Kihirdették az Alkoss szabadon pályázat nyerteseit

2022.09.14. 13:00 színes_ötletek

vestahome_dijatado_220910_park_nf_nm_011.jpg

Szombaton a Budapest Parkban kihirdették az Alkoss szabadon pályázat nyerteseit. A díjátadón a nyolc legjobbnak választott pályamű alkotója a Park nagyszínpadán vehette át nyereményét a zsűri tagjaitól. Öt alkotás képe napvitorlákra kerül majd, amelyeket öt hátrányos helyzetű óvoda udvarának árnyékolására ajánlott fel a kezdeményezés egyik ötletgazdája, a Vesta Home Zrt. A legjobb pályaművek eredeti darabjait október folyamán elárverezik, a befolyt összegből pedig fejlesztő eszközöket vásárolnak a kedvezményezett ovik számára.

Ahogy erről korábban hírt adtunk, a pályázatban a szervezők a felhőtlen gyerekkor ábrázolását kérték az alkotó kedvű fiataloktól. A nagyszámú beérkezett pályaművet öttagú zsűri értékelte, a feladatuk pedig nem volt egyszerűnek nevezhető, miután nagyon sok izgalmas, a pályázat tematikáját remekül megragadó alkotás közül választhatták ki az általuk legjobbnak ítélt pályaműveket. Első lépésként minden zsűritag egyénileg bírált, majd az összesítés alapján a tíz legjobbnak választott munkát külön szempontrendszer alapján értékelték. A végső sorrend olyan jellemzők alapján alakult ki, mint technika és festésmód, színhasználat, témavilág, kompozíciós séma, egyediség, stílusnak megfelelő befektetett energia. A pályaművek többnyire vászonra készültek, de akadt közöttük számos, papír alapra készült kiváló rajz is. 

A zsűri tagja volt Gerendai Károly, a Budapest Park társtulajdonosa, Horváth Norbert, a Vesta Home Zrt. tulajdonosa, mint kiírók, emellett szakmai támogatást nyújtott a zsűrizés folyamán Bodó János, a Bodó Galéria és Aukciósház tulajdonosa, valamint Sávolt Karolina, Magyarország egyik legfiatalabb alkotóművésze. A pályaműveket szintén értékelte Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere. A zsűritagok így értékelték utólag a pályázatot, és a beérkezett munkákat: 

„A Budapest Park azért vállalt aktívan szerepet a kezdeményezésben, mert a vendégeink nagy részét szólította meg a pályázat, és az ő kreatív alkotásra ösztönzésüket köthettük össze azzal, hogy rászoruló oktatási intézményeknek segítsünk” (Gerendai Károly, a Budapest Park társalapítója)

„Izgalmas időszakon vagyunk túl. Megannyi igényes és egyedi látásmódú pályamű született, amelyeken tükröződött, hogy sok kreatív energiát fordítottak az elkészítésükre. A mi munkánk itt még nem ér véget, hiszen szeretnénk mielőbb eljuttatni az ovik számára felajánlott napvitorlákat. Már most nagy kedvvel készülünk erre, egyúttal jövő tavasszal folytatni szeretnénk az Alkoss szabadon pályázatot egy újabb izgalmas témafelvetéssel a következő alkotóművész generáció számára.”  (Horváth Norbert, a Vesta Home Zrt. tulajdonosa)

„Szerintem ez a pályázat hatalmas lehetőséget adott a fiataloknak, hogy megmutassák a tehetségüket. Örömmel vettem részt a legjobb alkotások kiválasztásában, és bízom benne, hogy a jövőben is számos, hasonlóan inspiráló kezdeményezés indul, illetve folytathatjuk a most megkezdett munkát a fiatal művészek felkutatásáért” - tette hozzá (Sávolt Karolina, Magyarország egyik legfiatalabb alkotóművésze)

„Nagyon sok értékes és magas színvonalat képviselő alkotás érkezett a pályázatra, amit örömmel láttam, mert tudom, hogy rengeteg tehetség van Magyarországon. A zsűrizésben ösztönös hozzáállással, a szívemre hallgatva vettem részt, és mindent megteszek azért, hogy a magas művészeti értéket képviselő alkotások eljussanak a műkedvelő közönséghez.” (Bodó János, a Bodó Galéria és Aukciósház tulajdonosa) 

„A zenekar többi tagjával együtt fontos feladatunknak tartjuk a művészet és a fiatal művészek támogatását, hiszen ők a jövőnk kulcsa. Jó érzés olyan szervezetekkel együtt dolgozni, akik szintén fontosnak tartják, hogy visszaadjanak valamit a közösség számára” (Marsalkó Dávid, a Halott Pénz zenekar frontembere)

A díjazott pályaművek számát az eredetileg felajánlott hat díjon felül kettővel bővítették, így az öt legjobb és egy különdíj helyett három különdíjat is kiosztott a zsűri. 

A nyertes pályaművek alkotói és díjazásuk:

1. Gazda Janka - Budapest Park Skybox használat - a Budapest Park felajánlásával,
2. Kovács Blanka Julianna - páros Sziget napijegy - a Vesta Home felajánlásával,
3. Schmidt Kiara - páros Sziget napijegy - a Vesta Home felajánlásával,
4. Horváth Petra - nagy értékű alkotócsomag - Sávolt Karolina és Bodó János felajánlásával,
5. Németh Liza - nagy értékű alkotócsomag - Sávolt Karolina és Bodó János felajánlásával.

A Vesta Home különdíját, szintén egy páros Sziget napijegyet Tóth Eszter kapta. 

Sávolt Karolina és Bodó János különdíját, egy-egy nagy értékű alkotócsomagot Balogh Máté és Farkas Regina vehette át.

Az Alkoss szabadon pályázat első szakasza a szombati díjátadóval lezárult, azonban hátra van még egy fontos lépés: az öt legjobb pályamű lenyomata kerül azokra a napvitorlákra, amelyet öt hátrányos helyzetű óvoda udvarára telepít a Vesta Home Zrt. A napvitorlák Barát Hella, az Örökbe Fogadok Egy Ovit Alapítvány elnöke ajánlására az ország hátrányos helyzetű településeiről kiválasztott intézményekbe kerülnek. Emellett október végén a Bodó Galéria és Aukciósházban a legjobb pályaműveket elárverezik, és a befolyt összegből fejlesztő eszközöket, illetve játékokat vásárolnak a kedvezményezett óvodák számára.

1-helyezett-gazda_janka.jpg

1. helyezett - Gazda Janka

2-helyezett-kovacs_blanka_julianna.jpg

2. helyezett - Kovács Blanka Julianna

3-helyezett-schmidt_kiara.jpg

3. helyezett - Schmidt Kiara

4-helyezett-horvath_petra_1.jpg

4. helyezett - Horváth Petra

5-helyezett-nemeth_liza.jpg

5. helyezett - Németh Liza

kulondijas-balogh_mate.jpg

Különdíjas: Balogh Máté

kulondijas-toth_eszter.jpg

Különdíjas: Tóth Eszter

kulondjas_farkas_regina.jpg

Különdíjas: Farkas Regina

A kiírók a jövő év tavaszán az Alkoss szabadon pályázat folytatását tervezik, amely újabb inspirációként szolgálhat az alkotó kedvű fiatalok számára. További információk a Vesta Home felületein! 

Szólj hozzá!

Címkék: hír pályázat jótékonyság eredményhirdetés Budapest Park alkoss szabadon bodó galéria vesta home magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr5317931243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250_kfeszt.jpg

Hirdetés

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (83) adventi koszorú (23) adventi naptár (32) ajándék (27) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (8) ajánló (31) ajtódísz (41) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (11) állatfigura (8) anchor crafty (8) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (10) arcmaszk (8) art export (56) asztaldísz (10) baba (5) babamama (5) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) budapest (6) Budapest Park (14) bútorfelújítás (11) bútorfestés (25) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (15) cser kiadó (8) csináld magad (505) csomagolás (8) csomózás (31) decoupage (15) decoupage alkotósarok (8) DEKA (7) dekor (8) dekoráció (281) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (12) DIY (174) diy (344) dulux (16) dulux simply refresh (5) ékszer (45) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) erkély (5) esemény (6) falevél (10) falfestés (15) farmer (8) farsang (46) felújítás (20) fenntarthatóság (43) fenntartható ajándékozás (18) festék (14) festés (79) festészet (7) fesztivál (7) filc (10) filcanyag (14) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (8) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (62) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (6) fűszercímke (5) gasztro (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (76) gyerekeknek (26) gyerekjáték (32) gyerekkel az élet (18) gyereknap (5) gyerekszoba (18) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (14) gyurmaékszer (5) hajtogatás (28) halloween (55) hangulatfény (5) hazai (11) hazai márka (6) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (5) henkel (11) hetiegy (14) heti inspiráció (23) hímes tojás (6) hímzés (23) hír (7) hobbyművész (58) hóember (8) home decor (5) hópehely (5) horgolás (58) horgolásminta (6) hulladékból alapanyag (24) hulladékcsökkentés (83) hulladékmentes (21) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (48) inspiráció (58) irodalom (11) iskola (12) iskolakezdés (16) iskolaszer (9) járványhelyzet (7) játék (83) játékkonyha (6) jeles nap (31) jelmez (17) jelmezkészítés (6) jótékonyság (5) kabala (6) kacatmentés (18) karácsony (215) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (45) karácsonyi ajándékötletek (6) karácsonyi dekoráció (15) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (27) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (14) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (12) képzőművészet (20) keresztszemes (10) kert (84) kertészkedés (23) kézimunka (58) kézműves (21) kézzel készült (46) kiállítás (8) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (6) kint a kertben (7) kitekintés (5) kokárda (6) könyajánló (10) konyha (13) könyv (16) könyvajánló (53) környezetbarát alapanyag (7) környezettudatosság (27) környezetvédelem (29) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (42) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (32) közösségi (6) kreatív (24) kreatív foglalkozások (5) kreatív hobbi (7) kreatív ötletek (14) krepp-papír (5) kultúra (14) láda (6) lakásdekor (7) lakásdekoráció (95) lakásdísz (10) lakásfelújítás (10) lakberendezés (58) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (8) majolika (8) makramé (22) maradék anyagból (13) március 15 (5) maszk (15) mécses (7) mécsestartó (17) mézeskalács (10) Mikulás (5) mikulás (7) minta (12) mintaív (8) mora kiado (36) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) műgyanta (6) művészet (9) művészetek völgye (6) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (16) nemadomfel alapítvány (6) nyaklánc (12) nyár (29) nyereményjáték (73) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (5) olvasni jó (9) olvasót nevelek (10) önkéntes pr (7) online adventi naptár (23) origami (18) öröknaptár (13) örömhímzés (8) ősz (109) őszi dekoráció (14) otthon (33) otthondesign (19) pályázat (46) pannoncolor (8) papír (85) papírdísz (38) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (5) papírhajtogatás (5) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (11) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) pici piac (5) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (104) pritt pályázat (8) program (11) programajánló (86) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (5) rajzolás (5) rajzpályázat (15) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (22) rendezvény (9) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (18) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szineskert (5) színes papír (5) színes programok (37) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) támogatott tartalom (85) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (20) télapó (5) terasz (8) termés (5) természetes alapanyag (32) tervezés (8) textil (8) textilfesték (9) textilfestés (14) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (16) tudatos vásárlás (5) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (20) újrahasznosítás (220) újrahasznosított alapanyag (19) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (7) ünnepi dekoráció (8) üvegfestés (13) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (56) vásár (12) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (6) vintagetiles sal 2022 (8) virág (13) virágtartó (17) vissza a suliba (6) xstitch (6) zene (12) zero-waste (8) zero waste (23) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása