A nagyi takaróját idéző menő, horgolt pénztárca nyárra

2023.05.15. 15:30 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_63.jpg

A "nagyinégyzet" néven is ismert horgolásminta számtalan változatban létezik, akár kezdők is könnyen megtanulhatják, ugyanakkor a jól ismert ágytakarón túl sok minden mást - kabátot, táskát, sálat, párnahuzatot, tárolókosarakat, babakelengyét - készíthetünk ezzel a módszerrel. A minta eredetét sokan az 1800-as évekig vezetik vissza, amikor csak kisebb mennyiséget tudtak beszerezni egy-egy fonaltípusból, a már használt ruhák alapanyagát is visszabontották, illetve a maradékokat is felhasználták az újak létrehozásához. A takarékosság és a hulladékmentés napjainkban egyaránt fontos célkitűzés, a minta pedig újra virágkorát éli, így több okot is találhatunk arra, hogy belevágjunk első vidám, virágos négyzeteink meghorgolásába. Hogy rögtön egy inspiráló sikerélményt is bezsebelhessünk vele, készíthetünk belőlük pénztárcát, hiszen az alaptípushoz mindössze két darabra lesz szükségünk! Jön a nyaralás és a fesztiválszezon, ilyenkor jól jöhet egy kis tároló az aprónak. Válasszátok ki a számotokra kedves színkombinációt vagy nézzetek körül a maradék fonalakat rejtő dobozban, aztán horgolásra fel - galéria és videós segítség a folytatásban!

crochet-bobble-granny-square-coin-purse-19-819x1024_1.jpg

A kártyával, telefonnal és órával fizetés korában gyakran indulunk el úgy, hogy mindössze egy kis aprót viszünk magunkkal, hiszen így otthonunk biztonságában tudhatjuk irataink nagy részét és azt a sok minden mást, ami egy átlagos napon a tárcánkban lapul, de a nyaralás alatt számos szituációban - például a strandon, egy szórakozóhelyen vagy fesztiválon - nincs rájuk semmi szükségünk. Ilyen alkalmakra pont jó egy kis pénztárca, ami nemcsak vidám mintája miatt lehet a kedvenc kiegészítőnk, de azért is, mert magunk készítettük. És persze ajándékötletnek sem utolsó.

crochet-bobble-granny-square-coin-purse-10.jpg
Ehhez a tárcához az ingyenesen elérhető útmutatót a Crochet For You weboldalán találjátok, de az alábbi videó is segítségetekre lehet az elkészítésében!

Ha jobban kedvelitek a kapcsos tárcát a cipzáras változat helyett, a következő fejezet nektek szól! Talán egy picivel összetettebb munkát igényel, de az eredmény kárpótol ezért.

tutgrannyportemonnee20.jpg

tutgrannyportemonnee19.jpg

A szintén ingyenes horgolásmintát és a lépésről lépésre útmutatót ITT találjátok!

Ha már nagyon belejöttetek vagy szeretnétek kísérletezni a mintákkal, találtunk egy klassz motívumgyűjteményt a Kötni Jó weboldalán!

Tartsatok velünk itt, Facebookon és Instagramon, hogy a következő cikkről se maradjatok le! 

Szólj hozzá!

Címkék: kiegészítő nyár fonal horgolás lakásdekoráció kötés horgolás kézzel készült DIY ingyenes minta horgolásminta maradék anyagból

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr818124362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Ajánló

insta_kozosseg_html_doboz_1.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (17) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (34) álarc (21) album (5) alkotás (14) állatfigura (22) állatok világnapja (6) anchor crafty (12) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (91) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (6) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (15) bútorfestés (28) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (537) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (314) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) DIY (195) diy (367) dulux (22) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (7) egyszerű alapanyag (5) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) erkély (5) esemény (7) fa (10) fajáték (9) fajáték körkép (11) falevél (11) falfestés (18) farmer (8) farsang (48) felújítás (37) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (27) festék (28) festés (100) festészet (7) fesztivál (22) filc (9) filcanyag (17) filctoll (10) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (11) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (7) galéria (5) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (94) gyerekeknek (60) gyerekjáték (46) gyerekkel az élet (22) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (6) hajtogatás (29) halloween (56) hammerite (11) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (7) henkel (11) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (19) hobbyművész (94) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (5) inspiráció (78) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (9) járványhelyzet (7) játék (115) játékkonyha (7) jeles nap (55) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (26) kapolcs (10) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (91) kertészkedés (23) kézimunka (63) kézműves (31) kézzel készült (88) kiállítás (13) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (8) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (8) konyha (13) könyv (26) könyvajánló (70) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (51) közösségi (7) kreatív (31) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (19) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (11) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (97) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (71) lakberendezési ötletek (8) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (20) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (22) műgyanta (6) művészet (17) művészetek völgye (17) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (21) nemadomfel alapítvány (8) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (88) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (20) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (115) őszi dekoráció (21) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (8) otthon (49) otthondesign (26) pályázat (50) pannoncolor (8) papír (94) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (8) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (101) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajz (10) rajzolás (16) rajzolni jó (16) rajzpályázat (18) rajzshop.hu (13) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (37) rendezvény (12) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (9) sablon (13) sadolin (5) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (5) szineskert (5) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (7) színes programok (49) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (6) támogatott tartalom (163) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (21) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (23) tudástár (6) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (5) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (28) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (30) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (15) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (22) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (6) világnap (16) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (14) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (24) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása