Színes Ötletek

a kézügyes blog

Jövőre is Művészetek Völgye - Itt vannak az első fellépők!

10_nap_dohi_gabriella-1219.jpg

Ahogy azt biztosan tudjátok, a Színes Ötletek csapata számára egy ideje már stabil program júliusban a Művészetek Völgye Kapolcson, Taliándörögrön és Vigántpetenden. Az ország legnagyobb művészeti fesztiválja most bejelentette az első 8 előadót a jövő évi rendezvényről, ami ezúttal július 19 és 28 között lesz. Olvassatok tovább! 

A Művészetek Völgye immáron több mint három évtizede kínál izgalmas művészeti seregszemlét a nyár 10 napjára – legyen szó szinte bármilyen művészeti- vagy éppen zenei műfajról. A Panoráma Színpad a fesztivál legnagyobb tere, ahonnan nemcsak a zenészek számára pazar a kilátás, a színpad ugyanis Kapolcs egyik legmagasabb pontján áll és az évek során a könnyűzenei élet színe-java megfordult már itt.

Jövőre sem lesz másként: már biztosan velünk lesz a Bagossy Brothers Company slágereivel, megtáncoltat mindenkit a Parno Graszt, az Elefánt és a 30Y pedig új lemezeikkel térnek vissza. A fesztivál legnagyobb színpadán elsőként láthatjuk a Platon Karataev zenekart, akik szintén új dalokkal vágnak majd neki a nyárnak és szintén itt lép fel Beton.Hofi is. A rappert ezúttal zenekari kísérettel hallhatjuk majd. Idei lehengerlő „völgyes” debütálása után a közönség kérésére ezúttal is bulizhatunk a Bëlga és a Punnany Massif slágereire is. És ez még csak a kezdet, hiszen ahogy megszokhattuk, a fesztivál jövőre is több mint 2000 programmal készül majd a változatosság jegyében, hiszen ezúttal is sok újdonságra számíthatunk még, legyen szó irodalmi, színházi, képzőművészeti, alkotói vagy éppen családi programról.

A fesztivált mindeközben a European Festival Awards-ra is jelölték a közepes méretű fesztiválok kategóriájában, a Művészetek Völgyére (Valley of Arts) – két másik hazai fesztivál mellett – november 30-ig lehet szavazni ezen a linken.

Emellett a karácsonyra készülve elindultak a fesztivál honlapján a kedvezményes bérletek és ajándékcsomagok is, így akinek a Völgy a legjobb karácsonyi ajándék, az most szerezheti be a fa alá a legjobb áron.

Beszámolónkat a legutóbbi Művészetek Völgyéről itt olvashatjátok!

Fotó: Dohi Gabriella

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr4718263705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktuális

inktober_2024_300_x_250_keppont_20241002_135455_0000.png

Programajánló

okt-6-ig_sk_m_b_p_300x250.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása