Színes Ötletek

a kézügyes blog

Júliusban ismét Cápafesztivál a NatGeo Wild műsorán

105_tigersinhawaii_investigationsharkattack_uhd_04-68128965fd72dfa937e03d93.jpgTalán meglepő, hogy kreatív hobbi magazinként televíziós programról adunk hírt, de jó okunk van erre. Itt a szünidő, néhol már az ovis vakációk is megkezdődtek, és bár ez az időszak hagyományosan a szabadtéri programok ideje, meg általában véve sosem buzdítunk senkit túl sok képernyőzésre, jól tudjuk, hogy a gyerekek, meg persze a gyereket magukban megőrző felnőttek számára a cápák világánál kevés izgalmasabb téma létezik, ha szóba kerül a környezetünk, bolygónk élővilága. Egy-egy izgalmas dokumentumfilm legalább annyira érdekes a kisebbek számára, mint amennyit a felnőttek is tanulhatnak ezekből, ráadásul mindig jó apropót jelentenek arra, hogy az ott látottakat továbbgondolva és -beszélgetve felkeltsük a gyerekek érdeklődését más, kapcsolódó témák és területek iránt. Mi legalábbis úgy tapasztaltuk, sosem véletlen, ha egy óvodás meg tudja mondani, melyik ma élő cápa nő akkorára, mint egy iskolabusz, vagy hogy mi is volt az a megalodon.

Akit tehát érdekel a tengerek és óceánok legismertebb, de teljes mértékben talán sosem kiismerhető, immár 300 millió éve létező ragadozóinak világa, annak júliusban érdemes figyelnie a National Geographic Wild műsorrendjét, a csatorna ugyanis idén nyáron is képernyőre tűzi a Cápafesztivált, ráadásul az eddigi legizgalmasabb évaddal.

A Cápafesztivál július 2-án kezdődik a National Geographic Wild csatornán, illetve a Disney+ felületén is elérhető lesz néhány sorozat és különkiadás. A Cápafesztivál világkörüli útra hívja a nézőket, hogy Kalifornia partjaitól egészen Ausztráliáig felejthetetlen óceáni kalandokban lehessen részük. A kapcsolódó premierek időpontja és tematikája a következőképpen alakul: 

„Cápa-akták” – premier július 2-án 18:00 órakor a National Geographic Wild csatornán

103_floridasbitecapital_investigationsharkattack_uhd_01-68128773b28cd6874b301860.jpg

  • A sorozat rendhagyó módon a cápák perspektíváját tárja a nézők elé. Hogyan zajlik egy cápatámadás, és mi vezet az emberek elleni agresszióhoz? A műsorban a tudósok aprólékosan rekonstruálják és elemzik a közelmúlt legdrámaibb és legtanulságosabb incidenseit.

„Észak cápái” – premier július 6-án 18:00 órakor a National Geographic Wild csatornán

sharksofthenorth_09-68138ced665fc5db26de9611.jpg

  • Alanna Canaran, a szenvedélyes tudós és búvároktató küldetésre indul, hogy megfejtse a nagy fehér cápák titkait. Eltökélt szándéka, hogy eloszlassa a félelmet az új-skóciai tartományban lakók körében. Canaran és csapata a partvidék mentén dolgozik, ahol egyre gyakrabban észlelik a ragadozót. Csapatával együtt számos kihívással kell szembenéznie, de sem a cápák gyorsasága, sem az időjárási viszonyok nem állják útjukat.

„Cápák a strandon” – premier július 6-án 19:00 órakor a National Geographic Wild csatornán

106_mauimayhem_investigationsharkattack_uhd_11-682276daf7d0399c495bff30.jpg

  • A jelek szerint a cápák viselkedése megváltozóban van, a közelmúltban az Indiai-óceántól Baliig eddig biztonságos strandok egész sora vált véres támadások helyszínévé – Ausztrália partjai előtt pedig egy békés természetű(nek hitt) dajkacápa vette célba a fürdőzőket. Mi állhat az aggasztó jelenség mögött? Erre a kérdésre ad választ ez az epizód,

„A Cápa: Az 50 éves sikerfilm kulisszái mögött” – premier július 26-án 18:00 órakor a National Geographic Wild csatornán; július 11-én a Disney+ felületén.

jawsat50thedefinitiveinsidestory_uhd_11-6835ea18b44203d785d9c2cb.jpg

  • A Cápa bemutatójának 50. évfordulóján Steven Spielberg eddig nem ismert részleteket árul el a mára kultikussá vált alkotással kapcsolatban. Szóba kerül a film fogadtatása és a popkultúrára gyakorolt hatása is, valamint, ami talán a legfontosabb, a cápák természetvédelmi helyzete napjainkban. Az alkotók személyes archívumából előkerült régi felvételek is napvilágot látnak, ráadásul  Hollywood vezető filmesei, Peter Benchley családja, valamint más cápakutatók és természetvédők is megszólalnak.

„A cápák világa Bertie Gregoryval” – premier július 13-án 18:00 órakor a National Geographic Wild csatornán; július 6-án a Disney+ felületén.

sharksupclosewithbertiegregory_uhd_59-67f3f8f046b4794d4e0da48b.jpg

  • Bertie Dél-Afrikába utazik eddigi legvakmerőbb küldetésére. A vad vizekben hemzsegnek az óceán leghíresebb és legfélelmetesebb ragadozói közé tartozó nagy fehér cápák. Bertie cápabiztos ketrec nélkül merül a sekély vízbe, hogy lefilmezze, amint ezek a hatalmas állatok fókákra vadásznak. Miközben belép a cápák birodalmába, felfedezi a gyorsan változó bolygónkon rájuk váró kihívásokat.

 További információk a NatGeo Wild online felületein

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr1618899046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Programajánló

copy_of_1_teljes_nevsor_negyzet.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása