Színes Ötletek

a kézügyes blog

Fess, rajzolj, színezz! - Csatlakozz a tavaszi kreatív kihíváshoz!

e3616909c1b150c48c21da10c7411406.jpg

Még előttünk áll ez a hét - a hétvégével együtt -, amikor az alkotás útján ti is elmerülhettek hazánk motívumkincsének színes világában. De nem ám tűvel és cérnával - persze azt is kipróbálhatjátok -, hanem kedvenc rajzeszközeitekkel a kézben! Hatalmas öröm számunkra, hogy az alsó tagozatos korosztály képviselőitől mennyi, egyedi látásmódról árulkodó, ötletes és kreatív megoldás érkezett már eddig is a „Tavaszi szél vizet áraszt – Hímzett virágaink gyermekszemmel” című rajzpályázatunkra, és kíváncsian várjuk a további alkotásokat. Érdemes csatlakoznotok, mert a nyertesekre – összesen 13 díjazottra – értékes nyeremények várnak a pályázatot megálmodó Művészek Boltja felajánlásában. A folytatásban hozunk némi inspirációt azoknak, akik még nem pályáztak, és azoknak is érdemes tovább olvasniuk, akik már beküldték rajzaikat, hiszen belekukkantunk a nyereményeket rejtő dobozokba is! 

Néhány szó a nyereményekről

Ha követtétek kapcsolódó posztjainkat az elmúlt hetekben, már tudhatjátok, hogy a legszebb és legötletesebb rajzok készítői értékes rajzeszközöket rejtő ajándékcsomagokat nyerhetnek, amelyekkel tovább alkothatnak, kibontakoztathatják tehetségüket, és még színesebbé varázsolhatják a világot. Minden alsós évfolyamon díjazzuk a legjobbakat, így lesz négy első, második, és harmadik helyezett, valamint egy különdíj, amit a csoportosan alkotóknak szánunk. Ez összesen 13 díjazottat jelent, érdemes tehát rajzeszközöket ragadnotok, és március 15-ig elküldeni nekünk a nevezéseteket!

A részletekkel kapcsolatban minden információt megtaláltok a PÁLYÁZATI KIÍRÁSBAN.

e35cbfe3d247e8c74869dc469e79b5a4.jpg

A nyereményeket rejtő dobozokba a Művészek Boltja csapata csupa klassz, kreativitásra ösztönző Camel/Camlin rajzeszközt válogatott össze a díjazottak részére, amiket egyébként minden alkotókedvű olvasónknak szívesen ajánlunk akkor is, ha most akár a korosztályi besorolás, akár bármi más okán nem érintettek. A pályázat egyben arra is alkalmat ad, hogy a hazai piacon tavaly bemutatkozott indiai márka termékeit közelebb hozzuk a fiatal alkotókhoz, művészeti képzésben tanulókhoz, szüleikhez és pedagógusaikhoz. Szeretnénk megmutatni, mennyi kreatív lehetőség rejlik ezekben az eszközökben, és hogy a kedvező ár mellé megbízható minőség is társulhat.

blog_illusztracio_20260309_135421_0000.png

Korábbi cikkeinkben ezek közül már többet is bemutattunk - így az alábbi linkekre kattintva találkozhattok például viaszkréta-, akrilfesték-, vízfesték-, filctoll- vagy temperakészletekkel, 48 színű akvarell, vagy 50 színű olajpasztell készletekkel, grafit- és szénceruzákkal, ujj- vagy marokkrétával -, most pedig kiemelünk néhányat azok közül, amikről még biztosan nem esett szó. 

24 színű Brush Pens filctollkészlet

A nyereménycsomagok egyik izgalmas darabja a 24 színű Camel–Camlin ecsethegyű filctollkészlet. A rugalmas ecsethegynek köszönhetően könnyedén lehet vele finom vonalakat, közepes vagy akár széles ecsetvonásokat húzni, így rajzoláshoz, színezéshez, szépíráshoz vagy akár gyors akvarellhatású festéshez is jól használható. A vízbázisú festék élénk, áttetsző színeket ad, az ecsetfilcek pedig lehetővé teszik, hogy ecset, víz vagy paletta nélkül is akvarellszerű hatást érjünk el, ezért különösen praktikus választás iskolai rajzórákhoz és otthoni kísérletezéshez, valamint akár kalligráfia gyakorláshoz is. A galériában felbukkanó vastagabb kialakítású filctollak a kisebb kezek számára is könnyen megfoghatók, ráadásul a 12 színű Camlin filctoll-szett élénk árnyalatai a papíron tartósak, ellenben a ruháról vagy az ujjakról könnyen eltávolíthatók. 

Camlin színes ceruzák

2684.png

A nyeremények között helyet kap a Camlin 24 színű színesceruza-készlete is, aminek minden darabja élénk, vibráló árnyalatokkal és puha, simán sikló ceruzabéllel segíti, hogy a gyerekek könnyedén sikerélményekhez jussanak a rajzolásban és színezésben. A ceruzák törésálló heggyel készülnek, kényelmes fogású kialakításuk pedig hosszabb alkotás közben is biztos tartást ad. 

Bár nem része az ajándékcsomagoknak, itt érdemes megemlítenünk az Artist széria 72 színű, viasz‑alapú színesceruza‑készletét is, ami különösen gazdag árnyalatválasztékával tűnik ki a mindennapos használatra szánt ceruzák közül. A prémium pigmentekkel és cédrusfából készült ceruzák puha, könnyen keverhető színeket adnak, így sima színátmenetekhez, finom árnyékolásokhoz vagy részletgazdag rajzokhoz is ideálisak. Az impozáns készlet kiváló ajándék is lehet mindazoknak, akik még mélyebbre szeretnének merülni a rajzolás világában. 

a325128922d14d49f0bd92cba15c5f1a.jpg

Csillámos ragasztó

img_20260309_153737.png

A kreatív eszközök palettáján különleges helyet foglalnak el az olyan dekorációs anyagok, mint például a csillámos ragasztó, hiszen ez nem hagyományos értelemben vett rajzeszköz, mégis nagyon sokoldalúan felhasználható az egyedi ötletek megvalósításához. A könnyen kezelhető, tubusos kiszerelésű ragasztók színes csillámokkal díszítik a papír, üveg, kerámia vagy műanyag felületeket, így a gyerekek könnyedén varázsolhatnak ragyogó részleteket alkotásaikba. A ragasztó nem mérgező és gyermekek számára is biztonságos, ezért ideális választás iskolai kézműves feladatokhoz vagy akár otthoni projektekhez is.

Ha mindez nem lenne elegendő inspiráció, KATTINTSATOK IDE, és kapcsolódó Facebook-posztunk alatt nézzétek meg az eddig beérkezett pályamunkákat! 

Ne felejtsétek! Beküldési határidő: 2026. március 15.

Kövessetek minket PinterestenTikTokon

Facebookon és Instagramon is, hogy semmiről ne maradjatok le!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8719062868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Akció

04_ovibol_suliba.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása