
Ahogy beköszöntött az október, és egyre többféle színben pompáznak a lombok, eszünkbe jutott egy korábbi kedvenc kézműves projektünk, ami most ismét aktuális. Mivel ősztündérünk már egyszer nagy sikert aratott, újra megosztjuk veletek, hogyan készítettük el. A bájos figura remek szereplője lehet az őszi évszakasztalnak, a dekorációnak, vagy kedvenc meséinknek, ráadásul csupán a színek megváltoztatásával bármelyik évszakhoz készíthetünk légies, varázslatos tündérfigurákat. Arról nem is beszélve, mennyi kreatív lehetőség rejlik a frizura, a ruházat vagy a kiegészítők megválasztásában. A technika nem bonyolult, így bátran belevághattok akkor is, ha még csak ismerkedtek a nemezeléssel - a lényeg, hogy merjetek kísérletezni, és élvezzétek az alkotást!
Korábban már említettük, a mai bejegyzés főszereplője első próbálkozásunk eredménye, teljes pompájához sok-sok gyakorlás és tapasztalatszerzés hiányzik még a nemezelés terén, de épp azért mutatjuk meg a maga tökéletlenségében, hogy titeket is arra biztassunk, merjetek kísérletezni számotokra kevésbé ismert technikákkal is! Nincs is annál szívmelengetőbb visszaigazolás, mint hogy kis tulajdonosa már első este leemelte az évszakasztalról és inkább alvótársnak választotta!

A tündérfigura elkészítéséhez mi finom, fésült merinógyapjút választottunk őszi, barna árnyalatú színösszeállításban, ezen kívül egy kis darab zseníliadrótra, nemezelőeszközre, vagy legalább egy nemezelőtűre lesz szükségünk, és indulhatunk tündérországba!
A tündérfigura elkészítésének első lépése a fej és a törzs megformázása. Lecsípünk egy darab gyapjút, és tekerve-gombolyítva egy viszonylag szoros gombócot formázunk belőle. A nemezelőtű segítségével - ezt a szabályos gömb alakot megtartva - tovább tömörítjük a gyapjút, míg egészen kemény nem lesz. Egy vékony réteg gyapjúdarabot középen azonos színnel megkötünk, és egységesen bevonjuk vele a nemezgolyót. A feje búbján a nemezelőtűvel rögzítjük, alul pedig elkötjük, a maradékot hagyjuk lógni!
A tündér karjait zseníliadrótból alakítjuk ki. Vékony szál gyapjúval, spirálisan tekerve teljesen beborítjuk, ami már a csavarástól összetapad, ezúttal nem szükséges tűvel rögzíteni. A drótot a végeken visszahajtva kézfejet is formázhatunk, ebben az esetben a hajtást is borítsuk be! A fej alatt lógva hagyott gyapjúdarabot középen kettéválasztva a helyére illesztjük a karokat, és alul ismét elkötjük. Aki készített már csuhébabát, annak néhány ehhez hasonló lépés ismerős lehet! A mellkasát képező vastagabb részt tűvel tömörítjük.

Ezután jön a ruházat kialakítása, amit színes gyapjúrétegekből formázunk, hogy az évszaknak megfelelő hatást keltsen. A teljes hossznak nagyjából a dupláját finoman átsimítjuk, majd középen lyukat formázva feladjuk babánkra, mint egy valódi ruhát. A karok alatt megkötjük s ismét jöhet a tű! Csak a mellkasi részen dolgozunk, a ruha hosszát lágyan, kézzel simogatjuk formára, esetleg leheletfinoman bele-beletűzünk. A színátmenetes tündérruhához még egy rétegre lesz szükségünk, ám az legyen sokkal kisebb, és rövidebb mint az első adag gyapjú volt. Óvatosan szurkálva és kézzel dolgozzuk össze a két színt! Ezúttal egy hangsúlyosan eltérő színnel is megköthetjük deréktájon, így övként egy nemcsak hasznos, de látványos kiegészítője is lesz a ruhának.
Haját apró darabonként tűvel nemezeljük a fejére. Mi egy virágot is „beletűztünk", viszont arcot és szemet nem készítettünk - ha szeretnétek, ti megtehetitek!

A szárny kialakítása már igazán csak percek kérdése! Lecsípünk egy darab kontrasztos színű gyapjút, középen megkötjük és kézzel szárnyformára igazítjuk. Tűvel lazán tömörítjük, hogy éppen összegabalyodjanak a finom gyapjúszálak, de nem cél a vastag, sűrű nemezréteg kialakítása - utolsó lépésként pedig a hátára tűzzük!
Első tapasztalatszerzésről szerintünk inspiráló lehet kedvcsináló szinten írni, de a videós tutorial-t illetően ezúttal inkább szakavatottabb kezekre bíznánk titeket: ezért ajánljuk nektek ezt a videót, ami nekünk nagyon sokat segített ősztündérünk elkészítésében, akinek azóta már társai is akadtak!

Ha tetszett a bejegyzés, követhettek minket Pinteresten, TikTokon,
Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.













