Színes Ötletek

a kézügyes blog

Mini terasz, nagy lehetőségek

8_20260427_114508_0007.png

A teraszunk sokáig csupán egy kihasználatlan átmeneti tér volt: időnként kiültünk pihenni, de leginkább az éppen ki- vagy bepakolandó tárgyaink ideiglenes tárolására szolgált. Ugyanakkor mindig tudtuk, hogy ennél jóval több lehet benne - pláne, mert gyönyörű kilátás nyílik róla a hegyekre - viszonylag kis alapterülete és ideálisnak messze nem mondható adottságai miatt mégsem használtuk ki eddig méltó módon. A hatalmas, kényelmes kerti bútorokat, sokszemélyes étkezőgarnitúrákat, impozáns napernyőket és növényfalakat látva talán elsőre azt gondolnánk, sok funkció betöltéséhez bizony sok tér is szükséges, és valamiről mindenképp le kell mondanunk, ha nekünk csak egy pici terasz vagy egy erkély áll rendelkezésünkre szabadtéri területként. Olvassatok tovább, ha hasonló cipőben jártok, mert megpróbáljuk bebizonyítani, hogy nem feltétlenül a hely mérete vagy alakja szab határt a használhatóságnak, hanem az, ahogyan gondolkodunk róla. 

A mindössze 12 négyzetméteres terasz berendezésénél az volt a célunk, hogy valódi élettérré váljon. Olyan hellyé, ahol jól esik indítani a napot, kényelmesen dolgozhatunk a friss levegőn, ahol szárnyalhatnak a kreatív gondolatok és feltöltődhetünk a friss ötletekhez, de ami alkalmas vendégek fogadására és étkezések bonyolítására is. Ebből már ki is derülhetett, hogy nem tudtuk letenni a voksunkat vagy egy étkező-, vagy egy ülőgarnitúra mellett, mert szerettük volna megtartani a variálhatóságot úgy, hogy ne kelljen kihasználatlan bútorokat kerülgetni, amikor egyedül vagy a szűk családdal töltjük az időt, és ne kelljen lemondani a közösségi térek adta lehetőségekről sem. 

A tervezés során a beltéri nappali szerves folytatásaként tekintettünk a teraszra, és nem a kert egy különálló részeként. Ennek megfelelően a berendezést is egy nappali megálmodásához szükséges logika mentén közelítettük meg. A kiindulópont nem az volt, hogy milyen kerti bútor fér el, hanem hogy milyen funkciókat szeretnénk itt megvalósítani: hol lehet kényelmesen leülni, hová kerülnek a kisebb tárgyak, és hogyan alakítható át a tér különböző helyzetekhez - lehetőleg könnyen és gyorsan.

Variálható, sokfunkciós élettér

A legfontosabb szempont a rugalmasság lett. Egy ekkora alapterületen minden centiméter számít, ezért olyan megoldásokra volt szükség, amelyek könnyen mozgathatók és többféleképpen használhatók. A terasz egyetlen, sem ajtóval, sem lépcsővel nem tagolt sarkába a JYSK kínálatában találtuk meg a méretben pont odaillő UGILT kültéri sarokkanapét, ami az elrendezés központi, fix eleme lett. Az ezt kiegészítő, moduláris elemek teszik lehetővé hogy a tér gyorsan alkalmazkodjon aktuális igényeinkhez, legyen az pihenés, étkezés, munka vagy kikapcsolódás. Az összecsukható, könnyen tárolható és kis súlyú VRAADAL kávézóasztalból két darab biztosítja, hogy egyszerűen válthassunk a különböző használati módok között: kialakítható egy csendesebb sarok olvasáshoz vagy munkához, élhető tér egy gyors reggelihez vagy kávéhoz, illetve egy központi rész beszélgetésekhez vagy étkezésekhez. Ez a fajta variálhatóság teszi igazán személyessé a teret.

A berendezés másik meghatározó eleme egy BORK függőfotel lett, ami nemcsak kényelmi szempontból fontos, hanem karaktert is ad a terasznak. Egy ilyen elem természetes módon jelöli ki a pihenés helyét, miközben a kilátás felé irányítja a figyelmet - így az itt töltött idő is egészen más minőséget kap. A finom, ritmikus mozgásnak ráadásul kimutathatóan nyugtató hatása van: segít lecsendesíteni az idegrendszert, oldja a feszültséget, és támogatja a mentális fókusz visszanyerését. A hintázás ebben az értelemben nemcsak pihenés, hanem egyfajta mentális „reset” is, ami kifejezetten kedvez a kreatív gondolkodásnak. Tehát nemcsak az étkezések után esik jól elhelyezkedni benne, hanem akkor is, amikor egy kis elvonulásra vagy új nézőpontra van szükségünk. 

img_20260426_180015_copy_2048x1536.jpg

Variálhatóság kompromisszumok nélkül

A terasz berendezésének kialakításakor fontos szempont volt, hogy olyan bútorcsaládot válasszunk, ami nemcsak esztétikailag illeszkedik a térhez, hanem valódi szabadságot is ad a használatban. Az új SIRDAL kerti bútorok - köztük különböző, egymással és más termékekkel is jól kombinálható székekkel és asztalokkal - ebben különösen jól működnek: letisztult megjelenésük mellett könnyű szerkezetüknek köszönhetően egyszerűen mozgathatók, így a tér gyorsan és erőfeszítés nélkül alakítható át. A természetes fa melegséget visz a környezetbe, miközben időtálló karaktert ad a bútoroknak, ami nemcsak esztétikai, hanem praktikus szempontból is előnyös, hiszen harmonikusan illeszkedik a kültéri környezethez, és hosszú távon is megőrzi értékét. A kollekció darabjai többféle méretben és összeállításban is elérhetők, így kisebb és nagyobb terekben egyaránt működőképes rendszert alkotnak. 

A mi esetünkben a SIRDAL állítható és összecsukható székek bizonyultak kulcselemnek. Olyan megoldást kerestünk, amely nem kényszerít kompromisszumokra: fontos volt, hogy a székek teljes értékű ülőhelyet biztosítsanak, ne csak alkalmi használatra legyenek jók. Ezek a darabok méretükben és kényelmükben is túlmutatnak a klasszikus kerti székeken - különösen a hozzájuk illeszkedő komfortos párnákkal kiegészítve - így akár hosszabb programokhoz, étkezésekhez vagy pihenéshez is ideálisak. Mindemellett van egy előnyük, ami egy kisebb térben igazán számít: egyetlen mozdulattal összecsukhatók és félretehetők. Ez nemcsak akkor praktikus, ha éppen több helyre van szükség, hanem akkor is, ha a terasztól függetlenül szeretnénk használni őket - például egy árnyékos sarokban olvasnánk a kertben

img_20260428_145522_1.jpg

img_20260428_150003.jpg

Az összecsukható megoldás lehetővé teszi, hogy ne kelljen lemondanunk a kényelemről csak azért, mert a rendelkezésre álló tér korlátozott. Így olyan funkciók is helyet kaphatnak egy kisebb teraszon, amelyeket korábban inkább nagyobb kertekhez társítottunk.

A végső hangulatot azonban nem egyetlen bútor határozza meg, hanem a részletek összhangja. A textíliák, a növények és a visszafogott esti világítás együtt teremtenek olyan atmoszférát, amely közelebb áll egy beltéri nappalihoz, mint egy hagyományos erkélyhez. A természetes anyagok és a letisztult formák időtálló alapot adnak, amelyhez könnyen igazíthatók a szezonális kiegészítők.

Az átalakítás legfontosabb eredménye nem pusztán esztétikai jellegű, hiszen a tér használata teljesen átalakult: a terasz ma már a mindennapok része lehet, nem csak egy alkalmanként használt helyszín. Ez a változás jól mutatja, hogy egy kisebb alapterületű kültéri tér is teljes értékűvé válhat, ha a kialakítását tudatosan a használati igényekre építjük.

Itt meg is nézhetitek, milyen fő szempontok szerint alakítottuk ki a teraszt és milyen lett a végeredmény!

Az elmúlt években látványosan megváltozott, hogyan gondolkodunk a kert, a terasz vagy akár az erkély szerepéről az otthonunkban, erről többet is olvashattok a Színes Ötletek blogon: Nappali a kertben, avagy hogyan lesz a terasz otthonunk új kedvenc helye.

Ha tetszett a cikk, kövessetek minket PinterestenTikTokon,
Facebookon és Instagramon is, hogy semmiről ne maradjatok le!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr1219091413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Akció

gyereknapi_kicsi.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása