Színes Ötletek

a kézügyes blog

Mesés napok a Művészetek Völgyében

1000x522_blog_cover_20250730_230543_0000.jpg

Ha valaki azt gondolná, hogy fesztiválozni csak a tinik és a fiatal felnőttek éjszakai sportja, annak jó hírünk van: a Művészetek Völgye évről évre bebizonyítja, hogy a kultúra, a közösségi élmény és a kreatív kikapcsolódás kicsik és nagyok számára egyaránt elérhető. A Színes Ötletek csapata idén is a családbarát élményekre szavazott - és ezúttal sem bántuk meg! 

20250721_142148.jpg

Kis csapatunkban a legfiatalabb résztvevő egy ötéves, kíváncsi felfedező volt, akivel együtt jártuk be a Völgy zegzugos, árnyas helyszíneit, és aki minden egyes napon új élményekkel és alkotásokkal térhetett haza - már ha egyáltalán haza akart menni. 

🎭 Bábszínház, gyerekkoncertek és mesék minden mennyiségben

A fesztiválhelyszínek többsége végig biztosított valamilyen szórakozási lehetőséget a kisebbeknek is, de napközben számos udvar kifejezetten az ő számukra nyitotta meg kapuit: színvonalas gyerekkoncertek, mesejátékok, interaktív bábszínház, imprómesék és hagyományos kedvencek, Ringató-foglalkozások, illetve más ölbéli játékok várták a családokat. Magunk is sok vidám és szívmelengető előadást láthattunk a fesztiválon eltöltött közel 10 nap alatt Szalóki Ági gyerekkoncertjétől kezdve a klasszikus meséket egészen egyedi köntösben tálaló Kámfor Zenés Bábszínház produkciójáig, meg persze a Kaláka együtteshez köthető koncerteket sem hagyhattuk ki, akiket többször, minden elképzelhető felállásban láthatott a közönség. A természet közelsége, a falusi udvarok meghittsége, a játékok letisztult egyszerűsége, a fák árnyékában elterülő babzsákfotelek és pikniktakarók mind-mind egyedi fűszerezést adtak ezeknek a remek programoknak. 

20250730_222648.jpg

🧵 Alkotás határok nélkül – kézműves programok minden korosztálynak

 A Völgy egyik sajátossága, hogy nem csupán nézőként lehet szerepünk a forgatagban, hiszen minden lehetőség adott, hogy magunk is megéljük az alkotás örömét. Ráadásul ezt annyiféle módon tehetjük meg, hogy ha csak erre koncentrálnánk a fesztivál ideje alatt, akkor sem tudnánk élni az összes lehetőséggel. Azért megtettünk mindent, amit a helyszínek közti távolságok és a rekkenő hőség adta kihívások mellett lehetett, és részt vettünk mindenféle tematikájú kézműves workshopon.

Festettünk szabad kézzel papírra és hűtőmágnesre egyaránt, nemezeltünk manót, puha gyapjúval borítottuk be a szappantömböket, egyszerű kiegészítőket makraméztunk és sodortunk. A régi-új Roma udvarban a "Valaha madarak voltunk" foglalkozáson natúr faalapból többféle színes, mozgatható madarat állíthattunk össze, és sok más érdekes program is várt ezen a helyszínen a vetítéstől a kortárs kiállításig - az udvargazdával, Kékesi „Mandarin” Alexandrával készített interjúnkban részletesen is olvashattok róluk. 

Egresi Kornélia, az Unicorny Art alkotójának szakmai segítségével újrahasznosított anyagokból készíthettünk ékszert, és láthattuk, mennyi szépség jön létre a fesztiválozók keze munkája nyomán tulajdonképpen hulladékból. Mi az újságpapírt - pontosabban színes magazinoldalakból csavart rudakat - választottuk alapanyagként, amiből egy vagány medál született, ami - számunkra biztosan - jóval több mint szemét! 

Többször visszatértünk a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola és az Örökség Kultúrpolitikai Intézet sátrához, ahol egy kisebb léptékű, ám annál látványosabb kiállítással, mesefelolvasással, és játékokkal várták a kicsiket, nagyokat. A programok részben a Mesék a Velencei-tóról kötet köré épültek, ami egy igazán különleges mesekönyv: a pályázati felhívás - ami mentén a válogatás készült - célja az volt, hogy a térséghez valamilyen módon kötődő gyerekek és felnőttek bárhonnan az országból meséken keresztül mutathassák be a Velencei-tó természeti és kulturális értékeit, ezzel erősítve a közösségi identitást és a helyi örökség megőrzését. Az ötvenkilenc varázslatos kalandot a helyszín és Czikkely Panni csodálatos illusztrációi fogják össze, amik azok számára is inspirációul szolgáltak, akik a könyvjelzőkészítést választották aznapra a kézműves programkínálatból.

Az Egyszülős Központ sátrához már ismerősként érkeztünk, hiszen itt korábban is sok időt töltöttünk el. Idén gombkarkötőt, képkeretet, hűtőmágnest készíthettek a gyerekek, volt kavicsfestés, nemezelés, kvízjáték, és sok más színes feladat azon túl, hogy minden nap ők biztosították a helyszínt a kedvenc meséiket felolvasó költőknek, zenészeknek és az őket hallgató gyerekseregnek. Itt is - mint több más helyszínen - volt pecsétgyűjtő játék, aminek a végén a legügyesebbek szuper ajándékokat kaphattak, de erről nem tudunk mesélni, mert itthon találtuk meg az elfelejtett pecsételőlapot! 

Veszprémi Művészetek Háza és a Magyar-Japán Baráti Társaság által szervezett Furoshiki Völgy foglalkozásokon viszonylag sok időt töltöttünk el, hiszen úgy az ajándékcsomagolás- és táskakészítés-workshop, mint a hagyományos japán textilfestés, a shibori kipróbálása, vagy a sashiko öltéstechnikával való ismerkedés mind időigényes, ám annál érdekesebb programnak bizonyultak, ugyanakkor kiváló kikapcsolódást is nyújtottak, ahányszor csak egy kis pihenésre vágytunk a fesztivál forgatagában. Hímzett kendőnk egyébként megjárta a legtöbb udvart, az Eger-patak és a Balaton partját, még a Tóti-hegyet is, mire elkészült és visszamehettünk vele a Cirque du Tókert helyszínén található sátorhoz, hogy megtanuljunk övtáskát készíteni belőle. És ha már ott voltunk, kihasználtuk az alkalmat arra is, hogy a Papírsárkány Gyermekalapítvány segítőkész munkatársaival sárkányt készítsünk csapatunk legfiatalabb tagjának, ami azért is volt kitűnő elfoglaltság, mert az egyszerű szerkezet megalkotásának nagy részét ő vállalhatta magára, utána pedig napokon át repíthette nagy örömmel a saját kezűleg készített játékot, bárhol, ahol elég nyílt mezőt talált erre a célra a kemping és a fesztivál területén. Itt jegyeznénk meg, hogy hosszú évek után, szülőként végre leesett a tantusz, miszerint a papírsárkány egy igen jól álcázott eszköz arra, hogy a soha el nem fáradó gyerekek rengeteget futkározhassanak a szabad levegőn, amitől a nap végére még a legkíváncsibb kis felfedező is könnyebben hajlik az alvásra. De örüljünk ennek addig, amíg ők is rájönnek erre a kis csalafintaságra! 

Miközben a gyerekek itt is, ott is megvalósították kreatív elképzeléseiket, szülőként sem kellett unatkoznunk: többféle művészetterápiás programon töltődhettünk testben és lélekben egyaránt például a Diabelli vagy a Segítő udvarban.

Idén is különleges élményt nyújtott a Közlekedési Múzeum udvara, ahol kicsik és nagyok egyaránt felfedezhették a közlekedés múltját és játékos oldalát. A látogatók kipróbálhatták a hajtányozást, amely nemcsak szórakoztató, de izgalmas fizikai kihívást is nyújtott, miközben a velocipéddel a 19. század kerékpáros világába invitálták az érdeklődőket. Nemcsak a gyerekeket nyűgözte le az a részletesen kidolgozott, vonatpályával egybeépített LEGO-bemutató, ahol apró és amennyire az alapanyag engedi, valósághű mozdonyok rótták a köröket a kreatívan megépített környezetben. A kézműveskedni vágyók itt sem unatkoztak, nap mint nap más tevékenységeket próbálhattak ki a szitanyomástól kezdve a fűsüni vagy a pecsételő kocka készítéséig.

🌱 Zöld udvar, zöld gondolatok

A Művészetek Zöldje Udvar minden nap új felfedezéseket tartogatott: interaktív játékok, túrák, előadások, természetismereti fejtörők, fenntarthatóságról szóló foglalkozások segítettek abban, hogy mi és gyermekeink tudatosan tekintsünk a környezetünkre. Régi ismerőseinkkel, a Bábozd Zöldre Egyesület által életre keltett Mimóval is Csipekkel is találkozhattunk, velük és mellettük pedig játszhattak, zoknibábot és képeslapot készíthettek a gyerekek - természetesen mindezt a környezettudatosság jegyében!

 🚲 Mozgásban a Völgy – bringával a települések között

Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend és alkalmanként Tapolca vagy Hegyesd közötti biciklis kiruccanásaink nemcsak praktikus, de élménydús megoldásai voltak a helyszínek közti közlekedésnek. A friss levegő, a dombok, a tavak, a sárga-zöld mezők és a színes forgatag látványa garantáltan elfeledtette a kilométereket, a menetszél pedig a kánikulát, ráadásul a dugókban vagy buszmegállókban hosszasan tartó várakozást is egycsapásra kikerültük. Az sem maradt azért lehetőségek nélkül, aki nem kerékpárral érkezett: mint már megszokhattuk, az idei Művészetek Völgye fesztiválon is jelentős szerepet kapott a sport. A BalatonBike365 bringásközpontban vezetett bringatúrákra jelentkezhettek a tekerni vágyók, és e-bike kölcsönzésére is volt lehetőségük azoknak, akik saját terveik szerint kívántak körülnézni a csodás Balaton-felvidéki környezetben. A gyalogosoknak a fesztivál ideje alatt a Bakony-Balaton UNESCO Geopark szervezésében geotúrák is indultak, melyek bemutatták a régió földtani értékeit, a Sportoló Nemzet Program keretében pedig lehetőség nyílt különféle eszközök kipróbálására, sportszakemberekkel vagy korábbi élsportolókkal folytatott kötetlen beszélgetésekre, valamint ingyenes szűrővizsgálatokon is részt vehettek a fesztiválozók.  

Be kell vallanunk, egy-két kivételtől eltekintve az esti koncertek legtöbbjéről lemaradtunk, de egyáltalán nem bánjuk és nemcsak azért, mert kislányunk születése előtt azért nagyon sok számunkra kedves előadót láthattunk már színpadon, hanem azért is, mert amikor egy ötéves kislány minden este izgalmas kalandok után, új kincsekkel és ragyogó szemekkel tér nyugovóra a sátortáborban, az minden nagyszínpados élményt felülír.  

20250730_224132.jpg

Ha eddig bizonytalanok voltatok azt illetően, vajon érdemes-e kisgyerekkel belevágni a fesztiválozásba, akkor hadd bátorítsunk: a Művészetek Völgye családdal is élvezhető, sőt igazán színes és emlékezetes élmény! Ha pedig mindez nem lenne elég, olvassátok el a Esőtől esőig, szivárványtól szivárványig és a 10 ok a fesztiválozásra kisgyermekkel is - A Művészetek Völgyében jártunk című korábbi beszámolóinkat is.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8018917204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

karacsony_kicsi.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása