A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt... de bármikor lehet, ha akarjátok!

2023.05.23. 11:40 színes_ötletek

0_0.jpg

Csak rajtatok múlik, milyen fagyi kerül a pultba, meg persze azon, hogy milyen maradék gombolyagok lapulnak a szekrényben. Ezek a gombócok ugyanis saját kezűleg készített pomponokból és más újrahasznosított alapanyagokból állnak, amiket éppúgy használhattok a fagyizó dekorálására, mint „eladási célra” - persze csak játékból. Az idén hosszúra nyúlt borús, esős időszak után végre élvezhetjük a napsugarak melegét és a nyár is közeleg, keresve sem találhatnánk jobb alkalmat arra, hogy megnyissuk saját fagyizónkat. Mi is így tettünk, továbbgondolva az epresládákból épített bolti vagy piaci standunkat. A folytatásban tehát pomponfagyi és további ötletek újrahasznosított alapanyagokból, és még a kamionunkat sem lopja el senki. Olvassatok tovább! 

Mini fagylaltok tojástartóból 

A fagyis girlandhoz mindenféle színű fonalmaradékokra és néhány tojástartóra lesz szükségetek. Ha nincs elegendő fonalatok egy-egy pomponhoz, bátran keverjétek őket, a többszínű változatok is nagyon mutatósak! Ha a kis fagyizótulajdonos épp a miért-korszakot éli, és magyarázatot kér a kevert színvilág miatt, nyugodtan mondhatjátok, hogy ez vegyes fagyi, vagy hogy cukorszórás is van rajta! A pompongyártás többféle módszerrel is megvalósítható: mi egyszerűen az ujjaink köré tekertük a fonalat, de ha megbízhatóbb megoldást kerestek, bátran kipróbálhatjátok az úgymond klasszikus módszerek egyikét is, amiről bővebben ebben a cikkben írtunk!

Ha a tojástartók belsejéből kivágjátok a „tölcséreket” - amiket hagyhattok natúran, de festhetitek is őket - már nagyrészt el is készültek a kellékek. Ha kicsit beljebb nyomjátok a gombócokat, nem fognak kiesni, de rögzíthetitek őket ragasztópisztollyal, ez utóbbit főleg akkor érdemes, ha fagyigirland készül, hiszen ebben az esetben a  pomponokon keresztül fűzitek végig a zsinórt.

Papírtölcsér, papírgombóc

A soha ki nem fogyó finomságokhoz kisebb-nagyobb színes papírdarabokat használtunk fel. A tölcsérnek való karton például néhány helyen foltos volt már, így a teljes ívet már nem használhattuk, ugyanakkor ideális alapanyagként szolgált a tölcsérekhez szükséges 15x15 centiméteres négyzetekhez. A rögzítéshez ebben az esetben is melegragasztót használtunk, de kicsit hosszabb száradási idővel kalkulálva a hagyományos papírragasztót is bevethetitek.

5_201.jpg

A gombócokhoz korábban másra is használt, kissé gyűrött selyempapírt formáztunk gömbökké, de olyan is akad köztük, ami ajándékcsomagolóként vagy csomagok térkitöltőjeként érkezett hozzánk. A fagyi a kisebb és nagyobb gyerkőcök kézügyességéhez mérten csipesszel és kézzel is adagolható, és a játékfagyizóban még akkor sem lesz sírás, ha véletlenül leesik egy-egy gombóc!

6_169.jpg

Tölcsérátadó hulladékmentesen

Ennek a praktikus kiegészítőnek az ötlete már munka közben született. Amíg Zsebiboltként üzemelt a standunk, a pulton a pénztárgép foglalt helyet, aminek a fagyizóban is lenne létjogosultsága, de szerettünk volna a koncepciót megtartva több ponton is újítani, ráadásul jól jön valami, ami megtartja a tölcséreket a játék során is. Így egy kartondoboz, használt natúr csomagoló és néhány kisebb darab színes papír felhasználásával készítettünk egy tölcsérátadót is. Még úgy is jobban tetszik, mint a plexi változat, hogy a ragasztás kissé kutyafuttában készült.

12_72.jpg

Hogy teljes legyen a kép, a maradék színes papírból kivágtunk pár zászlócskát, zsinórra fűztük őket, új feliratot készítettünk a krétatáblára, és máris nyitásra készen állt a fagyizó! Mire a cikk elkészült, még a nap is kisütött, bár nyilván nem a kézügyeskedésünk hozta meg a jó időt, de a megszokottnál hidegebb májusi napokon jólesett megidézi a nyarat. A fagyizó kis tulajdonosa pedig friss ötletek mentén alakíthatja szerepjátékait az újrahasznosított epresládák következő átalakulásáig. Hogy akkor mi lesz belőle - pincér, ügynök, dokkmunkás, cipész, kőműves, középhátvéd, vagy épp kamiontolvaj - most még nem tudjuk, de akkor is biztosan jól fogunk szórakozni. Addig is nyugodtan hasonlítsátok össze a két változatot - ilyen volt, ilyen lett a Zsebibolt!

13_61.jpg

Ha tetszett ez a bejegyzés, olvassátok el a Saját készítésű játékok a babakonyhához - Filcfánkok vagy a Filcből készült pizza, egyenesen a babakonyhából című cikkeinket is, amikben játék ennivalókhoz találtok ötleteket és elkészítési útmutatókat. További gyereknapi ötletekért pedig IDE kattintsatok!

Tartsatok velünk itt, illetve a Facebookon és az Instagramon, hogy a következő Kacatmentésről se maradjatok le, hamarosan újabb saját kezűleg elkészíthető játékokkal jelentkezünk. 

Szólj hozzá!

Címkék: játék nyár fagyi szerepjáték gyereknap gyerekszoba gyerekjátékok kézzel készült DIY hulladékcsökkentés hulladékmentes anya vagyok kacatmentés fenntartható ajándékozás hulladékból alapanyag

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3318126034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250szo_1.jpg

Ajánló

 id_69_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (113) adventi koszorú (24) adventi naptár (55) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (18) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (41) álarc (21) album (5) alkotás (15) állatfigura (25) állatok világnapja (10) anchor crafty (9) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (88) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (7) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (17) bútorfestés (30) bútortuning (6) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi programok (6) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (542) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (319) dekorációs falfestés (5) design (5) dísz (9) díszítés (58) divat (13) diy (373) DIY (202) dulux (27) dulux simply refresh (7) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (10) egyszerű alapanyag (6) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) eredményhirdetés (6) erkély (5) esemény (10) fa (11) fajáték (12) fajáték körkép (14) falevél (11) falfestés (20) farmer (8) farsang (48) felújítás (42) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (28) festék (35) festeni jó (6) festés (110) festészet (7) fesztivál (23) filc (9) filcanyag (17) filctoll (11) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (12) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (8) galéria (6) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (99) gyerekeknek (63) gyerekjáték (46) gyerekjátékok (5) gyerekkel az élet (23) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyertyatartó (5) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (7) hajtogatás (31) halloween (56) hammerite (14) hangulatfény (6) hazai (21) hazai márka (20) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (8) henkel (11) herlitz (7) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (21) hobbyművész (90) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (8) inspiráció (81) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (10) járványhelyzet (7) játék (119) játékkonyha (7) jeles nap (57) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (27) kapolcs (11) karácsony (251) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (26) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (92) kertészkedés (23) kézimunka (64) kézírás (5) kézműves (34) kézzel készült (94) kiállítás (15) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (11) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (9) konyha (14) könyv (27) könyvajánló (71) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (37) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (45) koszorúkészítés (8) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (53) közösségi (8) kreatív (33) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (9) kreatív ötletek (20) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (12) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (101) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (74) lakberendezési ötletek (9) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (17) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (21) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (7) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (21) műgyanta (6) művészet (18) művészetek völgye (18) nagy nebulo kviz (6) napirajz (5) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (23) nemadomfel alapítvány (9) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (93) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (22) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (118) őszi dekoráció (23) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (7) otthon (54) otthondesign (27) pályázat (53) pannoncolor (8) papír (95) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (7) papírhajtogatás (9) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pelikan (7) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piac (6) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (105) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (12) rajzolás (20) rajzolni jó (20) rajzpályázat (20) rajzshop.hu (17) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (39) rendezvény (13) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (10) sablon (13) sadolin (7) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (8) szinesinktober 2022 (5) szineskert (5) színes állatvilág rajzpályázat 2023 (7) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (8) színes programok (52) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (7) támogatott tartalom (169) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (22) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (48) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) tombow (7) történetek (23) tudástár (7) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (7) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (29) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (31) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (13) ünnepi dekoráció (16) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (26) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (7) világnap (17) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (15) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (25) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása