
Az őszi - vagy akár a közelgő téli - szünet sok szülő számára igazi logisztikai kihívás: mit csináljon a gyerek egész nap, ha kint már hűvös van, bent egy idő után minden játék unalmassá válik, mi pedig természetesen nem szeretnénk, hogy az egész napot a tévé vagy valamilyen kütyü előtt töltse. Egy kis előrelátással és néhány izgalmas, újdonságként ható eszközzel igazán tartalmas, színes élmény válhat a szünetből - vagy bármelyik hosszú, borús őszi délutánból. A Best Label kínálatában olyan kreatív termékekre bukkanhatunk, amelyek között minden korosztály talál számára érdekeset, legyen szó közös alkotásról vagy arról, hogy a gyerekek kicsit elmerülhessenek valamiben, amíg mi intézzük a napi teendőket. Ezek közül szemezgettünk a folytatásban!
A legkisebbeknek: színezhető tekercsek – ez a papír sosem fogy el túl hamar!

A kisgyerekes családok gyakori problémája, hogy a rajzlap hamar betelik, az ihlet kifogy, és nekünk épp nincs időnk, hogy leüljünk közösen rajzolni. Ilyenkor jön jól egy színező, pláne ha rendkívül hosszan használható és már önmagában is játékélményt nyújt. A Stick’n színezhető tekercsei vidám mintákkal és történetekkel hívják játékra a gyerekeket: akár az asztallapra vagy a padlóra terítve is belevethetik magukat a színezésbe és ha betelt, máris kiguríthatjátok az újabb adagot. Egy "végtelenített" színezővel megkönnyíthetitek az étkezés előtti várakozást, a kész háttereket pedig bevethetitek mindenféle szerepjátékhoz is meglévő játékaitokkal. Meséljetek el egy-egy történetet, főszerepben a tekercsen látható figurákkal - így a kreatív idő egyben némi kapcsolódási lehetőséget is jelent.
📌 Tippek:
- A perforáció mentén a tekercs könnyen adagolható, de kedvetekre szabhatjátok, például, ha csak kisebb hely áll rendelkezésre, vagy egyszerre több gyerek dolgozik.
- A speciális, ragadós felület segít, hogy a papír visszakunkorodás nélkül az asztallapon maradjon, a munka végeztével pedig ennek a kialakításnak köszönhetően ragasztómaradvány nélkül visszaszedhető.
- A figurákat kivághatjátok és használhatjátok matricaként, díszíthetitek vele füzeteiteket, vagy felhasználhatjátok más rajzaitok kiegészítéseként!
- Ugyanezzel a technológiával készült üres változat is, ha inkább a szabad alkotásnak engednétek teret!

Jelenleg több darab is akciós áron kapható, szóval most tényleg érdemes lecsapni kedvenc mintáitokra! Állatvilág, közlekedés, környezet? ITT kiválaszthatjátok!
Ovisoknak, kisiskolásoknak: hasznos és szórakoztató kreatív munkafüzetek

Sokan keresnek olyan elfoglaltságot, ami nemcsak leköti a gyereket, hanem „észrevétlenül” tanít is - éppen erre jók a Stick’n kreatív munkafüzetei. Ezek a nem éppen hagyományos foglalkoztatók áttetsző, öntapadós papírlapokat tartalmaznak, amelyeket egyszerűen ráhelyezhetünk a különféle sablonokra és mintákra, átrajzolhatjuk őket, majd a formákat kivágva kedvünkre alkothatunk velük a füzetben található hátterekre. A rajzainkból készített matricák - akárcsak az előbb említett színezőtekerecs esetében - nyom nélkül visszaszedhetők és természetesen a kiadvány adta kereteken kívül is szabadon bevethetők kreatív célokra. A füzetek újra és újra használhatók, fejlesztik a kézügyességet, a koncentrációt, a kreativitást és az önkifejezést, miközben játékos formában ösztönzik a gyerekeket történetmesélésre, tervezésre vagy akár képregénykészítésre is.
Legyen szó divattervezésről, dinoszauruszokról, erdők-mezők lakóiról, járművekről vagy tündérmesékről, mindenki megtalálhatja köztük kedvenc témáját, és kezdődhet a határok nélküli alkotás akár saját rajzokkal, akár különféle Stick'n formákkal kiegészítve!
Textilkréták és vasalható fóliák az egyedi cuccokért
Ki ne kedvelné az egyedi darabokat!? A Pentel textilkrétáival még a legkisebbek is - majdnem - önállóan készíthetnek különleges ruhadarabokat, kiegészítőket vagy ajándéktárgyakat, hiszen ezek az eszközök éppúgy működnek, mintha zsírkrétával vagy olajpasztellel rajzolnának, ezeket pedig már általában az ovis korú gyerekek is rutinosan használják. A kréták különlegessége azonban, hogy a textilre rajzolt minta vasalóval fixálható, így az alkotás mosásálló lesz. A kontúrokhoz és vonalrajzokhoz bevethetjük a Pentel NM10-AO textilfilcet, ami 1,0 mm-es fekete hegyével precíz körvonalakat biztosít, így tökéletesen kiegészítheti a színezett területeket, a krétákat és textilre író zselés tollakat egyaránt tartalmazó díszdobozos verzió pedig ajándékként sem rossz választás kreatív, alkotni vágyó gyerekek számára.
📌 Tippek:
- A gyártói ajánlás szerint a színek leginkább világos felületeken lesznek intenzívek, de ki kellett próbálnunk, hogyan viselkednek sötét felületen, hiszen az igénybevehetőség miatt sokan szívesen választanak fekete vászontáskát azok közül, akik valóban használják is őket. A közepes és világos színekkel bátran rajzolhatunk, a sötétebb árnyalatok értelemszerűen kevésbé lesznek vibrálók.
- A textilterméket - legyen az póló, párnahuzat, terítő, vászontáska vagy bármilyen más, magas pamuttartalmú anyag - rögzítsük visszaszedhető ragasztószalaggal, vagy tartsuk feszesen munka közben!
- Ha precízebb vonalakat szeretnénk látni, a krétákat a ceruzákhoz hasonlóan akár meg is hegyezhetjük, és használhatunk stencileket, sablonokat is a minta felviteléhez.
- Hibáztunk? Semmi gond! Fixálás előtt a rajzunk kimosható vagy óvatosan, szivaccsal visszatörölhető.
- A vasaló alá tegyünk egy papírlapot!

Nyomtasd ki és vasald fel – igazi pólódesign, otthon!

Ha kinőttétek a textilkrétás rajzolást, vagy szívesen kipróbálnátok egy másik kreatív módszert, amivel látványos, DIY mivoltukhoz képest meglepően profi mintákat készíthettek, próbáljátok ki a pólóra vasalható fóliákat! A folyamat egyszerű: tervezzétek meg a mintát, nyomtassátok ki egy tintasugaras nyomtatóval a megfelelő Avery fóliára, majd vasaljátok fel egy világos vagy sötét színű pólóra, vászontáskára, párnahuzatra - amire csak szeretnétek. A végeredmény tartós, hordható, és teljesen egyedi lesz!
📌 Tippek a tervezéshez és kivitelezéshez:
-
Készíthettek papíralapú rajzokat! Egy jól sikerült kép mobiltelefonnal digitalizálva vagy szkennelve, és máris kész a pólóminta! Csak nyomtassátok ki a megfelelő fóliára és vasaljátok fel a kiválasztott ruhadarabra! Ha világos textilre tervezünk, a minta a fólia hátoldalára kerül, és a vasalással megfordítva kerül a textilre, ezért ebben az esetben a képet tükrözni kell, a sötéthez nem!
-
Digitális grafika is jöhet! Használhattok bármilyen rajzprogramot, amit már ismertek, akár tableten vagy telefonon is - a módszer ugyanaz!
-
Tervezés az Avery appban - Válasszatok sablont az Avery Design & Print felületen - például MD1001 alatt világos, MD1003 alatt sötét textilekhez találtok mintákat - vagy töltsétek fel saját képeteket, és szerkesszétek meg a végleges elrendezést! Kiegészíthetitek akár egyedi feliratokkal és formákkal is, számtalan lehetőségből válogathattok akár a betűtípust, akár az elrendezést illetően.

-
Nyomtatás és vasalás - A kész mintát nyomtassátok ki tintasugaras nyomtatóval, vágjátok körbe, majd a gyártó utasításai alapján vasaljátok rá a textilre!
-
Gondoljatok a tartósságra! - Első lépésként öblítsétek ki a textilt, amire dolgoztok, hogy az tiszta, és mindenféle, a gyártás során alkalmazott adalékanyagtól mentes legyen. Végül, a vasalás után a minta ugyan moshatóvá válik, de célszerű kímélő, 30–40 °C-os programot választanotok, és lehetőleg kifordítva helyezzétek a mosógépbe ezeket az egyedi darabokat.
-
Az Avery Design & Print rendszer automatikusan beállítja a képet, mikor megadjátok, milyen fóliára terveztek, de ha máshonnan nyomtattok, nektek kell figyelni, hogy a megfelelő paraméterekkel történjen a nyomtatás.
Az Avery okos megoldásaival korábban is találkozhattatok már nálunk, akkor az ovi- és sulikezdés apropóján, de az említett termékek bármikor jól jöhetnek, olvassátok el ezt a cikket is!
Készüljünk egyedi ajándékokkal az ünnepekre!
Bár még csak ősz van, egy kis előzetes tervezéssel igazi kincsekkel készülhettek az idei karácsonyra. Egy saját rajzokkal díszített párna a nagyinak, egy menő kötény grillezéshez apunak, vagy olyan klassz pólók a testvéreknek, amilyenben biztosan nem jön senki szembe a suliban! Gyűjtsétek az ötleteket, hogy még időben meg is valósíthassátok őket!
Eljött az év szürkébb, bekuckózósabb időszaka: készüljünk rá úgy, hogy élmény legyen mindenkinek! A Best Label kreatív termékei pontosan ezt teszik lehetővé: segítenek elmélyülni, kikapcsolni és felfedezni az alkotás örömét akár 3, akár 13 éves a gyermekünk. Facebookon rendszerint találhattok játékokat és izgalmas akciókat is, érdemes bekövetni őket! A webáruházban pedig egy klassz halloweeni ajánlat vár titeket: a Carioca arcfestékekhez ajándék tetoválást kaphattok a készlet erejéig - KATT IDE!
Ha tetszett a bejegyzés, követhettek minket
Pinteresten, TikTokon, Facebookon és Instagramon is,
hogy a következőről se maradjatok le!
Update: Facebookon és Instagramon futó nyereményjátékunkban egy 15 000 Forintos Best Label vásárlási utalványt nyerhettek!
Nyereményjáték szabályzat – „Best Label utalvány 15 000 Ft értékben”
A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására!
-
A játék szervezője: A nyereményjáték szervezője a Színes Ötletek (a továbbiakban: Szervező). A játék nem áll kapcsolatban a Facebookkal vagy az Instagrammal, és azokat semmilyen formában nem támogatja, nem szervezi és nem bonyolítja le.
- A játék a Szervező Facebook és Instagram profilján egyidejűleg zajlik, azonban a nyereményt csak egy nyertes kapja, akit a szabályosan részt vevők közül sorsolunk ki.
-
A játék időtartama: A játék 2025. október 24. és október 31. 23:59 között zajlik.
-
A játék menete: A játékban minden 18. életévét betöltött természetes személy részt vehet, aki teljesíti a kapcsolódó posztban megadott feltételeket. A részvételhez vásárlás nem szükséges.
-
Nyeremény: A nyeremény 1 db 15 000 Ft értékű Best Label vásárlási utalvány, amely a Best Label webshopjában váltható be az utalvány érvényességi idején belül. A nyeremény másra át nem ruházható, készpénzre nem váltható.
-
Nyertes kiválasztása és értesítése: A nyertest a Szervező sorsolás útján választja ki a szabályosan részt vevők közül a játék lezárását követő 48 órán belül. A nyertest a Szervező megjelöléssel értesíti, valamint a nyereményjáték poszt alatt is közzéteheti a nevét. Amennyiben a nyertes 5 napon belül nem jelentkezik, a Szervező új nyertest sorsolhat.
-
Adatkezelés: A játék során a Szervező kizárólag a nyeremény átadásához szükséges adatokat (név, e-mail cím) kéri el a nyertestől. A játékban résztvevők adatait a Szervező harmadik félnek nem adja tovább, és azokat a játék lezárását követően törli.
-
Egyéb rendelkezések: A Szervező fenntartja a jogot, hogy a játékot indokolt esetben módosítsa vagy visszavonja. A játékban való részvétellel a résztvevők elfogadják jelen szabályzatot.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.




















