Színes Ötletek

a kézügyes blog

Az olasz barokk lázadójától a világújdonság porcelánfestékig - Creativeworld 2026

Egy, a teljesség igénye nélkül is maratoni beszámoló az idei szakvásárrólcreativeworld_cover_01_hu.jpgEddig már kétszer írtam arról, hogy a Messe Frankfurt februári Ambiente-Christmasworld-Creativeworld vásárhármasa milyen felfoghatatlan méreteket és ilyen rövid idő alatt a maga teljességében voltaképpen befogadhatatlan impulzustengert jelent. Nos, idén nem fogom ismételni magam, aminek részben gyakorlati okai vannak: az idén Frankfurtban töltött két napból az első teljes egészében a Compass Talks konferenciával telt, azaz a fennmaradó időbe kellett belezsúfolnom a lehető legtöbb látnivalót. Így aztán fel sem merült, hogy végigjárjam az összes pavilont, azoknak a különböző épületeit, szintjeit, és mindent megnézzek, amit a kisebb városnyi méretű szakmai kiállítás és vásár tartogatott ebben az évben. Ehelyett úgy döntöttem, a Színes Ötletek tematikájához legközelebb álló Creativeworld standjait járom végig, így szóba hozhatunk néhány újdonságot, amire az idei évben talán érdemes lesz figyelnie a kreatív hobbitevékenységek, anyagok és eszközök iránt érdeklődőknek. A folytatásban pontosan így is teszek.

Az első hivatásos festőnő szellemi öröksége

A Pentacolor standja minden évben ideális kiindulási pontot jelent, pláne, hogy a vásárhármas mostani mezőnyének leghosszabb ideje jelen lévő magyar kiállítója minden évben készül valami újdonsággal, nemcsak a kínálatot, de vizuális körítést illetően is. Ennek persze oka van, hiszen a tavalyi Pentart Wall Decor termékcsalád után idén bemutatkozott új márkájuk, az Artemisia, ilyenkor pedig értelemszerűen változik a stand összképe, és persze a kiállított anyagok és eszközök is.

Tömpe Katalin, a Pentacolor kreatív menedzsere úgy fogalmazott, hogy tavaly kicsit egyszerűbb volt a dolguk, mert az akkori stand hátterét adó nagy, festett faldekoráció egyben nagyon látványos illusztrációja is volt annak, hogyan és mire használhatók a Pentart termékek. Idén viszont az új Artemisia festékek megjelenése okán kicsit megújult a koncepció ezen a téren is.

„Ahogy más nagy gyártóknál is van példa arra, hogy egy-egy híres alkotó nevét kapják a termékek, az új festékcsaládunkat Artemisia Gentileschi után kereszteltük el. Ő a XVII. században, a korai barokk idején élt és alkotott Olaszországban, az első festőnő volt, aki meg is tudott élni a művészetéből. Amellett, hogy családanya volt, a firenzei művészeti akadémia első női tagja lett, de dolgozott I. Károly angol király udvari festőjeként is, tehát a neve sokféleképpen asszociálható, így választottuk őt.

A termékcsalád, különösen az olajfestékek kifejlesztésekor az volt az elképzelésünk, hogy próbáljuk megidézni a régi, klasszikus mesterek által használt anyagokat, a kézműves festékeket. Kifejezetten művészeknek, hobbiművészeknek, illetve a mostanában kifejezetten divatos festőiskolák és -tanfolyamok szervezőinek, résztvevőinek ajánljuk őket. A hobbifestékekhez képest lényeges különbség, hogy előbbiek esetében egy olyan festék előállítása a cél, ami már önmagában megnyeri a felhasználó tetszését. Ugyanis nem mindenki keveri a színeket, tehát a hobbitermékek vásárlói, ha látnak egy szép rózsaszínt vagy lilát, akkor megveszik.

A művészek, hobbiművészek viszont szeretik, ha egyedi színekkel dolgozhatnak, így a nekik kifejlesztett festékeknél nagyon fontos, hogy jól keverhetők legyenek. Ezért itt a fő törekvés az, hogy az ilyen termékekben csak egy pigment legyen, és a nevek, például kadmiumsárga, szintén magára az összetevőre utalnak. Nagyon fontos az anyag finomsága, a minél kisebb szemcsésség, hogy nagyon egyenletesen, homogén módon lehessen festeni velük. Ráadásul az ilyen termékeknél sokkal több aspektust kell kommunikálnunk, olyasmiket, mint fényállóság, fedőképesség, hiszen ezek mind-mind fontos információk. Tehát az előállításuk is komplikáltabb, és a minőségük is magasabb, mint az általánosabb hobbifestékeké.

Az Artemisia termékcsaládban jelenleg 47 olajfesték-színünk van, és 52 akril, illetve természetesen készülnek hozzájuk kiegészítő termékek is, amik rengeteg további lehetőséget jelentenek az alkotás során. Magyarországon tavaly október óta kaphatók, de összesen 49 országba exportálunk, szóval bízunk abban, hogy egyre többen felfedezik majd ezeket az anyagokat.”

Személyes megjegyzésként ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a Pentacolor standja a legapróbb részleteket illetően is tükrözte azt az elhivatottságot, az elkötelezett szeretetet a művészet anyagai és eszközei iránt, amitől egy ilyen termékeket gyártó cég bárki számára hiteles lehet. Elég volt ránéznünk a saját anyagokkal, saját kezűleg újjávarázsolt asztalokra és egyéb kellékekre, hogy ne legyen kétségünk efelől. Vélhetően jövőre is találkozhatnak velük a Creativeworld látogatói, bármikor érdemes meglátogatni őket egy kis inspirációért!

A bőség, ami nem zavar

Az már természetesen az első percektől fogva nyilvánvaló volt, hogy bár a Creativeworld a teljes vásárhármasból „mindössze” egy kétemeletes, de meglehetősen impozáns méretű pavilont foglal el, itt is bőven el lehetne tölteni úgy egy hetet, hogy mindenkit csak egyszer keresünk fel. Idén közel 300 kiállító jelent meg ugyanis az eseményen, és nyilván mindenki hozta portfóliója legjavát. A legnagyobbak, mint a Clairefontaine, a Folia, vagy a Royal Talens adott esetben tucatnyi márkával, olyan méretű és kiállítású standokkal képviseltették magukat, amelyek akár egy jól felszerelt, rendkívül elegáns berendezésű – és rendkívül elegánsan öltözött vásárlóközönségű – raktáráruháznak is beillenének.

A továbbiakban igyekszünk felvillantani néhány olyan érdekességet és újdonságot, amelyek megmutatják néhány különböző árnyalatát annak a valóban ezerszínű forgatagnak, ami a kreatív eszközök és anyagok majdhogynem szó szerint végeláthatatlan seregszemléjét jellemezték. A már említett Folia például olyan termékpalettát állított ki a rendezvényen a rajztömböktől az üvegfestő készleteken, a papír- és textilalapú kézügyeskedés számtalan alapanyagán át a gyerekeknek szánt foglalkoztatókig, hogy az már önmagában több szélsőértéknek tekinthető a kifejezés legjobb értelmében. Ugyanakkor, talán kicsit paradox módon ez az elképesztően színes felhozatal nem érződött „soknak”, talán azért, mert a márka annyira egyedi, jól kitaláltan konzisztens arculattal rendelkezik, ami tényleg párját ritkítja. Ahogy munkatársuk elmondta a helyszínen, a fő célkitűzésük az, hogy szó szerint bármilyen kreatív tevékenységet támogatni tudjanak, legyen szó akár felnőttek, akár gyerekek számára kedves elfoglaltságokról, és hogy a termékeik már a kialakításukkal, megjelenésükkel is inspirálják a vásárlókat. Hát, mint mondjak, sikerült, bármilyen értékű vásárlási utalvány birtokában is sokáig toporogtam volna, mi az, amit inkább mégse vegyek le a polcról.

Hasonló érzés fogott el a Franciaországból érkezett Graine Creative standjánál is, bár itt elsősorban a fiatal apuka szíve vérzett, hiszen rengeteg olyasmit láttam, ami garantáltan zajos sikert aratott volna vásárfiaként – persze az ilyenkor kötelező „ceruzagumicukor” mellett! –, a mindenféle színezőktől az easygurumi névre hallgató, elsősorban kisebbeknek szánt, állatfigurás horgolókészletekig. Ahogy az amúgy már 1975 óta létező cég munkatársa, Léa elmondta, nagyon fontos számukra, hogy a gyerekek, illetve a fiatal felnőttek is találjanak olyan lehetőségeket náluk, amik egy időre kikapcsolják őket az információáradatból, és amelyek által néhány órára elszabadulhatnak a telefon és a monitor elől. Ezt a célt szolgálják az új, fából készült, elsősorban tizenéveseknek szánt modellező készleteik is, melyekre mostanában egyre szélesebb közönség figyel fel, ami – ezt már én teszem hozzá –, nem is csoda.

A dániai Holstebro városából származó Creative Company standjánál, ami egyébként az egész esemény egyik legjobb, legközvetlenebb hangulatú helye volt számomra, szintén hasonló gondolatokra és azok mentén létrehozott eszközökre találtam. Ők, hogy kissé leegyszerűsítsem a lényeget, különböző tematikus kreatív dobozokat készítenek, melyekben többféle alapanyag és eszköz található. Azaz találhatnak a maguk számára inspiráló készleteket gyerekek és felnőttek egyaránt, de ugyanígy legújabb trendeket követő hobbialkotók, és azok is, akik inkább a klasszikus kézügyeskedést kedvelik. Tina Riis, a cég marketingigazgatója így beszélt minderről:

„A különlegességünk, ha mondhatjuk így, az a koncepció, ami a ’kreativitás a dobozban’ nevet viseli. Ez a mi módszerünk arra, hogy ezeket a tevékenységeket minél szélesebb körben elérhetővé tegyük. Így, hogy minden együtt van, nincs szükség arra, hogy összeválogasd az alapanyagokat, nem kell, hogy különösebben tehetséges legyél, csak annyi, hogy képes legyél kiválasztani az adott tevékenységhez szükséges elemeket. Jelenleg több mint 600 termékünk van, mindet a saját csapatunk fejleszti, teszteli.

Manapság rengeteg kutatás és elemzés szól arról, hogy egyre nagyobb szükségünk van az életben ilyesfajta elfoglaltságokra. Hektikus világban élünk, és kell olyan kikapcsolódás, ami biztonságot, nyugalmat jelent. Orvosi szempontból dokumentáltan igazolható, hogy az alkotás segít lelassulni, hogy szünetet tartsunk a taposómalomban. Dopamint termel, és aktív meditációként is felfogható. Ma már Dániában például szabályozzuk a gyerekek közösségi médiahasználatát, mert egyértelműen láthatók az állandó képernyőzés káros hatásai, ezért fontos, hogy őket is kreativitásra és tudatosságra tanítsuk. Mi pedig azt szeretnénk, hogy ez lehetőleg mindenki számára hozzáférhető legyen, tekintet nélkül életkorra, érdeklődési körre, vagy jövedelmi viszonyokra.”

Nos, talán unalmas újból egyetérteni, de ha végignézünk a Creative Company portfólióján, ahol a kavicsfestéstől a textildekoráción át a hímzésig szó szerint bármilyen témákörben találhatunk kreatív dobozt, túlságosan sok kétségünk nincs ezt illetően.

Más szempontból, de hasonlóan izgalmas dolgokat láthattunk a magyarországi telephelyű, olasz Stamperia standjánál, ők leginkább a scrapbooking, a mix media és a bullet journal / junk journal technikákhoz kínálnak prémium minőségű alapanyagokat, stencileket, rizs- és decoupage papírokat, kiegészítőket. Jellegzetesen vintage, azonnal felismerhető látványvilág jellemzi termékeiket, szóval érdemes keresnie őket bárkinek, aki érdeklődik a fenti tevékenységek iránt, több magyarországi webáruház kínálatában is megtaláljátok őket.

De érdemes volt figyelmet szentelni a Zahn Unique Brushes 3D-nyomtatással készített, speciális ecsetjeinek is, melyek már letisztult, mégis szembeötlő dizájnjukkal felhívták magukra a figyelmet. A különböző alakú ecsetfejjel készült eszközök kitűnően alkalmazhatók olyan feladatoknál, amelyek strukturális, érdekes felülethatásokra törekvő festést igényelnek, legyen szó akár hagyományos képzőművészeti célú alkotásról, akár az alkalmazott művészet, a dekoráció és a dizájn területéről.

A cég termékmenedzsere, Diana azt is elmondta, hogy az ecsetek nyeléhez minden esetben fenntartható termelésből származó fát használnak, és bár manapság – ahogy ez egyébként a Compass Point konferencián is többször szóba került – az európai gyártók sok tekintetben – drágább alapanyagok, költségesebb előállítás, szigorúbb szabályozások – hátrányba kerülnek az olcsó, webáruházas tömegtermékekkel szemben, sokan ragaszkodnak továbbra is a magas minőséghez, és ahhoz, hogy a kreatív időtöltések környezeti lábnyoma a lehető legkisebb legyen.

Néha ez olyan vetületben jelenik meg, ami elsőre nem is tűnik egyértelműnek. Erre többek között akkor csodálkoztunk rá, amikor felkerestük régi-régi partnerünk, a Pritt standját. Mert hát mi az, aminek kapcsán nem kézenfekvő, hogy a természetes alapanyagokra asszociálunk? Nos igen, a ragasztó. Ehhez képest örömmel hallottuk, hogy a márka gyerekeknek és hobbicélokra szánt ragasztóstiftjei mára már 97%-ban olyan összetevőkből készülnek, mint burgonyakeményítő, cukor és víz, emellett, ahol lehet, a csomagolás tekintetében is újrahasznosított papírral váltják ki a műanyagokat.

Ami számomra – részben személyes okokból, mivel mára a fatiplizés fekete öves mesterének számítok, annyira körülményesen fúrható otthonunk bármelyik fala – kifejezetten érdekes volt még, a gyártó egy viszonylag új terméke, a Pattex Fix AB, egy innovatív, fúrásmentes alkalmazásra tervezett, eltávolítható ragasztó, amivel 6 kilogramm terhelésig stabilan falra, vagy akár csempére is rögzíthetünk kisebb tárgyakat, dekorációs elemeket és polcokat, akár éves távlatokban is. Ha korábban hallok róla, lehet, hogy megspórolok vele pár ősz hajszálat, és a szomszéd gyerekek szókincse sem gyarapodott volna idejekorán pár cirkalmas kifejezéssel!

A zöld újabb árnyalatai

Mindenképp örömteli volt látni, hogy nem vesztett lendületet az a trend, miszerint egyre több gyártó számára fontos az ökotudatosság, és sokan keresik a lehetőséget arra, hogyan készülhetnek új eszközök és anyagok részben vagy egészben újrahasznosítás útján. Persze legyinthetnénk cinikusan, hogy hát igen, mit számítanak az ilyen erőfeszítések a mostani turbulens időkben, ugyanakkor reménykeltő és példamutató, hogy a kreatívipar szereplői láthatóan igyekeznek jó példát mutatni ezen a téren, még akkor is, ha a vásárlóközönség körében ezek az új termékek egyelőre nem mindig aratnak osztatlan sikert. Természetesen több ilyet is láthattunk testközelből, a rövidre szabott idő ellenére is.

Nagyon látványos kiállítótérrel büszkélkedhetett például a Belgiumból érkezett Unicraft BV., akik a Reslin nevű, növényi alapú öntőgyantájukkal tavaly meg is nyerték a Creative Impulse Awards első díját a fenntartható termékek kategóriájában. A gyártó nemzetközi sales menedzsere, Dan Parker szerint a következőket érdemes tudnunk róla:

„A Reslin márkát tavaly hoztuk forgalomba. Ez egy 100%-ban növényi alapú, biológiailag lebomló, új generációs öntőgyanta, ami környezetbarát alternatívát kínál a széles körben ismert, epoxi-alapú termékekkel szemben. A használata közben nem szükséges semmilyen védőfelszerelés, a művészeknek és alkotóknak nem kell aggódniuk a PPE (polifenilén-éter, hőre lágyuló műanyagfajta – a szerk.) és a más, potenciálisan káros vegyi anyagok miatt. Meggyőződésünk, hogy szükség van ilyen típusú innovációkra, és az is megfigyelhető, hogy maga a piac is egyre inkább elvárja a fenntarthatóságot, ami összességében kifejezetten pozitív folyamatnak tekinthető, mi pedig értelemszerűen megpróbálunk jól reagálni ezekre a változásokra.” 

Mindenképpen izgalmasan hangzik, és látvány szempontjából sem volt utolsó végignézni a stand polcain sorakozó, Reslin felhasználásával készült tárgyakon, dekorációkon. Ha valaki szívesen kipróbálná ezt az izgalmas anyagot, a cikk végén talál majd kapcsolatot a hazai forgalmazókhoz.

A másik idei felfedezésünk az olaszországi Padova városából származó Morocolor CMP ReClay névre hallgató, újrahasznosított alapanyagokból készülő modellezőpasztája volt. A céget szerintem Magyarországon is sokan ismerik a Primo márkáról, de biztos vagyok abban, hogy a most piacra dobott új termék is népszerű lesz. A ReClay ugyanis egy, a piacon jelenleg egyedülálló, 98%-ban természetes alapanyagokból, például újrahasznosított kartonpapírból, cellulózból készült, levegőn száradó anyag, ami különösen ajánlott az ezen a területen érintett szakemberek figyelmébe, modellek készítéséhez, szobrászati munkákhoz, részletgazdag alkotásokhoz. Emellett tökéletesen alkalmas kreatív hobbi célokra, otthoni dekorációk, ékszerek vagy apróbb dísztárgyak készítéséhez, hiszen rendkívül könnyen formázható. Kiégetés nem szükséges, levegőn szárad, ugyanakkor a tartósság érdekében később lakkozható, vagy többek között akrillal is festhető az elkészült alkotás.

Mauricio Dovano, a Morocolor nemzetközi értékesítési menedzsere így mesélt a gyártás hátteréről:

„A ReClay gyártása során olyan anyagokat hasznosítunk, amiket máskülönben meg kellene semmisítenünk, vagy hulladék lenne belőlük, így viszont nem vesznek kárba. A 98% természetes alapanyag mellett a maradék 2% a pigment, mert a természetben olyan pigmentanyagok nincsenek, amik alkalmasak ilyen típusú felhasználásra. Emellett a gyártás tiszta energiával történik, a felhasznált áram nagy részét a saját fotovillamos erőművünkből nyerjük. Szóval ez egy olyan termék, aminek minimális a környezeti lábnyoma, ugyanakkor legalább olyan jól használható az adott cél megvalósítására, mint a hagyományos változatok.”

Természetesen a Primo háza táján is megtalálható számos hasonló, szinte teljes mértékben természetes alapanyagokból készülő termék, mint a Primo Air Dry Clay levegőn száradó gyurma, a Primo Soft Play Dough, vagy a kézről és ruháról egyaránt könnyen lemosható, „Superwashable” megjelölésű tintákat használó termékek, szóval érdemes szétnézni a honlapjukon, vagy a hazai forgalmazók webáruházaiban, mert garantáltan inspiráló eszközöket találhattok náluk sokféle alkotómunkához.

Érdemes még szót ejtenünk a KREUL újdonságairól is, ugyanis egy maga nemében egyedülálló anyagot dobtak idén piacra, ami kifejezetten érdekes lesz a Színes Ötletek közönségének jelentős részét adó, gyerekekkel, családi körben közösen alkotó olvasóink számára. A márka minden évben nagyon látványos, a letisztult minimalizmus és a feltűnő színek keverékének köszönhetően azonnal szembeötlő standdal hívja fel magára a figyelmet, és általában – főleg a legtöbb helyen látott árudömpinghez képest – kifejezetten kevés, de jól kiválasztott termékpalettát vonultatnak fel, köztük a KREUL Mucki Fingerfarbe sorozat ujjal kenhető, új porcelánfestékét, ami jelenleg nemzetközi szinten is egyedülállónak számít, és amit Dr. Florian Hawranek, a cég ügyvezetője így mutatott be nekünk: 

„Ez a legfontosabb újdonságunk az idei évre, egy gyerekek által is bármikor használható, minden szükséges egészségügyi előírásnak megfelelő, ujjal kenhető porcelánfesték. Ez, amennyire tudjuk, ebben a konstellációban újdonságnak számít a világpiacon is. A más felületen, kartonon, papíron használható ujjfestékeket mindenki ismeri, ugyanakkor kifejezetten porcelánon használható változat eddig még nem létezett. Ez a lehetőség pedig mindenképpen új távlatokat nyit, főleg, hogy a technika kombinálható más eszközökkel, például filctollal is. Ha a kész munkát 24 órán át hagyjuk száradni, majd utána 160 °C-on 45 percig sütjük, a festék úgy megszilárdul, hogy utána már mosogatógépben is mosható lesz a díszített bögre, tányér, vagy bármi más. Így aztán kitűnően alkalmas például egyedi, személyre szabott ajándéktárgyak készítésére, karácsonyra, anyák napjára, születésnapra, voltaképpen bármilyen alkalomra!”

A KREUL termékei szintén kaphatók itthon, szóval, ha valakit érdekel ez az izgalmas, új porcelánfesték, vagy bármilyen más, hasonlóan innovatív eszköz és anyag, például a környezetbarát, vízbázisú matt festékeket és természetes alapanyagú ecseteket felvonultató KREUL Nature termékcsalád, érdemes utánanézni a hazai beszerzési lehetőségeknek! 

„Kérnék szépen egy végszót…”

Az idei Creativeworldről szóló beszámolónk lezárásához ezúttal, kissé formabontó módon segítségül hívunk egy spontán találkozást, ugyanis az egyik stand előtt teljesen váratlanul összefutottunk a Színes Ötletek olvasói számára már jól ismert Telér-Trade – többek között a Posca, az Uni, a Funny Mat és hasonló márkák hazai forgalmazói – csapatával. És ha már így esett, meg is kérdeztük őket, szerintük miért érdemes kétezer kilométert utazni ezért az eseményért. Kérdésünkre Csáki Zsuzsanna válaszolt: 

„Mindig érdemes figyelemmel követni az újdonságokat, részben, hogy a saját partnereink mivel rukkolnak elő, mivel készülnek az évre, részben, hogy mi az, amit az esetleges versenytársak standjain láthatunk. A Creativeworld egy nagyon színvonalas, gazdag, sokrétű kiállítás, ami viszonylag korán leképezi az aktuális évet befolyásoló trendeket, hogy épp mi foglalkoztatja a kreatívipar nemzetközi szereplőit. Értelemszerűen számunkra is sok szempontból fontos, hogy naprakészek legyünk ezen a téren. A másik lényeges aspektus pedig, hogy importőrökként egy-egy ilyen esemény közvetlen találkozási pont a leendő és lehetséges jövőbeni partnerekkel, hiszen itt pontosan feltérképezhetjük, mik azok a termékek, kik azok a gyártók, akik esetleg nincsenek még jelen az országban. Most is láttunk olyasmit, amiről már hallottunk, de élőben még nem találkoztunk vele, mert Magyarországon még nem elérhető a termék. Ilyenkor igyekszünk begyűjteni a lehető legtöbb információt, aztán, miután hazaértünk, megpróbálunk utánajárni annak, mi valósítható meg az itt felmerült együttműködési lehetőségekből.”

Akik pedig eljutottak idáig a cikk olvasásában, és nem adták fel menet közben, talán egyetérthetnek azzal, hogy nem kevés érdekes termék és inspiráló gondolat került szóba, holott igazából csak néhány árnyalatot villanthattunk fel most a szakvásár teljes színpalettájáról. Itt pedig a szerző eljátszott azzal az elképzeléssel, hogy talán érdemes lenne egyszer nekiveselkedni egy olyan beszámolónak is, ahol valóban minden kiállítót megszólaltatunk, és közel 300 beszélgetésből állítjuk össze az aktuális Creativeworld-ről szóló tudósítást. Előzetes kalkulációnk alapján ez a cikk nagyjából 610 000 karakter hosszú lenne, és mintegy 55 órán át tartana az olvasása megszakítás nélkül. A ráfordított munkaórák számát megtippelni sem merjük, de valószínűleg bekerülnénk vele a Guiness Rekordok Könyvébe. A következő látogatásig még van időnk gondolkodni ezen.

Kit hol találtok? 

- Pentacolor - www.pentacolor.eu

- Folia - www.folia.de
Magyarországi forgalmazók: Printker Webáruház, Katica Fejlesztőjátékok, Nomiland.hu, eMAG

- Graine Creative – www.grainecreative.com
Magyarországi forgalmazók: Játékliget

- Creative Company – www.cchobby.dk
Magyarországi forgalmazók: Művészellátó.com Közvetlen rendelés: www.cchobby.com

- Stamperia - www.stamperia.com
Magyarországi forgalmazók: DIY Kreatív Hobby Áruház, Figura Kézműbolt, Hobbibázis WebShop, Kreativ Hobby Dekor, Kreatív Paletta, Kreativpartner, Pippi.hu

- Zahn Unique Brushes: www.zahn-pinsel.com
Magyarországi forgalmazók: Conrad Electronic Magyarország, inShop webáruház

- Pritt: www.prittworld.hu

- Unicraft Bv.: www.unicraft.be Reslin: reslin.com
Magyarországi forgalmazó: gyantashop.hu

- Morocolor / Primo: morocolor.it

- CMP / ReClay: www.cmp1933.com
Magyarországi forgalmazók: Vectraline Hungary Kft., Corwell Kft., Alitta-Iron Kft.

- KREUL: www.c-kreul.de   
Magyarországi forgalmazók: Művészellátó.com, RajzShop.hu, Kreatív Hobby, Leonarto.hu, Neoart, Artmie.hu, Muziker.

- Telér-Trade: www.firkabox.hu, www.teler.hu

    A helyszíni beszámoló nem valósulhatott volna meg a Messe Frankfurt és a BD-Expo csapatának segítsége nélkül, akiknek ezúton is mindent köszönünk.

    Az AmbienteChristmasworld és Creativeworld nemzetközi szakkiállításokról további információk az események közösségi felületein, valamint a Messe Frankfurt és a BD-Expo weboldalain!

    Fotó és képszerkesztés: Kovács Attila

    READ THIS ARTICLE IN ENGLISH HERE! 

    A bejegyzés trackback címe:

    https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2519068947

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.

    Akció

    04_ovibol_suliba.jpg

    Színes Ötletek

    A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

    Pinterest

    pinterest_banner.jpg

    colors & ideas

    colorsandideas_banner_1.png 

     

    süti beállítások módosítása