
A nyár egyik legjobb „alapanyaga” maga a napfény, az alkotáshoz pedig nem kell más, csak egy kis kíváncsiság, néhány hétköznapi rajzeszköz és egy-egy szabad napfényes délelőtt vagy délután, amiből bőven akad a szünidőben. A Nebulo-sarok legfrissebb részében olyan kísérleteket és kreatív ötleteket mutatunk, melyek elkészítése során a Nap nemcsak világít, de aktívan részt is vesz az alkotásban: finoman „előhív”, árnyékot rajzol, és segít megfigyelni az idő múlását. Ez a fajta nyári kísérletezés nem a tökéletes végeredményről szól, hanem arról, hogy a világot egy kicsit más szemmel nézzük.
Napóra a kertben
A saját napóra elkészítése egy egyszerű, mégis nagyon szórakoztató nyári feladat, amit teljesen a saját ötleteitek szerint szabhattok személyre filctollakkal, színes ceruzákkal vagy akár szövegkiemelőkkel. Ha a gyerekek szeretnek rajzolni, már az óralap megtervezése és kiszínezése is része lehet a programnak, de ugyanúgy működik egy sima papírtányér is, amire ti magatok rajzoljátok be az osztásokat, mindig ahhoz igazítva, hogyan vándorol az árnyék a nap folyamán. A „mutató” szerepét egy ceruza vagy pálca tölti be, amit a kartonlap alá tett gyurmaragasztó stabilan megtart, és érdemes úgy beállítani, hogy nagyjából a Föld tengelyének megfelelő irányt kövesse: azaz északi-déli irányba döntve, körülbelül 45-50 fokos szögben megdöntve álljon. Ahogy a nap halad az égen, a ceruza árnyéka lassan elmozdul, és jól mutatja, ahogyan telik a nap.
Fontos azonban, hogy ez az óra nem a hagyományos óralap pontosságát adja, hanem egyfajta természetes ritmust mutat meg, amelyben az idő nem feltétlenül számokban mutatkozik meg. A délelőtti hosszú árnyékok, a dél körüli rövidülés, majd a délutáni újra megnyúlás mind azt mutatják, hogy az idő nem csak mérhető, hanem érzékelhető is. A gyerekek számára ez különösen izgalmas élmény, hiszen a nap folyamán vissza-visszatérve ugyanahhoz a helyhez mindig egy kicsit más „óraállást” találnak. Így válik a napóra egy folyamatos megfigyelésre hívó játékká.
Tipp! A hagyományos óra számlap mellé rajzoljátok meg krétával a nap által mutatott időt, és ellenőrizzétek ezzel a módszerrel is az idő haladását.

Árnyékrajzok a szabadban
Ebben az ötletben az a legjobb, hogy teljes szabadságot ad az alkotónak, amihez minden lehet inspiráció, ami éppen körülvesz bennünket. Egy csokor virág, kertünk növényei, kedvenc játékfiguráink, vagy bármi más, aminek napfényben különleges, rajzolásra vagy festésre csalogató formája van. Nincs is másra szükség, csak a vázlatfüzetünkre, kedvenc eszközeink valamelyikére, és már mehetünk is velük a kertbe, a parkba vagy a közeli erdőbe!


Tipp! Az odakint készített rajzok és vázlatok akár bent, a hűvös szobában, vagy később, egy esős napon is továbbgondolhatók, kiszínezhetők, történetté alakíthatók. Így a szabadtéri megfigyelés és a benti alkotás természetes módon kapcsolódhat össze, ráadásul többrétegű tevékenységet biztosít a gyerekeknek, mint azt elsőre gondolnánk.
Napfényes varázslat citromlével
Ebben a filléres és biztonságos kísérletben maga a Nap fog rajzolni nektek! Mindig izgalmas, amikor a megszokott eszközök mellé maga a természet is beszáll az alkotásba - gondoljunk csak az olyan projektekre, amikben zöldségek vagy fűszerek színeivel, netán kávéval festünk, esetleg levélnyomatokat készítünk. A citromlével készült képek varázslatát az adja, hogy első pillantásra alig láthatók, csak halvány, "vizes" nyomok a lapokon. A citromban lévő citromsav a napfény ultraibolya sugárzásával találkozva kémiai reakcióba lép a papírral. Attól függően, hogy sötét vagy világos lapot választotok, teljesen más lesz az eredmény.
A folyamatban az a legérdekesebb, hogy nincs teljes kontroll. A Nap nem siet, és nem is tart pontos időbeosztást, egyszerűen csak dolgozik tovább a képen, miközben a gyerekek várnak és figyelnek. Fessetek, írjatok, nyomdázzatok citromlével, és tegyétek ki alkotásotokat a napra jó pár órára, vagy akár egy egész délutánra és nézzétek meg, hogyan változott meg a papír felülete! Nézzétek meg, vajon mindenféle papírral működik?
Tipp! Ha egész napra kint hagyjátok, tegyetek rá köveket, vagy egy üveglapot!
Érdekes módszer a hővel történő előhívás is. Hajszárítóval vagy vasalóval melegítsétek a citrommal megfestett papírlapot - utóbbi esetben tegyetek egy tiszta sütőpapírt és gőz nélkül, közepes-magas fokozaton használjátok! A lapra rajzolt minta megbarnul - ezzel a módszerrel is hagyhattok egymásnak titkos üzeneteket!


Akár hasonló ötletekkel, akár más kísérletező vagy hagyományos technikával készített alkotásokkal is pályázhattok a Nebulo kreatív kihívásán, amiben három korcsoport - az elsős, alsós és felsős gyerekek - pályamunkáit várjuk 2026. július 12-ig! Megéri a szünidő első napjait is kreatív tevékenységekkel tölteni, hiszen ha nektek kedvez a szerencse, olyan klassz nyereményekkel kezdhetitek a következő tanévet, mint egy felszerelt, személyre szabott iskolatáska vagy egy igazán menő, Nikon One grafikáival díszített prémium sulikezdő csomaggal! KATT IDE!
Kövessetek minket Pinteresten, TikTokon, Facebookon
és Instagramon is, hogy a következő részről se maradjatok le!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
















