Babaszékből gyerekszék, avagy egy újabb DIY bútorfelújítás története

2023.09.29. 11:10 boros_tyan

0_141.jpg

Mindig örömmel számolunk be nektek legfrissebb kacatmentéseinkről, amit biztosan átérez mindenki, aki csak egyszer is újjávarázsolt már saját kezűleg egy-egy viharvert, régi tárgyat. Néhány napja a hazafelé vezető út szélén akadtunk rá egy olyan kisszékre, ami valaha egy kislány vagy kisfiú kedves ülőalkalmatossága lehetett, de azóta igazán szánalmat keltő állapotba került, valószínűleg hosszú hónapokra száműzve lett egy esőáztatta, de legalábbis nedves helyre. Az utolsó takarítás vagy elmaradt, vagy tárolás közben folyt rá valami, mindenesetre szegény olyan reménytelen helyzetben várta a szemétszállítást, ami még a magunkfajta rutinosnak számító kacatmentők számára is kétségesnek tűnt. De felülkerekedett a meggyőződés - és kislányunk kérlelő pillantása -, ezért bedobtuk a csomagtartóba, és már másnap neki is láttam a munkának. Utólag úgy látom, sokkal könnyebb dolgunk volt, mint amire elsőre, a látvány alapján számítottunk, így csak biztatni tudok mindenkit, akinek tetszik a végeredmény és a bútorfelújítás terén is szereti a DIY megoldásokat: vágjatok bele bátran, ha hasonlóra akadtok akár a otthon, a padláson. Persze felmerülhet a kérdés, hogy ha épp nem ér rá egy ügyeskezű férfiember a családban, egy kisgyermekes anyuka hogyan is végezhetné el ezeket a feladatokat? Elárulom, nekem hogyan sikerült: úgy, ahogy általában minden más is, részletekben! Olvassatok tovább a teljes történetért!

1_254.jpg

Ez a megviselt darab eredetileg talán etetőszék lehetett, de biztosan már ülni tudó babáknak készült, erről a párnákat fedő mosható PVC huzat és a biztonsági öv - vagyis annak maradványa - árulkodott. Kislányunk már lassan négy éves, ezért ő már fotelként gondolt rá és ránézésre méretben is megfelelőnek tűnt erre a célra. Látható volt, hogy ugyan lesz vele tennivaló, de ezek külön-külön nem több mint 10-20 perces feladatok, ezért kinéztem egy sarkot a teraszon, ahol nincs útban a munkadarab, amíg mindegyikkel apránként végzek. Egy-egy szakasz között pedig bármi más, éppen aktuális teendőt is elvégezhettünk.

4_222.jpg

Első lépésként alaposan letörölgettem, majd elválasztottam a párnákat a váztól, amihez mindössze négy csavart kellett eltávolítanom. Kézifűrésszel levágtam a már hiányzó elemeket tartó, ezáltal felesleges fatipliket és egy laza átcsiszolással megkezdtem a fa előkészítését a festésre. A Sadolin folyékony fa bükkfát idéző színe tökéletes választás volt a kereten látható sérülések, csavarhelyek és a levágott tiplik nyomának eltüntetéséhez. Néhány - már szintén hiányzó - elem után a fa teljes szélességén átmenő lyukak maradtak, amik túl mélyek voltak ahhoz, hogy ezzel az anyaggal töltsem fel, ezért javítás előtt méretre vágott fatiplikkel dugóztam le őket. A tapasz száradása után - ami mindössze 3 óra - géppel és kézzel is alaposan átcsiszoltam az egész vázat.

5_215.jpg

A felújítás egy párhuzamosan futó fejezetében a párnákat vettem kezelésbe. Elsőre úgy gondoltam, a szivacsot is le kell majd vágni, de a huzat eltávolítása után kiderült, a PVC ugyan nem annyira szép, de rendkívül jól  véd, a szivacsok tehát maradtak. Teraszra szánt párnahuzataink elkészítése után maradt vízlepergető textilből szabtam ki az új huzatot, megvarrtam, majd kárpitozó tűzőgéppel a helyére rögzítettem mindkét elemen. Ezt is legalább három fázisban követtem el, félre-félretéve a munkát.

6_180.jpg

A festéshez a Sadolin Superdec zöld színét választottam, mert ez a vízbázisú, szagtalan, selyemfényű, nagyon rugalmas, nem repedező fafesték kül- és beltéren egyaránt használható, az pedig még nem dőlt el, hogy az új bútordarab a benti játékkonyha vagy a kerti garnitúra része lesz ezután.

7_156.jpg

Mivel sokan vagytok, akiket érdekelhet a kacatmentésen túlmutató bútor- és otthonfelújítás tágabb értelmezésben is, fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a Superdec fedőfesték alkalmas mindenféle fafelület - például homlokzati borítás, erkélykorlát, kerítés, oromdeszka, kerti házak, kapuk és kocsibejárók, valamint belső és külső faburkolatok festésére, öreg vagy sötét árnyalatú felületek felújítására, akár még méhkaptárak átfestésére is. A fát tartósan védi az időjárás igénybevételével szemben, a festék remekül fed már elsőre is, a színek pedig egymással keverhetők.

Utóbbi tulajdonságára építettem, amikor az első réteg száradására várva úgy döntöttem, ez a gyári színárnyalat túl intenzív és mélyzöld egy gyerekbútorhoz, ezért egy keverőtálba fehér Superdecet öntöttem, és ebbe adagoltam a zöldet addig, mígnem egy nagyon kellemes, mentás árnyalatot kevertem ki a kettőből. Színkeverésnél mindig a világosabbal kezdjétek, és azután adjátok hozzá a sötétebb színeket, másképp nagyon könnyen elmérhetitek a mennyiséget, vagy egyszerűen nem tudtok eljutni a kívánt árnyalathoz a rendelkezésre álló anyagokból. Még egy nagyon hasznos tulajdonságát megemlítem a festéknek, ami jól jöhet minden rohanó és szabad percekkel egyensúlyozó felújítónak: bár a felvitt réteg viszonylag gyorsan porszárazzá válik, a keverőtálban felejtett maradék anyagot még két nap után is fel tudtuk használni egy alapos átkeverést követően.

8_138.jpg

9_110.jpg

A színváltoztatás miatt így kettő helyett három réteg került a vázra, de egy kicsi felületnél ez nem jelentett túl sok plusz munkát. Miután megszáradt a festék nem maradt más hátra, mint hogy visszacsavarozzuk a párnákat és átadjuk a széket kis tulajdonosának. Úgy gondoljuk, ezzel nemcsak egy új bútordarab, vagy akár játék örömét adhatjuk át neki, hanem egy fenntarthatóságra törekvő, az értékeket megbecsülő szemléletet is. 

10_102.jpg

12_76.jpg

Ha tetszett a cikk, talán ezek is érdekelnek:

A saját kezűleg végzett kisebb-nagyobb felújításokkal kapcsolatos legfrissebb posztjainkat ITT találjátok. Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnátok hasonlókat, kövessetek minket FacebookonPinteresten és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le!  

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad fa felújítás kert otthon festés festék gyerekszoba gyerekjáték kültér régiből újat bútorfestés bútorfelújítás DIY faápolás akzo nobel támogatott tartalom kacatmentés sadolin

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3618218131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250szo_1.jpg

Ajánló

 id_69_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (113) adventi koszorú (24) adventi naptár (55) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (18) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (41) álarc (21) album (5) alkotás (15) állatfigura (25) állatok világnapja (10) anchor crafty (9) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (88) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (7) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (17) bútorfestés (30) bútortuning (6) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi programok (6) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (542) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (319) dekorációs falfestés (5) design (5) dísz (9) díszítés (58) divat (13) diy (373) DIY (202) dulux (27) dulux simply refresh (7) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (10) egyszerű alapanyag (6) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) eredményhirdetés (6) erkély (5) esemény (10) fa (11) fajáték (12) fajáték körkép (14) falevél (11) falfestés (20) farmer (8) farsang (48) felújítás (42) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (28) festék (35) festeni jó (6) festés (110) festészet (7) fesztivál (23) filc (9) filcanyag (17) filctoll (11) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (12) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (8) galéria (6) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (99) gyerekeknek (63) gyerekjáték (46) gyerekjátékok (5) gyerekkel az élet (23) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyertyatartó (5) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (7) hajtogatás (31) halloween (56) hammerite (14) hangulatfény (6) hazai (21) hazai márka (20) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (8) henkel (11) herlitz (7) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (21) hobbyművész (90) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (8) inspiráció (81) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (10) járványhelyzet (7) játék (119) játékkonyha (7) jeles nap (57) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (27) kapolcs (11) karácsony (251) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (26) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (92) kertészkedés (23) kézimunka (64) kézírás (5) kézműves (34) kézzel készült (94) kiállítás (15) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (11) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (9) konyha (14) könyv (27) könyvajánló (71) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (37) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (45) koszorúkészítés (8) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (53) közösségi (8) kreatív (33) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (9) kreatív ötletek (20) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (12) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (101) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (74) lakberendezési ötletek (9) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (17) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (21) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (7) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (21) műgyanta (6) művészet (18) művészetek völgye (18) nagy nebulo kviz (6) napirajz (5) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (23) nemadomfel alapítvány (9) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (93) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (22) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (118) őszi dekoráció (23) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (7) otthon (54) otthondesign (27) pályázat (53) pannoncolor (8) papír (95) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (7) papírhajtogatás (9) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pelikan (7) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piac (6) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (105) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (12) rajzolás (20) rajzolni jó (20) rajzpályázat (20) rajzshop.hu (17) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (39) rendezvény (13) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (10) sablon (13) sadolin (7) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (8) szinesinktober 2022 (5) szineskert (5) színes állatvilág rajzpályázat 2023 (7) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (8) színes programok (52) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (7) támogatott tartalom (169) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (22) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (48) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) tombow (7) történetek (23) tudástár (7) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (7) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (29) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (31) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (13) ünnepi dekoráció (16) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (26) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (7) világnap (17) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (15) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (25) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása