Tavaly, József Attila születésének 120. évfordulóján a Tavasz van! Gyönyörű! című verssel, meg egy személyes történettel emlékeztünk meg a magyar költészet napjáról. Valahol jellemző, hogy idén ugyanez a műve jutott először eszünkbe, hiszen, bár a költő életművéről általában inkább a melankolikus hangvétel jut először eszünkbe, jó arra gondolni, hogy az ő életéből sem hiányoztak a felhőtlen pillanatok, ahogy - bocsánat a közhelyért! - árnyék sincs fény nélkül. Mivel kreatív hobbi blogként az egyik fő célunk az, hogy megtaláljuk a szépséget a leghétköznapibbnak tűnő cselekvésekben, anyagokban, eszközökben, alkalmakban, úgy gondoltuk, ezúttal megint egy olyan, talán kevésbé ismert verset választunk tőle, melyben első látásra akár egyszerűnek vagy egyértelműnek tűnő dolgokról szól néhány sorban, melyek között sokkal több olvasható a tényleges betűknél.
Tűnődő
Vihar
Mint gyerek a páncélos bogarat,
két ujjal megfogtam hóna alatt,
imígy morogván: Ez hát a vihar!...
S kapálódzott kis villámaival.Eperfa
Öreg eperfa áll az út felén,
zömök, tömött, mint hős paraszti dajka.
Úrvezető vigyázz! a törzs kemény!
S óh koldus, nézd, mily lágy a gyümölcs rajta.Keresztény
Kövér kazlak közt éhen sorvadok,
meg-megsimít a bú.
Fejem fölött csillagos ég ragyog,
mint töviskoszorú.
Kedvem ellen keresztény így vagyok,
míg nem lesz háború.Írásjel
Ez mind csak játék. Ceruzával írom,
uraktól kapott pénzen vett papíron.
Még nem gépfegyver-züm-züm e betű.
Váj, mint a nyomor, csíp, mint a tetű.1931. jan.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
