Színes Ötletek

a kézügyes blog

Street art kaleidoszkóp – Santiago de Chile

santiago_steet_art_1000x525_cover.jpgNem mondom, hogy évtizedekre visszatekintő hagyományt folytatunk ezzel a bejegyzéssel, ugyanakkor némi szerencse folytán stábunk egyik felét az elmúlt hetekben Dél-Amerikába vetette a sors, egész pontosan Chilébe, a világ legdélibb országába – bár ez a jelző nyilván relatív, hiszen a mintegy 4000 kilométer hosszú tengerpart északi részei olyan államokkal osztoznak azonos szélességi körökön, mint Angola, Botswana, vagy Madagaszkár –, és ha már így történt, hoztunk nektek néhány képet onnan. Az egyik nap ugyanis maradt pár szabad óra a főváros, Santiago felfedezésére, már amennyire ez lehetséges egy hatmilliós metropoliszban. Nem tudtuk nem észrevenni, hogy a helyiek legalább annyira vonzódnak a kerítések, középületek, házfalak dekorációjához, mint azt Portugáliában, Lisszabonban is láthattuk. Ezek az alkotások jóval többek, mint sima grafittik, bár abból is van elég a Mapocho folyó medrének két oldalán. És bár a készítők nevét valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, a képek többsége túlzás nélkül önálló, teljes értékű műalkotásnak is felfogható, sőt, némelyik látványvilága akár egy neoszimbolista verseskötet illusztrációjának is beillene, ha történetesen hagyományos grafikai eszközökkel készítették volna őket. Akárhogy is, sokat megmutatnak és elárulnak az ott élők lelkületéről, és erről a kedves, „ha nem lenne, ki kéne találni!”-típusú országról, ahol a mediterrán derű ötvöződik az elképesztő természeti és kulturális sokféleséggel, és ahol a helyiek számára abszolút nem szokatlan, hogy egy pálmaliget mögé pillantva hólepte, hatezres hegycsúcsokat látnak a horizonton. Mindent megmutatni értelemszerűen nem tudunk, de a következő galéria talán alkalmas lehet ízelítőnek azt illetően, a rendelkezésre álló nem túl sok időben mennyi mindent láttunk – és persze mennyi mindent nem!

És hogy ne csak street art legyen, ahogy legutóbb, néhány közismertebb látványosságot is mutatunk. Reméljük, nem utoljára jártunk ott, és azt is, hogy lesz olyan szerencsés olvasónk, aki előbb-utóbb szintén láthatja saját szemével mindezt, vagy akár ezeknél sokkal többet is. 

Ha tetszett a bejegyzés, tartsatok velünk itt, FacebookonInstagramon, és Pinteresten is, hogy a következőről se maradjatok le!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3518885554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Programajánló

copy_of_1_teljes_nevsor_negyzet.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása