Színes Ötletek

a kézügyes blog

A bagoly és a tücsök - Újrahasznált tanmese az újévre
A bagoly és a tücsök - Újrahasznált tanmese az újévre

bagoly02.jpg

Az év vége nálunk is sok szempontból a számvetés és az összegzések időszaka. És persze ilyenkor mindig eszünkbe jut, mi az, amiről az adott évben esetleg megfeledkeztünk. Ez a mostani, különleges és talán kicsit rendhagyó évzáró poszt is ilyen apropóból született. Aiszóphosz magyarul prózai formában tudomásunk szerint eddig meg nem jelent történetét eredetileg teljesen más okból fordította le egyik szerkesztőnk, de aztán úgy alakult, hogy akkor a ...

Egyszerű, költséghatékony szilveszteri papírdekoráció, amiben a karácsonyi csomagolók is helyet kapnak
Egyszerű, költséghatékony szilveszteri papírdekoráció, amiben a karácsonyi csomagolók is helyet kapnak

0_110.jpg

Könnyen, gyorsan, pénztárcát kímélve is készíthetünk olyan apró kiegészítőket az év utolsó bulijára, melyek alkalomhoz illő hangulatot varázsolnak otthonunkba, feldobják az ünnepi asztalt, esetleg személyesebbé teszik a terítéket. Az egyszerű feladatokba, mint a kivágás, a ragasztás vagy a hajtogatás, a gyerekek is bevonhatók, így közös családi program lehet a készülődésből. Nekünk különösen tetszik a papírdekorációban, hogy ha kitaláltunk egy ...

Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
December 24.

24_11.jpg

Köszönjük, hogy végiglapoztátok velünk idei online adventi naptárunkat, aminek ma az utolsó napjához érkeztünk. Reméljük, hogy ötleteink hasznosak voltak, és mindennel elkészültetek a megálmodott karácsonyi idillhez. Ami most kimaradt, amiatt ne aggódjatok, lesz helye jövőre is, úgyhogy mára nem is készültünk megvalósítható ötlettel, csak egy gondolattal – legyen nagyon boldog karácsonyotok!
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
December 23.

23_11.jpg

Közös családi program is lehet a hangulatos fényt árasztó mécsestartók elkészítése, de akkor is jól jöhet ez az ötlet, ha a gyerekeket szeretnénk valamilyen hasznos és izgalmas elfoglaltsággal lekötni egy időre. Szinte biztos, hogy alapanyagot találtok otthon is, az elkészítési útmutatóért pedig kattintsatok IDE !
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
December 22.

22_13.jpg

A stresszmentes ünnepvárás érdekében sokszor érdemes lemondanunk eredeti elképzeléseinkről, hogy értékes időt, nyugalmas perceket nyerjünk. Ha elfelejtettük elkészíteni vagy megvásárolni álmaink kopogtatóját, nézzünk szét a kreatív holmikat rejtő fiókban, hátha összeállíthatunk valamit, ami talán egyszerűbb a tervezettnél, mégis kedves a szívünknek. Egy korábban vásárolt hímzőráma lett a dekorációnk alapja, amit maradék csillagos fotókartonnal, ...

Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
December 20.

20_18.jpg

Nálunk a gyerekek a mézeskalácsot szívesebben szaggatják, mint ahogy eszik, ezért a sütés az adventi naptárunkba is bekerült, mint közös program. Az első körből valószínűleg nem marad az ünnepre, de talán még lesz idő egy ismétlésre. Ha kifutunk az időből - ami ilyenkor mindenkivel előfordul -, díszítés nélkül is hagyhatjuk őket, a natúr változat éppolyan szép, finom és illatos.

A kreativitás összeköt - Február elején ismét Creativeworld Frankfurtban 
A kreativitás összeköt - Február elején ismét Creativeworld Frankfurtban 

creativeworld_01.jpg

Két év kényszerszünet után, 2023. február 4 és 7 között ismét Creativeworld Frankfurtban! A világ legfontosabb nemzetközi hobbi-, kézműves- és művészellátási szakkiállítása az inspirációk kincsestárát kínálja a látogatók számára, egyedülálló termékportfólióval a dekoratív barkácsolás, a grafikus- és művészkellékek, a kézimunkázás és a textiltervezés, illetve a graffiti és street art területéről, közel 250 kiállítóval a világ minden ...

Micimackótól a Betlehemi Kisdedig
Micimackótól a Betlehemi Kisdedig
Könyvek klasszikus mesehősökkel és karácsonyi játékokkal a Móra Kiadótól

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_46.jpg

Könyvekből sosem elég, pláne, ha a karácsonyi időszakról van szó, hiszen, ahogy ez más sokszor szóba került itt, egy-egy szép kiadvány univerzális ajándék bárkinek, függetlenül nemtől, kortól, érdeklődési körtől, bár nyilván utóbbival azért nem árt tisztában lennünk. Mivel a Móra Kiadó még az év legvégére is tartogat néhány újdonságot, a folytatásban ismét az ő köteteik között válogatunk. Érdemes tovább olvasnotok akkor is, ha az utolsó ...

Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
December 19.

19_20.jpg
Ha megfogadtuk, hogy az év utolsó napjait nem rohanással töltjük, talán arra is marad időnk, hogy ecsetet ragadjunk, akár magunkban, akár a család aprajával közösen. A kikapcsoló szórakozásért mindenképp megéri, de mondanunk sem kell, sok esetben egy-egy saját kezű alkotás önálló ajándékként is tökéletes! A linkre kattintva minden hasznos eszközt megtaláltok az akvarellfestéshez.

Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
December 18.

18_22.jpg

Nincs akadálya, hogy egyedi táskával legyünk környezettudatosak - bámulatos kézműves termékek sokaságából válogathatunk, sőt, varrhatunk magunknak, vagy kedvünkre dekorálhatunk egy egyszínű darabot. Ezek bármelyike megállja a helyét ajándékként vagy csomagolásként is, ha pedig nem kifejezetten karácsonyi mintában gondolkodunk, a tulajdonosa valószínűleg szívesen magával viszi máskor is. A textilfestés lépéseiről korábban többször is írtunk - ...
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
December 17.

17_25.jpg

Az ujjlenyomatos festés - ami biztosan sokatoknak ismerős - karácsonykor is bevethető! Ezzel a módszerrel készíthettek a díszeken túl akár csomagolópapírt vagy képeslapot is, és máris hasznos tevékenység vált a vidám időtöltésből!  Mi filcből vágtuk ki Rudolf orrát, amit ragasztópisztollyal rögzítettünk, agancsát pedig filctollal rajzoltuk meg.
Gyertyaöntés környezetbarát alapanyagokból - Repceviasz, befőttes üvegek és ásványok
Gyertyaöntés környezetbarát alapanyagokból - Repceviasz, befőttes üvegek és ásványok

gyertya_00.jpg

Karácsonyi ajándékötleteink sorában nemrég szappanöntéssel foglalkoztunk, mára pedig egy, az eljárás tekintetében nagyon hasonló technikát hoztunk, amivel szintén egyedi és saját kezűleg készített ajándékokat hozhattok létre. Ez nem más, mint a gyertyaöntés, amit most természetes összetételű, lebomló repceviasz és a kamra polcáról elővett üvegeink felhasználásával próbáltunk ki. Gyertyáinkat azzal tettük különlegessé, hogy színezés helyett ...

Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
December 16.

16_35.jpg

A natúr papír mindig jól jön, ha csomagolásról vagy ajándékkísérőkről van szó, hiszen szinte mindig kéznél van és költségmentes. Ha szeretnénk különlegesebbé varázsolni egyszerű megjelenését, kombinálhatjuk fotókartonnal és díszíthetjük saját rajzainkkal. Ehhez nagyon kedveljük a kéthegyű markereket, mert a részletek kidolgozásához, kontúrozáshoz és a kitöltésekhez egyaránt használhatók.

Levendulás varázslat karácsonyra, avagy szappanöntés egyszerűen
Levendulás varázslat karácsonyra, avagy szappanöntés egyszerűen

0_109.jpg

Nem vitatjuk, hogy a szappankészítés egy bonyolult és tudományos alapokon nyugvó mesterség, de ha szívesen kedveskednénk saját kezűleg készített ajándékkal szeretteinknek anélkül, hogy kitanuljuk csínját-bínját, bátran nyúlhatunk a kész szappanalapokhoz is. A sikerélmény garantált, hiszen a kémiai összetétel nem rajtunk múlik, ugyanakkor ízlésünk szerint színezhetjük és díszíthetjük őket, amitől mégis személyes jelleget kap az ajándék. Mi ...

Kreatív és készségfejlesztő játékok az ünnepekre - Ajándéktippek az Anyaparadicsomtól
Kreatív és készségfejlesztő játékok az ünnepekre - Ajándéktippek az Anyaparadicsomtól

anyaparadicsom_02.jpg

A karácsonyi időszakban még azokat is foglalkoztatja az ajándékok vásárlásának gondolata, akik az év többi részében egyszerűbben oldják meg ezt a kérdést mindenféle közös szabadidős tevékenység vagy családi összejövetel formájában. A kicsiknek szánt ajándékokról szóló viccekkel és közhelyekkel tele a padlás: mindenki tudja, hogy zenélő játékot csak ellenségünk gyerekeinek veszünk, és persze nincs olyan szülő, aki ne lenne tisztában azzal, hogy ...

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása