathoz, vintage-nek túl új, korszerűnek túl régi volt, de a mérete, a praktikus polcos kialakítása és masszív szerkezete miatt kár lett volna kidobni. A cél tehát adott volt: világosabb, frissebb megjelenést szerettünk volna, és kicsit feldobni a divatjamúlt formát. Ha megszabadítjuk a sötét, régies tónusaitól, és matt pasztell árnyalatokkal öltöztetjük fel, egy élettel teli, mai enteriőrökbe is illő darabot kaphatunk, ami abszolút maga mögött hagyja a poros igazgatói irodák és a Kádár-kockák hangulatát.

A festés előkészítése - amikor a jó alap fél siker

A bútorfestés egyik legfontosabb lépése mindig az előkészítés, ami sokszor jóval több időt vesz igénybe, mint legurítani a felületet - de nem most!. Bár korszerű festékrendszereknek köszönhetően ma már a legtöbb esetben nem szükséges teljesen visszacsiszolni a bútort az eredeti fa felületig, a tiszta, megfelelően előkészített alap sokat számít a tartós végeredmény szempontjából. A megtisztított fényes furnér felületet az ajtók eltávolítása után tehát finoman átcsiszoltuk - hogy elveszítse a csillogását és jobban tapadjon a festék -, majd alapos portalanítás következett. Ezután pedig már kezdődhetett is a festés!

Új szín, új hangulat

Most is a már jól bevált Dulux Simply Refresh konyhabútorfestékéhez nyúltunk, hiszen több korábbi projekt során is használtuk már ezt az anyagot, és mindig ugyanazt tapasztaltuk: jól tapad, szépen terül, megfelelő fedést biztosít, és kellemes selyemfényű felületet ad a bútoroknak.

Tudtátok? A Dulux konyhabútorfesték előnye, hogy megfelelően előkészített felületen alapozás nélkül is használható, így egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a bútorfelújítást. Többféle árnyalatban elérhető, így teljesen új, az adott helyiség hangulatához passzoló karaktert adhatunk vele a bútoroknak. Egyenletes és tartós bevonatot kapunk vele, ami azonban csak 10 nap elteltével vehető igénybe teljesen. Ez persze nem jelenti azt, hogy bútorunkat addig egyáltalán nem használhatjuk, csak védenünk kell a karcolódástól és a szennyeződéstől. 

Korábbi projektjeink igazolják, hogy a neve ellenére sokféle bútor festésére bevethető, hiszen számos felületen alkalmazható, legyen szó különféle festett, festetlen, akár lakkozott fafelületekről, laminált bútorlapról, MDF panelekről, vagy kemény PVC felületről. Mivel alapozó és fedőfesték is egyben, nincs szükség semmilyen bonyolult előkészítésre, mélycsiszolásra, költséges alapozóanyagokra és rengeteg szabadidőre: a kiszemelt felület egy alapos zsírtalanítás és mattítás után már festhető is. 

EGYSZERŰ VARÁZSLAT: BÚTORFESTÉS HÁROM LÉPÉSBEN
1000x522_blog_cover_20240410_101601_0000_1_1.pngRETRÓ CIPŐSSZEKRÉNY ÚJ RUHÁBAN, AVAGY BÚTORFESTÉS EGYSZERŰEN

0_blogcover_refresh_5.png

Egy kis plusz

A festéshez ezúttal a Fűszeres nektár árnyalatot választottuk, ami illeszkedik a helyiség új, meleg és napfényes tónusaihoz. Bár a festés már önmagában is látványos változást eredményezett, szerettünk volna egy olyan részletet hozzáadni, ami összeköti a régi bútort a szoba friss, nyaralós hangulatával és a ház többi, jellegzetes elemével, például egy lamellás panelre épített fogassal, miközben teljesen eltüntethetjük egy merev, funkcionális világ nyomait.

Az utóbbi évek egyik meghatározó lakberendezési trendje a keskeny, függőleges falécekből kialakított felület. A lamellás panelek nemcsak dekorációs elemként jelennek meg: használják őket akusztikai falburkolatként, térelválasztóként, falbetétként vagy akár bútorfrontok különlegességeként is. A ritmusosan ismétlődő lécek egyszerre adnak struktúrát és természetes melegséget a térnek - ez inspirált minket is egy barkácsolós megoldásra a folytatást illetően!

Vékony fenyőléceket vágtunk méretre, és mielőtt az ajtókra ragasztottuk volna őket, a Sadolin Plus vastaglazúr tölgy árnyalatával kezeltük őket. Ez a bevonat vizes bázisú, alacsony szagterhelésű, selyemfényű, és ami most számunkra kiemelkedően fontos volt, beltéri fafelületekre is használható - így bútorok és dekorációs elemek esetén is jól alkalmazható. Kiemeli a fa természetes erezetét, tartós védelmet biztosít, és gyors száradásának köszönhetően a rétegek között elegendő körülbelül 2 órát várni. Az utolsó rétegnek egy éjszakányi idő is jutott, majd erős kétoldalú ragasztóval rögzítettük a helyükre őket, hogy finom textúrát adjanak a selymes, mézes árnyalatú felületnek. A lamellás részlet egyszerre teszi modernebbé a bútort, és megőrzi annak karakterét, így a felújított darab természetes módon simul bele a szoba új arculatába.

A végeredmény számunkra ismét azt igazolta, hogy sokszor nem új bútorra, hanem szemléletváltásra van szükségünk. Egy kis festék, néhány méter szegőléc és némi kreativitás teljesen más karaktert adott ennek a régi darabnak. A "kék szoba" így nemcsak új színeket kapott, hanem egy olyan bútort is, ami történeteket mesél - egy darab a múltból, amely most már szépen illeszkedik környezetéhez.

img_20260701_155359_1.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövessetek minket

PinterestenTikTokonFacebookon és Instagramon is,

hogy a következőről se maradjatok le!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr6519136163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Akció

11547.jpg 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása