Színes Ötletek

a kézügyes blog

Tiszta ruha, tiszta lelkiismeret – avagy miért lett a Love Planet Mosólap háztartásunk egyik kedvence?

1000x522_blog_cover_20250530_094516_0000.jpg

Nemcsak kreatív időtöltések szempontjából, de a vásárlás, munkavégzés, utazás, játékok, és a családunkat érintő sok más, mindennapi döntés során is fontos számunkra, hogy lehetőleg környezettudatos megoldásokat válasszunk. Ezekből rendszerint meg is mutatunk nektek egyet-egyet, amikről úgy gondoljuk, hasznos és praktikus megismernetek, ha ti is hasonlóképpen gondolkodtok. Receptektől kezdve a háztartási tippeken át a lakberendezésig sokféle területről szemezgettünk már, ezúttal pedig a fürdőszoba, vagy a mosókonyha lesz kitekintésünk helyszíne.

Sokáig saját készítésű mosószert használtunk ruháink tisztításához – sok-sok kísérletezés, méricskélés, főzőcskézés mellett, nagy örömmel, hiszen sikerélmény minden új dolog, amit megtanulunk. Kislányunk érkezése után azonban egyre ritkábban sikerült lehetőséget találnunk erre, hiszen másféle időbeosztás, új fókuszpontok határozták meg a családunk hétköznapjait. Ugyan nem tértünk vissza a hagyományos, készen kapható, por állagú vagy flakonos mosószerekhez, amik tele vannak vegyszerekkel, illatanyagokkal, ráadásul nem kevés műanyaghulladék marad utánuk, ugyanakkor hosszan tartó keresgélésbe kezdünk, hogy találjunk egy olyan, készen kapható alternatívát, ami valóban környezetbarát, praktikus és megbízható. Kipróbáltunk jó párat, és volt, ami működött is, de csak kompromisszumok árán, olyat pedig nem találtunk, ami egymaga teljesíti az összes mosással kapcsolatos elvárásunkat – amikről, azt gondoljuk, nem különösebben nagyok, vagy komplexek. Volt olyan termék, ami a mosás hatékonysága, volt, ami a csomagolása vagy a beszerzés nehézkessége miatt nem győzött meg minket maradéktalanul, és voltak olyan bosszantó tapasztalataink is, mint a kopogás, a kemény ruha, vagy a beléjük ragadó mosószerdarabok. Aztán nagyjából másfél éve rátaláltunk a Love Planet Mosólapra, azóta jószerivel nem is használunk mást. Olvassatok tovább, elmeséljük, miért!

1. Környezetbarát

A Love Planet Mosólap biológiailag lebomló összetevőket tartalmaz, és még a csomagolása is teljesen műanyagmentes. Natúr papírdobozban érkezik, ami nemcsak szelektíven gyűjthető, valamint kiválóan újrahasznosítható, de a masszív, ragasztó- és feliratmentes dobozt akár kreatív projektjeinkhez, tárolásra, vagy ajándékcsomagolásként is előszeretettel használjuk.

2. Kicsi a helyigénye, kicsi az ökolábnyoma

A kompakt méretű lapok nemcsak a fürdőszobaszekrényben foglalnak rendkívül kevés helyet, de a szállításuk is jóval kisebb környezetterheléssel jár, mint a nagy, folyékony mosószereké. Utazásnál igazi aduász: családi nyaraláskor, kempingezéshez, sőt, repülőútra akár egy borítékban is vihetünk belőle pár pillekönnyű darabot, nem kell helyben bajlódni a vásárlással, majd otthagyni a maradékot.

3. Egyszerű adagolás – a gyerekek kedvence

A használatának egyszerűségről mindent elmond, hogy még kislányunk is lelkesen vesz részt benne: egy lap a mosódobba, és már indulhat is a program! Ritkán, ha szennyezettebbek a ruhák, kettőt használunk, de még így is teljesen rendben van a mosásonkénti ára a többi, általunk kipróbált lehetőséghez képest.

20250529_124044.jpg

4. Mindenféle ruhát moshatunk vele

Legyen szó hétköznapi - színes vagy fehér - viseletről vagy edzőruháinkról, a Mosólap eddig mindig helytállt. A ruhák tiszták, nem lesznek tőle durvák vagy merevek, és ami különösen megnyugtató: soha nem tapasztaltuk, hogy csomósodna, vagy a ruhák közé ragadna.

5. Hideg vízben is feloldódik

Mivel akár hideg vízben is tökéletesen működik, alacsony hőfokon is használhatjuk, ami környezetkímélőbb megoldás, és sokszor eleve nincs is szükség a magasabb hőfokra. Ráadásul nemcsak mosáshoz, de felmosáshoz is bevethetjük, ami nálunk szintén praktikus, hiszen hagyományos felmosószert sem használunk már évek óta.

6. Támogatjuk a hazai vállalkozásokat

Bármilyen vásárlásunk során előnyben részesítjük a hazai termékeket, ha azok azonos, vagy közel azonos tulajdonságokkal rendelkeznek, mint külföldi társaik – pláne, ha jobbakkal! Ráadásul egy Magyarországon gyártott termék karbonlábnyoma sokkal kisebb, mint azoké, amik országokat, netán kontinenseket utaznak át otthonunkig. Így aztán örömmel olvastuk a vállalkozás weboldalán, hogy a Love Planet Mosólap magyar tervezés és gyártás eredménye - ezzel pedig behúzhattuk az utolsó pipát is az elköteleződésünkhöz szükséges tényezők mellett. 

+ 1

Nálunk szerencsére nem releváns, de fontos megemlítenünk, hogy természetes, bőr- és gyerekbarát összetevői révén akár érzékeny bőrűek, allergiás reakciókkal küzdők is megtalálhatják a megoldást a Mosólapban, amiből választhattok teljesen illat- és tartósítószermentes változatot is.

Mindezt egy videóban is összefoglaltuk, ITT megnézhetitek!

20250529_131411.jpg

Úgy gondoltuk tehát, hogy érdemes nektek is mesélnünk tapasztalatainkról, hiszen nem csupán egy újabb termékről van szó a virtuális polcon, hanem egy, az értékrendünket, környezettudatos meggyőződésünket gyakorlati módon támogató lehetőségről. Szeretnénk, ha ezzel a bejegyzéssel sok olvasónkhoz eljutna ez az alternatíva, és egyre többen fedeznék fel, hogy a tisztaság nem feltétlenül jár együtt műanyaghegyekkel és környezetszennyezéssel. Ha ti is szívesen választjátok a fenntarthatóbb megoldásokat a háztartásotokban, adjatok egy esélyt a Mosólapnak - lehet, hogy nálatok is ez lesz az új kedvenc! Ebben még mi is segíthetünk: a gyártóval történt egyeztetés után hamarosan indítunk egy nyereményjátékot, hogy néhány szerencsés olvasónk személyesen is kipróbálhassa a Love Planet Mosólapokat! 

Ha pedig már ismeritek ezt a márkát, nagyon örülnénk, ha megosztanátok velünk tapasztalataitokat, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre! Írhattok nekünk itt a blogon, szinesotletek.blog.hu@gmail.com címre, vagy a Facebook-oldalunknak küldött üzenetben is.

LOVE PLANET MOSÓLAP - KISOKOS

📦 Kiszerelés:

  • 1 csomag = 60 / 120 /180 mosásra elegendő
  • Natúr papírdobozban, 100%-ban műanyagmentes csomagolással

🧺 Használat:

  • 1 lap = 1 mosás
  • Erősebben szennyezett ruhákhoz 2 lap = 1 mosás
  • Egyszerűen a mosógép dobjába helyezendő, nem kell külön adagolni
  • Hideg vízben is tökéletesen oldódik

🌿 Miért környezetbarát?

  • Biológiailag lebomló, vegán, vegyszer- és mikroműanyagoktól mentes összetétel
  • Műanyagmentes papírcsomagolás
  • Hazai gyártás = kisebb szállítási lábnyom
  • Nulla pazarlás

🧳 Extra előnyök:

  • Praktikus utazáshoz - repülőre is vihető
  • Könnyű és kevés helyet foglal
  • Tárolása egyszerű
  • A doboz kreatívan vagy hagyományosan is újrahasznosítható

🇭🇺 Származás:

  • Magyar tervezés és gyártás
  • Kevesebb utazás = kisebb karbonlábnyom
  • Hazai vállalkozás támogatása minden egyes vásárlással

📍 Beszerzés: 

👉 www.mosolap.hu

Ha tetszett a cikk, kövessetek minket Pinteresten, TikTokon

Facebookon vagy Instagramon

hogy a következőről se maradjatok le!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2718869162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Programajánló

copy_of_1_teljes_nevsor_negyzet.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása