„Kezdjük azzal, hogy elkezdjük”- Motiváció, nyeremények és néhány tipp a Színes Inktober 2023 kihíváshoz

2023.10.13. 16:16 színesötletek_team

inktober_1000x522_2_1.jpg
Már jó néhány napja tart a Színes Inktober 2023, de aggodalomra semmi ok, hiszen még több mint három hét van hátra a november 5-ei beküldési határidőig. Ne felejtsétek el, a kihívás során idén is legalább 5 rajzot várunk tőletek, de persze örülünk annak, ha többet vállaltok, hiszen a nemzetközi kezdeményezés, amin egyaránt részt vesznek profi illusztrátorok és műkedvelők, épp arról szól, hogy érdemes minden nap rajzeszközt venni a kezünkbe, ha fejlődni szeretnénk, vagy egyszerűen megtapasztalnánk, milyen az alkotás által elérhető aktív meditáció és feltöltődés. Akinek pedig egy kis extra motivációra van szüksége, annak érdemes tovább olvasnia, hiszen egyrészt adunk néhány tanácsot az alkotáshoz, másrészt a mai posztban bemutatjuk a Rajzshop.hu által felajánlott nyereménycsomagokat, csupa minőségi, bárki számára kitűnően használható rajzeszközzel.

A következőkben jöjjön néhány olyan gyakorlati tipp, ami megkönnyítheti a teljes hónapon át tartó, rendszeres alkotást, és segíthetnek akkor is, amikor éppen úgy érzitek, egyetlen gondolatotok sincs, és egyébként is minek ez az egész. Persze eszünk ágában sincs úgy tenni, mintha most találtuk volna fel a kereket, hiszen ezek a személyes tapasztalatokon alapuló tanácsok már szóba kerültek a Színes Inktober tavalyi sorozatához kapcsolódó kedvcsináló cikkekben, de úgy éreztük, nem árt felelevenítenünk őket egy tömörebb, kivonatolt formában, hiszen idén is jól jöhetnek. A címben olvasható, alkalomhoz illő idézetet - eredetiben így szól: „Keep going. Start by starting.” - pedig ezúton is köszönjük a háromszoros Oscar- és nyolcszoros Golden Globe-díjas Meryl Streepnek.

received_701695381815982.jpeg

1. Dolgozzunk napi rutin szerint!

Sokszor csak a kihívás közben jövünk rá arra, hogy ezernyi más teendő mellett egy hónapon át minden nap rajzolni nem is olyan könnyű feladat. Érdemes kijelölnünk a napirendünkben egy alkotásra szánt időintervallumot, így könnyebben elkerülhetjük a halogatást és megspórolhatjuk a motivációvesztést, ami abból az érzésből fakad, hogy lemaradtunk másokhoz vagy a saját elvárásainkhoz képest. A jól elvégzett feladat öröme alkotói szempontból is sikerélményt jelent, és mentális tartalékot ad azokon a napokon is, amikor kevésbé érezzük magunkat kreatívnak.   

2. Kevesebb eszköz, jobb fókusz

A célirányosan csökkentett eszközkészlet gyakran segít a fókuszálásban. Talán ellentmondásosan hangzik, hogy a limitációk bizonyos szempontból felszabadítanak, de gyakori tapasztalat, hogy sokkal könnyebb magára az alkotásra, a képekre koncentrálnunk, ha nem akarunk egyszerre több dologba belekapni stílus, technikák és eszközök terén.

received_309646005020359.jpeg

3. A napi képeket felfűzhetjük egy történetszálra is

Az Inktober során minden nap más kulcsszó a  rajzok kiindulópontja. Mi idén is az úgynevezett „official prompt” listát követjük, az ott megadott kifejezésekből pedig millió irányba asszociálhatunk. Ugyanakkor főleg kezdetben megkönnyítheti a dolgunkat, ha a rajzokat egy történet egyes fejezeteiként kezeljük, így akár az egész hónap során használhatók bizonyos motívumok, karakterek. Előállhat persze olyan helyzet is, amikor ez kötöttséggé válik, hiszen idővel apadhat a kezdeti lendület, és az alapötlet is veszíthet frissességéből. llyenkor ne féljünk váltani, improvizálni*, hiszen az a lényeg, hogy a kihívás számunkra legyen élvezetes, és magunkat szórakoztassuk vele. Ha úgy érezzük, hogy egy koncepció elfáradt, bátran gondolkodjunk lólépésben, és ne törődjünk a vélt elvárásokkal!

*Ebből a szempontból kitűnő analógia a Monty Python csoport munkássága, főleg a klasszikus Repülő Cirkusz-sorozat. Sosem ragaszkodtak az akkoriban még szinte kötelező slusszpoénhoz: ha úgy érezték, nincs már több az adott jelenetben, bármikor bármilyen lelkifurdalás nélkül elvágták azt valami hajmeresztő, Terry Gilliam-féle animációval, vagy épp rádobtak a szereplőkre egy 16 tonnás súlyt, és máris indulhatott valami új abszurditás. De most következzék valami egészen más!

2023promptlist_1.jpg

4. Szánjunk időt az önértékelésre!

Érdemes rendszeres időközönként egyben megnézni és értékelni a képeket, hiszen függetlenül attól, hogy különálló rajzokról, vagy egy történet fejezeteiről beszélünk, az eredmények már néhány rajzolással töltött nap után szembetűnők lehetnek. Megfigyelhetjük a saját fejlődésünket, hogy milyen mintázatot követnek a rajzaink, mik a jellemző motívumaink, és láthatjuk azt is, hogyan ismerjük ki, hogyan használjuk egyre magabiztosabban az alkotásra kiválasztott eszközöket! Szintén motiváló lehet, ha a kihívás során folyamatosan látóterünkben vannak az eddig elkészített munkáink, hiszen a napok előrehaladtával egyre több rajzból álló képsorozatunk egyre szebb látványt nyújt majd.

5. Ne adjuk fel a kevésbé ihletett napokon sem!

Biztosan lesznek olyan holtpontok, amikor úgy érezzük, nincs ihletünk, nem vagyunk motiváltak. Ilyenkor ne válasszuk a könnyebb megoldást! Ha nem adjuk fel, egy nehezebb nap után, amikor szinte szó szerint ki kell taposnunk magunkból bármilyen ötletet, másnap reggel simán ébredhetünk úgy, hogy tele vagyunk inspirációval, és játszi könnyedséggel oldjuk meg azt a feladatot, amivel előzőleg rengeteg időt töltöttünk. A jobb lábbal ébredős napok pedig sokkal könnyebben eljönnek, ha nem okozunk magunknak csalódást azzal, hogy addig halogatjuk a feladatot, amíg már nincs esély a teljesítésére, vagy feladjuk azt, amibe belekezdtünk. Ha végképp nincs semmi ötletünk, gyakran segít, ha egy séta, vagy akár némi intenzívebb testmozgás erejéig kiszellőztetjük a fejünket, így később friss gondolatokkal térhetünk vissza a rajztömb elé.

Hogy mi is betartsuk a saját tanácsunkat, nézzük egyben, mire jutott az eddigi 12 nap során Hahn Petra, a Színes Ötletek grafikusa, aki idén a tavalyitól eltérően a hagyományos fekete-fehér formátumban meséli el egy csalafinta mosómedve történetét.

A Színes Inktober 2023 nyereményei

Hogy a tapasztalatmegosztás mellett gondoskodjunk további motivációról is, ahogy ígértük, megmutatjuk az idei Színes Inktober ajándékait. A Rajzshop.hu három értékes csomagot ajánlott fel a kihívás résztvevőinek, benne prémium minőségű rajzeszközökkel. A nyeremények sorsolásán azok vehetnek részt, akik a november 5-ei beküldési határidőig legalább 5 képet készítenek el az idei Inktober során megadott kulcsszavak mentén. A részletes játékszabályzatot korábbi cikkünkben találjátok meg.   

1. csomag

2. csomag

3. csomag

Akik szeretnének kicsit jobban elmerülni a témában, vagy szívesen elmélyednének abban, mikor milyen rajzeszközt érdemes választani, azoknak ezúton is ajánljuk a Rajzshop.hu rajzblogját, ahol bőséges olvasnivalót találtok ebben a témában is. 

Bízunk benne, hogy minél többen kedvet kaptatok az alkotáshoz. A cikk megjelenésekor még előttünk a hétvége, amikor talán a szokottnál könnyebben találhatunk időt bármire, ami szabadidővel, feltöltődéssel kapcsolatos, szóval akár még az esetleges lemaradások is pótolhatók. Jó rajzolást mindenkinek!  

Csatlakozzatok 2023-ban is a #szinesinktober kezdeményezéshez, és küldjétek el az általatok választott "prompt list" alapján, technikai megkötés nélkül készített rajzaitokat akár naponta, akár blokkokban a szinesotletek.blog.hu@gmail.com e-mail címre 2023. november 5-én éjfélig és vegyetek részt a játékban!

Természetesen posztolhattok is akár a mi képeink alatt, akár a saját felületeiteken, de most arra kérünk titeket, e-mailben is erősítsétek meg a jelentkezéseteket a fent leírt módon.

Ha legalább öt rajz beérkezik tőletek a határidőig - de reméljük, ennél mindannyian többet vállaltok - a tiétek lehet a Rajzshop.hu által felajánlott három értékes ajándék egyike. Ha további eszközöket kerestek, nézzetek szét a BOLTBAN, hogy ti miket válogatnátok össze legszívesebben a kínálatból!

Ne maradjatok le erről az izgalmas és szórakoztató kihívásról, tartsatok velünk itt, Facebookon és Instagramon is!   

Szólj hozzá!

Címkék: napirajz inspiráció nyereményjáték kihívás tus rajzolás kézzel készült inktober támogatott tartalom szinesinktober rajzolni jó rajzshop.hu szinesinktober 2023

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr7118223315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250szo_1.jpg

Ajánló

 id_69_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (113) adventi koszorú (24) adventi naptár (55) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (18) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (41) álarc (21) album (5) alkotás (15) állatfigura (25) állatok világnapja (10) anchor crafty (9) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (88) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (7) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (17) bútorfestés (30) bútortuning (6) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi programok (6) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (542) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (319) dekorációs falfestés (5) design (5) dísz (9) díszítés (58) divat (13) diy (373) DIY (202) dulux (27) dulux simply refresh (7) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (10) egyszerű alapanyag (6) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) eredményhirdetés (6) erkély (5) esemény (10) fa (11) fajáték (12) fajáték körkép (14) falevél (11) falfestés (20) farmer (8) farsang (48) felújítás (42) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (28) festék (35) festeni jó (6) festés (110) festészet (7) fesztivál (23) filc (9) filcanyag (17) filctoll (11) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (12) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (8) galéria (6) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (99) gyerekeknek (63) gyerekjáték (46) gyerekjátékok (5) gyerekkel az élet (23) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyertyatartó (5) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (7) hajtogatás (31) halloween (56) hammerite (14) hangulatfény (6) hazai (21) hazai márka (20) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (8) henkel (11) herlitz (7) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (21) hobbyművész (90) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (8) inspiráció (81) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (10) járványhelyzet (7) játék (119) játékkonyha (7) jeles nap (57) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (27) kapolcs (11) karácsony (251) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (26) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (92) kertészkedés (23) kézimunka (64) kézírás (5) kézműves (34) kézzel készült (94) kiállítás (15) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (11) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (9) konyha (14) könyv (27) könyvajánló (71) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (37) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (45) koszorúkészítés (8) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (53) közösségi (8) kreatív (33) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (9) kreatív ötletek (20) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (12) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (101) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (74) lakberendezési ötletek (9) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (17) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (21) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (7) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (21) műgyanta (6) művészet (18) művészetek völgye (18) nagy nebulo kviz (6) napirajz (5) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (23) nemadomfel alapítvány (9) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (93) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (22) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (118) őszi dekoráció (23) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (7) otthon (54) otthondesign (27) pályázat (53) pannoncolor (8) papír (95) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (7) papírhajtogatás (9) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pelikan (7) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piac (6) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (105) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (12) rajzolás (20) rajzolni jó (20) rajzpályázat (20) rajzshop.hu (17) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (39) rendezvény (13) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (10) sablon (13) sadolin (7) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (8) szinesinktober 2022 (5) szineskert (5) színes állatvilág rajzpályázat 2023 (7) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (8) színes programok (52) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (7) támogatott tartalom (169) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (22) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (48) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) tombow (7) történetek (23) tudástár (7) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (7) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (29) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (31) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (13) ünnepi dekoráció (16) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (26) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (7) világnap (17) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (15) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (25) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása