Színes Ötletek

a kézügyes blog

Egy kubista szobrász - Szeptember 1-ig még látogatható a Szépművészeti Múzeum Lipchitz-kiállítása

szepmu_0823_cover_montage.jpgSzeptember 1-ig látogatható a Lipchitz. Egy kubista szobrász című kamarakiállítás a Szépművészeti Múzeum Michelangelo-termében, mely Jacques Lipchitz (1891–1973) litván származású, Párizsban világhírűvé vált szobrászművész hazánkban ez idáig kevéssé ismert életművébe enged bepillantást. A szobrokat, egyedi és sokszorosított grafikákat is felvonultató tárlaton Lipchitz korai kubista alkotásain túl az életmű szinte minden fontos periódusából mutatunk be műveket, és a szobrász szakmai-baráti kapcsolatrendszere is kirajzolódik.

Lipchitz 1909-ben, tizennyolc évesen érkezett Párizsba, majd később az avantgárd művészek egyik kedvelt negyedében, a Montparnasse-on bérelt műtermet. Az itt töltött évek alatt több kortárs művésszel, többek között Amedeo Modiglianival és Diego Riverával is szoros barátságot kötött. Rivera révén találkozott először Pablo Picassóval és más kubista művészekkel, akik jelentős hatással voltak látásmódjára, művészeti fejlődésére. Lipchitz hamar felismerte, hogy a festészetben kikísérletezett kubizmus milyen lehetőségeket rejt a szobrászat területén. Zenélő, fürdőző alakjain, harlekinjein azt kutatta, hogyan hozható létre az autonóm kubista szobrászati formanyelv. Művein a formák egyre nyitottabbá, lendületesebbé, a szobrok felülete pedig expresszívebbé vált. A „küzdelem” motívumát kezdte feldolgozni, mitológiai és bibliai témákon keresztül, mely nácizmus- és háborúellenes állásfoglalásokként nyertek aktuális jelentést.

A tárlat az állandó kiállításokra szóló belépőjeggyel is látogatható.

A magyar fiatalok (6-26 év között) nyári ifjúsági 75%-os kedvezményes belépőt igényelhetnek az állandó kiállításokra a nyári iskolai szünetben, szeptember 1-ig.

A Lipchitz-kiállítás Szépmű Állandó Bérlettel is látogatható, amely egy éven keresztül biztosít korlátlan számú belépést a Szépművészeti Múzeum állandó kiállításaiba és a Grafikai Kiállítótér időszaki tárlataiba, a bérlet ára pedig már a második múzeumlátogatásnál megtérül!

További információk a Szépművészeti Múzeum weboldalán és közösségi felületein

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr4118471277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktuális

inktober_2024_300_x_250_keppont_20241002_135455_0000.png

Programajánló

okt-6-ig_sk_m_b_p_300x250.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása