Színes Ötletek

a kézügyes blog

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2022 - Ebben az évben fókuszban a textil

ewwr2022_banner-fb1005_2_full_1.jpg

Ma kezdődik az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amit minden év novemberének utolsó hetében rendeznek meg. Európa-szerte lelkes önkéntesek saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek lehetőség szerint többszöri használatára, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. A 2009-ben indított kezdeményezés minden évben a hulladékmegelőzés más-más aspektusára összpontosít, az idei év fő tematikáját a textíliák adják. Ennek szellemében a különféle programok középpontjában a ruhaipar ökológiai lábnyomának csökkentése, a textilek, ruhák újrahasznosítása, élettartamának növelése áll.

ewwr2022_new_thematic_focus_textiles_hun3_1.jpg

A Hulladékcsökkentési Hét csak egy rövid időszak, de sok ezer önkéntes szenvedélye és erőfeszítése teszi különlegessé ezt a pár napot, akik cselekedeteikkel felhívják a figyelmet arra, hogy ne csak november utolsó hetében kerüljön fókuszba a fenntartható erőforrásgazdálkodás és hulladékkezelés.

European Week for Waste Reduction weboldalán részletesen is tájékozódhattok a kezdeményezésről, az Európai Hulladékcsökkentési Hét weboldalán pedig hasznos információk mellett játékokat és olvasnivalót is találtok. Az EWWR kedves videói kiváló inspirációt jelenthetnek ahhoz, hogy mit tehetünk egyéni szinten a hétköznapokban.

Mi a magunk részéről igyekszünk nektek minél több hulladékszegény kreatív ötetet, az újrahasználat jelentőségére fókuszáló, vagy környezetbarát megoldást mutatni, amikből az ünnepi készülődés apropóján is láthattok néhányat. A korábbiakból ITT tudtok szemezgetni. Kövessetek minket Facebookon és Instagramon is, hogy azokról se maradjatok le!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr9217982610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktuális

inktober_2024_300_x_250_keppont_20241002_135455_0000.png

Programajánló

okt-6-ig_sk_m_b_p_300x250.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása