Színes Ötletek

a kézügyes blog

Gyerekekkel készíthető nemzeti színű papírdíszek

20220313_112712.jpg

Közeleg március 15-e, ennek alkalmából nagyon könnyen elkészíthető nemzeti színű papírdíszeket mutatunk nektek, amit akár az ovis korú kicsik bevonásával is összeállíthattok. A harmonika hajtogatás számtalan dekoráció alapja, mert amilyen egyszerű, olyan dekoratív is - most is ezt a módszert vetjük be!

Ehhez a legyezőszerű díszhez A/4-es méretű színes lapokat vágtunk négyzetalakúra. Ezután mindegyiket harmonikára, majd középen kettéhajtottuk. A belső részeket összeragasztottuk, a széleken pedig a három színt egymáshoz. Az utolsó hajtásokba mindkét oldalon fapálcát tettünk, ezeket összezárva nyílik ki a legyezőnk. 

20220313_112632.jpg

Szintén harmonika hajtással készíthettek selyempapír pomponokat is, amik az ablakba függesztve igazán mutatósak. Ha éppen nincs otthon selyempapír, akkor is érdemes elmenteni az ötletet, mert más színeket összeválogatva, ugyanezzel a technikával a tavaszi virágok üde hangulatát csempészhetitek otthonotokba!

muveszellato.jpgFotó: muveszellato.com

Az elkészítéshez részletes útmutatást is találtok ITT.

Ha bármelyiket kipróbáltátok, osszátok meg velünk is!

Kövessetek minket  Facebookon és Instagramon is, ahol további ötletekkel és nyereményjátékokkal találkozhattok!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr4517779270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktuális

inktober_2024_300_x_250_keppont_20241002_135455_0000.png

Programajánló

okt-6-ig_sk_m_b_p_300x250.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása