Murphy időjárásjelentése, avagy egy teraszkorlát felújításának kalandos története

2023.08.23. 10:30 színesötletek_team

0_133.jpg

Hogy a nyár nemcsak a pihenés, de a kül- és beltéri felújítások, barkácsolások szezonja is, az már-már közhely. Ugyanakkor idén valószínűleg Murphy törvényei alapján működik az időjárás, legalábbis mifelénk, hiszen amikor épp találnánk némi szabadidőt arra, hogy valami nagyobb lélegzetű munkába kezdjünk a kertben vagy a telken, általában pont akkorra meg is érkezik egy jó kis hidegfront, és vele épp annyi eső, ami lehetetlenné teszi, hogy fával és festékkel dolgozzunk. A teraszkorlát felújítása így most már hetek – sőt, ha őszinték akarunk lenni, nyugodtan leírhatjuk, hogy hónapok - óta húzódott, de persze némi tervezés árán, a kifejezetten faápoláshoz fejlesztett Sadolin termékcsalád gyors száradási idejét segítségül hívva teljesítettük a missziót. A folytatásban megosztjuk veletek tapasztalatainkat, olvassatok tovább!

A munkálatok folyamatos csúszása többek között azért volt problémás, mert a megvásárolt faanyagon még relatív száraz helyen tárolva is megjelennek a kisebb-nagyobb gombafoltok, ha néhány napig meleg és párás az idő. Nem tűrt tehát halasztást a dolog, hiszen a jó minőségű faanyag nem olcsó mulatság, és nyilván mi sem akartuk bevagdosni bogrács alá a már leszabott, gyalult, méretezett fenyődeszkákat. Így aztán azt a megoldást választottuk, hogy amikor pár órát ki tudtunk lopni a munkanapból, vagy a háztartás terhére, részletekben haladtunk.

5_206.jpg

A teraszkorlátnak szánt deszkákat már korábban méretre vágtuk, nagyobb megoldandó feladatot csak az jelentett, hogy ebben az esetben egy zártszelvényekből álló korlátszerkezet felújítása, és persze biztonságosabbá tétele volt a cél. Miután kifúrtuk a lyukakat – ehhez a különböző változatokban kapható vágó- és fúróolaj spray nagy segítséget jelentett, mióta használjuk, sokkal kevesebb fúrószárat törünk el, mint korábban - a deszkákat rögzítő csavarok számára, mindenképpen le kellett modelleznünk a korlátdeszkák végleges helyét. Ugyanis akármennyire pontosan jelöljük meg a furatokat, minimálisan még a felhelyezéskor is elmozdulhatnak, amit egy viszonylag vastag deszkánál már nehezebb korrigálni, és nyilván senki sem akarja, hogy úgy nézzen ki a korlát, mint egy nagyon hosszú, tetszőleges színre festett ementáli sajt.

Sarkalatos pont még az is, hogy a tartósság érdekében alapos munkát akartunk végezni, így a fa elemek fémszerkezettel érintkező részeit szintén felületkezeltük. Így minden deszkát felszereltünk még nyers, festetlen állapotban, pontosítva azok végleges helyét, majd újra leszedtük, hogy jöhessen a következő munkafázis. Időrablónak tűnhet, de a végeredmény szempontjából megérte. Inkább választottuk ezt, mint a már felületkezelt anyagot javítgatni a furatok csúszása miatt.

3_227.jpg

Előkészítés

Mivel borítékolható, hogy már egy kisebb teraszkorlátra való faanyagban is találunk majd apróbb felületi repedéseket, lyukakat, ezeket az apróbb hibákat Sadolin Folyékony fával javítottuk be. Ez az anyag 3 órányi száradás, majd az ilyenkor szokásos visszacsiszolás után bármilyen festékkel átvonható, és természetesen kültéri használatra is alkalmas, ha utána kerül rá valamilyen fedőréteg. Ezután jöhetett a gyalult deszkák finomabb csiszolása, majd a lazúrozás előtti alapozás.

4_212.jpg

Alapozás

Ehhez a fázishoz Sadolin Base Plust használtunk, amit a gyártó kifejezetten a vizes alapú lazúrok alapozójaként forgalmaz. Az anyag 2 óra alatt színtelenre szárad, mélyen behatolva a fába tartósan védi a fát az időjárás igénybevételével szemben, véd a farontó gombák, a kék elszíneződést okozó gombák ellen, emellett fokozza a lazúr tapadását a fához. Úgy tapasztaltuk, hogy az alapozott felület sokkal kevésbé szívja fel a lazúrréteget, ezáltal az alapanyaggal is takarékoskodhatunk. Úgy az alapozás, mint a lazúr felviteléhez az ezekhez ajánlott rövid sörtéjű szivacs, illetve flockhengert használtunk, amivel sokkal gyorsabban haladtunk, mint ecsettel, és az anyagok is könnyebben terítik a teljes felületet.

8_130.jpg

Mi mindenre jó a száradási idő? Szerettük volna hasznosan tölteni az időt, amit két réteg felvitele között várnunk kellett, ezért nemcsak a kerti munka haladt, de a zártszelvények néhol rozsdás felületét és a virágtartó konzolokat is megújítottuk. Ezekhez a már sokszor próbára tett Hammerite közvetlenül a rozsdára felvihető termékeinek hagyományos és spray változatát vetettük be. 

6_173.jpg

Lazúrozás

A tényleges festéshez a kifejezetten kültéri használatra javasolt Sadolin Classic Aqua vékonylazúr dió színét használtuk, amit szálirányban vittünk fel a felületre összesen három rétegben. Mivel ez egy 3in1 termék, normál használat mellett alapozás nem is feltétlenül szükséges, de mivel a korlátunk időjárásnak kifejezetten kitett helyen van, mi ebben az esetben az igazán tartós végeredményhez célszerűnek láttuk a külön alapozóréteg alkalmazását is. A Classic Aqua termékcsalád egy új generációs impregnálólazúr, egyesíti a vizes és oldószeres termékek előnyeit extra hosszú ideig eldolgozható, de gyorsan szárad - 20 perc után már porszáraz, 90 perc múlva eső- és UV-álló, vízlepergető bevonatot képez - és kiemelkedő tartósságot ígér.

11_5.jpg
Tipp!
 A fa bütüjét, azaz a szálirányra merőlegesen vágott felületét az alapozóval és a Classic Aqua vékonylazúrral is érdemes alaposan átitatnunk, hiszen ez a rész különösen kitett az időjárás és a gombásodás káros hatásainak, ezzel az apró figyelmességgel pedig sokat tehetünk faanyagaink védelme érdekében.

10_5.jpg

Miután végeztünk a festéssel, és kivártuk a nem túl hosszú száradási időt, mehettek is vissza a deszkák a helyükre. Szerencsére Murphy bácsi végre valahol máshol üthette el az időt, hiszen semmilyen, ilyenkor jellemző anomália – például a megjelölt munkadarabon megmagyarázhatatlan okból máshová kerül a furat, anélkül, hogy bárki tudná az okát - nem hátráltatott már minket. Most is bebizonyosodott a már sokszor próbára tett tétel: ha egy nagyobb volumenű munkára nincs elegendő időd, könnyebb kisebb részekre bontva haladni vele, mint várni a feltételek rendszerint nagyon ritkán megvalósuló együttállására. És bár teljesen még nem készültünk el, a padló burkolása is hátravan, de hamarosan már az egész család örülhet a megújult terasznak, na meg annak, hogy most már attól sem kell félnünk, hogy valaki esetleg lepottyan a pincelépcsőre egy fehérpöttyös álcsüngőlepkével való barátkozás közben. 

9_105.jpg

A saját kezűleg végzett kisebb-nagyobb felújításokkal kapcsolatos legfrissebb bejegyzéseinket ITT találjátok. Ha tetszett a cikk, kövessetek minket Facebookon, Pinteresten és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le!  

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad fa felújítás kert otthon diy festés terasz festék kültér régiből újat faápolás lazúrozás akzo nobel támogatott tartalom otthon kreatívan sadolin

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8718166886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Ajánló

insta_kozosseg_html_doboz_1.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (17) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (34) álarc (21) album (5) alkotás (14) állatfigura (22) állatok világnapja (6) anchor crafty (12) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (91) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (6) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (15) bútorfestés (28) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (537) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (314) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) DIY (195) diy (367) dulux (22) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (7) egyszerű alapanyag (5) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) erkély (5) esemény (7) fa (10) fajáték (9) fajáték körkép (11) falevél (11) falfestés (18) farmer (8) farsang (48) felújítás (37) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (27) festék (28) festés (100) festészet (7) fesztivál (22) filc (9) filcanyag (17) filctoll (10) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (11) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (7) galéria (5) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (94) gyerekeknek (60) gyerekjáték (46) gyerekkel az élet (22) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (6) hajtogatás (29) halloween (56) hammerite (11) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (7) henkel (11) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (19) hobbyművész (94) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (5) inspiráció (78) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (9) járványhelyzet (7) játék (115) játékkonyha (7) jeles nap (55) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (26) kapolcs (10) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (91) kertészkedés (23) kézimunka (63) kézműves (31) kézzel készült (88) kiállítás (13) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (8) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (8) konyha (13) könyv (26) könyvajánló (70) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (51) közösségi (7) kreatív (31) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (19) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (11) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (97) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (71) lakberendezési ötletek (8) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (20) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (22) műgyanta (6) művészet (17) művészetek völgye (17) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (21) nemadomfel alapítvány (8) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (88) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (20) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (115) őszi dekoráció (21) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (8) otthon (49) otthondesign (26) pályázat (50) pannoncolor (8) papír (94) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (8) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (101) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajz (10) rajzolás (16) rajzolni jó (16) rajzpályázat (18) rajzshop.hu (13) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (37) rendezvény (12) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (9) sablon (13) sadolin (5) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (5) szineskert (5) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (7) színes programok (49) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (6) támogatott tartalom (163) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (21) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (23) tudástár (6) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (5) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (28) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (30) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (15) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (22) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (6) világnap (16) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (14) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (24) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása