A tavaly november végén megnyílt, és egészen május 25-ig látogatható Öröklét őrei – Az első kínai császár agyagkatonái a Szépművészeti Múzeum egyébként is kifejezetten izgalmasnak ígérkező idei évadának egyik legkülönlegesebb kiállítása, így nem csoda, hogy számos kiegészítő program kapcsolódik hozzá, melyeknek elemei közvetlen vagy közvetett módon, de szintén bepillantást engednek a kínai kultúra különböző vetületeibe. A folytatásban három ilyet ajánlunk nektek, olvassatok tovább!
Mozdulat a mozdulatlanságban – Tai Ji a Román Csarnokban - március 7, szombat, 11:00

A Tai Ji – teljes nevén Tai Ji Quan, magyarosan tajcsi – hagyománya az 1700-as évekig nyúlik vissza Kína történelmében. A kínai harcművészet a kemény testi edzés helyett a tudat edzését és a légzés irányítását fejleszti; egyensúly és harmónia jellemzi, mely lehetővé teszi a mozgás szabadságát, illetve a tér és a test megfigyelését egyetlen mozdulatsor segítségével. A gyakorlatok már az első találkozás alkalmával megmutatják hatásukat, egyénenként eltérő érzetet keltve. A kiállítás és a testgyakorlás iránt érdeklődő látogatók március első szombatján formabontó környezetben, a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában megrendezett program során bemelegítés, légzőgyakorlatok, lépés- és végül formagyakorlatok tanulása várható. Lassú, néha szinte mozdulatlan a mozgás, viszont míg a test relaxál, addig az elme figyel, irányít és a teljes összhang állapotát próbálja elérni előidézve egy hasonló aktív meditációs állapotot, amit egy igazán magával ragadó kiállítás megtekintésekor is tapasztalhatunk. Az esemény szervezői kényelmes cipő és laza ruházat viselését javasolják a látogatóknak, a programon életkortól és edzettségi szinttől függetlenül bárki részt vehet.
Múzeum + Öröklét őrei - 2026. március 11, szerda, 18:00

Igazán tartalmas szerda estét ígér az Öröklét őrei kiállításhoz kapcsolódó Múzeum+ est, melynek során egyedülálló élmények várnak fiatalokat és felnőtteket egyaránt. A Szépművészeti Múzeum az ELTE Konfuciusz Intézettel együttműködésben szervezett programja során a látogatók a kínai kultúra számos arcát megismerhetik: a Reneszánsz Csarnokban látványos sárkánytánc és oroszlántánc- bemutatók váltják egymást, a szerencsét és erőt jelképező jelmezes alakokat a Magyar Oroszlántánc Egyesület tagjai keltik életre dobok és gongok kíséretében. De lesz az este során kínai harcművészeti bemutató is, amely a kung fu dinamikus formagyakorlatait, a kard- és legyezőhasználatot, valamint a tai chi harmonikus, belső energiára épülő mozgásvilágát mutatja majd meg az érdeklődőknek. Eközben a Román Csarnok a tradicionális zene birodalmává válik, ahol az ELTE Művészetközvetítő és Zenei Intézet vendéghallgatói szólaltatnak meg olyan ősi hangszereket, mint a bambuszfuvola vagy a guzheng néven ismert kínai citera.
Az alkotni vágyók az első emeleti Schickedanz teremben merülhetnek el a kínai kézművességben: Jakab Krisztina népi iparművész vezetésével a többezer éves múltra visszatekintő csomózás technikáját sajátíthatják el, Benkő Krisztina irányításával pedig egyedi kínai legyezőket készíthetnek. Ugyanitt az ELTE Konfuciusz Intézet tanárai segítenek a kalligráfia alapjainak elsajátításában, sőt, kérésre rizspapírra vetett jószerencse-feliratokat vagy kínai neveket is készítenek a vendégeknek.
A Barokk Csarnokban Szabó Eszter grafikus tart stencil workshopot, ahol bárki készíthet agyagkatonákat ábrázoló képeket, az első emeleti Régi Képtárban pedig kiterjesztett valóság (AR) segítségével alakíthatják mémekké a klasszikus műalkotásokat a látogatók. A gasztronómiai élményeket a Márvány Csarnokban berendezett kínai teaház, a több mint 450 éves hagyományú Luzhou Laojiao 1573 likőr kóstolója, valamint a Fine Art Bistro borai és falatjai teszik teljessé, miközben a hangulatot a Fine Arts Jazz Group és Hárs Róza énekesnő koncertje alapozza meg.
Az eseményt számos szakmai tárlatvezetés kíséri: az agyagkatonák kiállításában az ősi kínai gondolkodásról, a túlvilági életről és a terrakotta hadseregről hallhatnak az érdeklődők, de indulnak vezetések a „Manierista szemmel” grafikai kiállításban és az állandó gyűjteményben is, ahol többek között a 18. századi udvari pletykák és viseletek kerülnek terítékre. A múzeum kiemelt figyelmet fordít a speciális igényű látogatókra is, így 17:30-kor látássérülteknek indul tapintható tárlatvezetés az antikvitás világában, 18:00-kor pedig a hallássérült vendégek fedezhetik fel a csendéletek szimbolikáját jelnyelvi tolmácsolással kísérve.
Jegyek a Jegymester.hu hálózatában!
Agyaghadsereg, műanyaghadsereg: Kalandozás a sokarcú Kínában – március 13., péntek, 17:00
Holch Gábor előadása a Schickedanz teremben

Többezer éves kultúra, puskapor és kung-fu, nyomtatás és másolás, sorsfordító találmányok és világraszóló dilemmák – a Kínából érkező hírek sokrétűek és sokszor ellentmondásoktól hemzsegnek. A több mint húsz éve Kínában dolgozó interkulturális tanácsadó és író, Holch Gábor nemcsak saját élményeit meséli el az előadás során, hanem az ősi agyagkatonáktól és harci szekerektől a mai elektromos autókig és emberszabású robotokig vezető kalandos fejlődés történetét is.
A beszélgetéssel egybekötött beszámoló során szó lesz arról is, hogyan éli meg és írja át Kína a saját őstörténetét, mely hagyományok élnek a mai hétköznapokban, és melyek épülnek be az országból érkező autókba, gépekbe, szoftverekbe, és más, csodált vagy épp gyanakvással szemlélt technológiai újdonságba.
További tudnivalók, látogatói információk a Szépművészeti Múzeum weboldalán és közösségi felületein!
Fotók: Palkó György
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.






