Régi radiátor csillogó hófehérben

2022.09.08. 09:30 színesötletek_team

blog_cimlapkep_0_2.jpg

Számos oka lehet annak, ha egy régi öntöttvas vagy acéllemez radiátor festéséről még egyáltalán szó esik, ugyanakkor a fűtés témája mostanában sajnos többször kerül elő az aggodalom forrásaként, mint felújítások főszereplőjeként. Sok, manapság már ódivatú darab szerencsére ma is remekül teszi a dolgát, így a csere nem mindig indokolt, pláne, hogy hatalmas anyagi megterhelést is jelenthet. Emellett nem elhanyagolható azoknak a száma sem, akiknek még kifejezetten tetszik is a retró dizájn. Mi sem vitatjuk, hogy bizonyos lakberendezési stílusokban meghatározó látványelem lehet, az viszont biztos, hogy bármelyik megfejtésről is van szó, egy már pattogzó, rozsdafoltos, erősen besárgult darab mindenképp festésre szorul, akár kényszerűségből, akár meggyőződésből tartjuk meg. A folytatásban egy instant radiátorfestésről készült beszámolónkat olvashatjátok, amihez jószerivel csak két óra szabadidőre volt szükség a felhasznált anyagokon kívül.

1_194.jpg

2_188.jpg

Aki festett már hasonló, tagos radiátort, az tudja, hogy jellemzően nem ez a legkedveltebb feladat a ház körüli barkácsteendők között. (Hogy a Holló Színház klasszikus jelenetét idézzük, mondhatjuk úgy is, hogy nincs nagy tülekedés iránta.) A tisztítása sem egyszerű, és akkor még nem beszéltünk az ilyenkor szükséges alapos csiszolásról, a nehezen hozzáférhető felületek festéséről. Tipikusan "nemszeretem" feladat: húzzuk, halasztjuk, ameddig csak lehet, de egy általános felújítás, vagy egy tisztítófestés az adott helyiségben általában azt eredményezi, hogy egy ilyen öreg darab még sárgábban virít ki környezetéből, mint addig gondoltuk.

A mi radiátorunkkal is így esett, a fürdőszobai csempefestés maga után húzta a bútorfestést, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a dominó-hatás nem ért véget. Más teendőink miatt viszont már nagyon sürgetett az idő, és szerettünk volna legalább egy helyiségben végezni, ezért egy nagyon gyors, ugyanakkor látványos eredményt ígérő megoldáshoz nyúltunk az ecsettel bajlódás helyett: kipróbáltuk a Hammerite radiátor spray-t.

Az időpont az ősz első napján még ideálisnak tűnt ahhoz, hogy szórófejes eszközzel dolgozzunk, kinyitottunk minden ablakot a megfelelő légmozgáshoz, és bele is vágtunk.

Nulladik lépés

Amikor még azt hittük, egy nagytakarítással megúszhatjuk, mosószódás melegvízzel alaposan megtisztítottuk a radiátort. Elkerülhetetlen, hogy a tagok között megüljön a por, esetleg néhány pókcsalád üssön köztük tanyát, ráadásul a zsíros bevonat sem túl esztétikus látvány. Utóbb persze kiderült, hogy a hófehér falakhoz viszonyítva ez a tuning vajmi kevés lesz, de legalább tiszta volt, amikor nekiláttunk a festésnek.

3_179.jpg

A felület előkészítése

A gyártói utasítás úgy hangzik, hogy tisztítsuk meg a felületet a pergő rozsdától és a málló festéktől, amivel szerencsére sok gondunk nem akadt. Néhány helyen ugyan lekopott már a festék, és rozsdafoltok is felbukkantak, de a csiszolópapíros laza átdörzsölés éppen elegendőnek bizonyult, nem fáradtunk el különösebben, arra pedig a Hammerite festékek használatakor semmi szükség, hogy teljesen lecsiszoljuk a felületet. Portalanítottuk, lemostuk, majd hagytuk megszáradni.

4_164.jpg

A környezet előkészítése

Maszkolószalaggal rögzített textil - illetve újságpapírdarabokkal borítottuk a környező falakat és a padlólapot, arra számítva, hogy a festékpor a szellőztetés mellett is szállni fog majd. Ennél a lépésnél legyetek alaposak, ha hasonlóba vágjátok a fejszéteket, ugyanis okozhat némi bosszúságot, ha egy-egy foltnyi felületen fehéren kirajzolódik a takarás hiánya, ez saját tapasztalatunk. Szerencsére még frissen nyomtalanul eltüntettük, de praktikusabb inkább precízen illeszteni a takaróanyagot, amivel dolgoztok.

5_160.jpg

Festés

A festékszórót folyamatosan mozgatva nagyjából 15 centiméter távolságból felvittük az első réteg festéket, majd 15 perc után a másodikat. Két és fél réteget ítéltünk szükségesnek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy további 30 perc várakozás után harmadjára már csak hibajavítás céljából mentünk végig a felületen. A művelethez elengedhetetlen hogy a radiátor hideg legyen, csak kikapcsolt állapotban festhető, de ettől függetlenül is érdemes szép időben munkához látni, hogy az átható festékszag alapos kiszellőztetése közben ne kelljen mondjuk usánkát és posztókabátot viselve járnunk-kelnünk otthonunkban. 

Amiről semmiképp ne feledkezzünk meg

A rétegek felvitele között és a munka végeztével is van egy fontos tennivalónk. Tisztítsuk ki a spray szórófejét, mert eldugulhat, beszáradhat a benne maradó festéktől! Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy fordítsuk meg a dobozt, majd két másodpercig fújjuk ki a csőből a festéket! Így biztosan folytathatjuk a festést a száradási idő eltelte után, illetve ha nem használtuk el a teljes mennyiséget, eltehetjük a maradékot egy másik alkalomra. Ezzel a kis művelettel elkerülhető a bosszúság, amit egy félig teli doboz festék kidobása okozhat.

6_134.jpg

Az eredmény csillogó hófehér szín és foltmentes felület, ha minden igaz, hosszú távon is sárgulásmentesen, kevesebb mint két óra alatt! Mindez simán ellensúlyozza, hogy általában a vízbázisú festékeket preferáljuk, de meggyőződésünket most nagyvonalúan felülírtuk. 

7_118.jpg

Mivel hiányzott valami kontraszt a tündöklő fehérségben, és máshol is megjelennek a természetes anyagok a helyiségben, készítettünk gyorsan egy ideiglenes polcot a radiátorra. Azért ideiglenes, mert a mérete pontosan egyezik a felette lévő ablakpárkányéval, így télen, a fűtési időszakban ott lesz a helye. Ehhez nem is kellett barkácsáruházba szaladnunk! Csak méretre vágtunk egy deszkát, ami a teraszkorlátból megmaradt - nem emlékszem, említette már valaki a mai cikkben a dominó-hatást? - , lekentük Sadolin Extreme dió színű tartós lazúrral, amit pedig a kerti székünk felújításakor használtunk, majd amikor megszáradt, egyszerűen csak rátettük a radiátorra.

8_109.jpg

9_90.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, tartsatok velünk itt, illetve a Facebookon és az Instagramon, hogy a következőről se maradjatok le! A saját kezűleg végzett kisebb-nagyobb felújításokkal kapcsolatos legfrissebb bejegyzéseinket, amiben szintén rozsdás felületeket vettünk kezelésbe, ITT találjátok. 

1 komment

Címkék: csináld magad felújítás festés rozsda támogatott tartalom hammerite

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8517921981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250_kfeszt.jpg

Hirdetés

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (83) adventi koszorú (23) adventi naptár (32) ajándék (27) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (8) ajánló (31) ajtódísz (41) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (11) állatfigura (8) anchor crafty (8) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (10) arcmaszk (8) art export (56) asztaldísz (10) baba (5) babamama (5) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) budapest (6) Budapest Park (14) bútorfelújítás (11) bútorfestés (25) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (15) cser kiadó (8) csináld magad (505) csomagolás (8) csomózás (31) decoupage (15) decoupage alkotósarok (8) DEKA (7) dekor (8) dekoráció (281) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (12) DIY (174) diy (344) dulux (16) dulux simply refresh (5) ékszer (45) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) erkély (5) esemény (6) falevél (10) falfestés (15) farmer (8) farsang (46) felújítás (20) fenntarthatóság (43) fenntartható ajándékozás (18) festék (14) festés (79) festészet (7) fesztivál (7) filc (10) filcanyag (14) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (8) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (62) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (6) fűszercímke (5) gasztro (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (76) gyerekeknek (26) gyerekjáték (32) gyerekkel az élet (18) gyereknap (5) gyerekszoba (18) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (14) gyurmaékszer (5) hajtogatás (28) halloween (55) hangulatfény (5) hazai (11) hazai márka (6) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (5) henkel (11) hetiegy (14) heti inspiráció (23) hímes tojás (6) hímzés (23) hír (7) hobbyművész (58) hóember (8) home decor (5) hópehely (5) horgolás (58) horgolásminta (6) hulladékból alapanyag (24) hulladékcsökkentés (83) hulladékmentes (21) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (48) inspiráció (58) irodalom (11) iskola (12) iskolakezdés (16) iskolaszer (9) járványhelyzet (7) játék (83) játékkonyha (6) jeles nap (31) jelmez (17) jelmezkészítés (6) jótékonyság (5) kabala (6) kacatmentés (18) karácsony (215) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (45) karácsonyi ajándékötletek (6) karácsonyi dekoráció (15) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (27) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (14) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (12) képzőművészet (20) keresztszemes (10) kert (84) kertészkedés (23) kézimunka (58) kézműves (21) kézzel készült (46) kiállítás (8) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (6) kint a kertben (7) kitekintés (5) kokárda (6) könyajánló (10) konyha (13) könyv (16) könyvajánló (53) környezetbarát alapanyag (7) környezettudatosság (27) környezetvédelem (29) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (42) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (32) közösségi (6) kreatív (24) kreatív foglalkozások (5) kreatív hobbi (7) kreatív ötletek (14) krepp-papír (5) kultúra (14) láda (6) lakásdekor (7) lakásdekoráció (95) lakásdísz (10) lakásfelújítás (10) lakberendezés (58) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (8) majolika (8) makramé (22) maradék anyagból (13) március 15 (5) maszk (15) mécses (7) mécsestartó (17) mézeskalács (10) Mikulás (5) mikulás (7) minta (12) mintaív (8) mora kiado (36) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) műgyanta (6) művészet (9) művészetek völgye (6) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (16) nemadomfel alapítvány (6) nyaklánc (12) nyár (29) nyereményjáték (73) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (5) olvasni jó (9) olvasót nevelek (10) önkéntes pr (7) online adventi naptár (23) origami (18) öröknaptár (13) örömhímzés (8) ősz (109) őszi dekoráció (14) otthon (33) otthondesign (19) pályázat (46) pannoncolor (8) papír (85) papírdísz (38) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (5) papírhajtogatás (5) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (11) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) pici piac (5) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (104) pritt pályázat (8) program (11) programajánló (86) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (5) rajzolás (5) rajzpályázat (15) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (22) rendezvény (9) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (18) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szineskert (5) színes papír (5) színes programok (37) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) támogatott tartalom (85) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (20) télapó (5) terasz (8) termés (5) természetes alapanyag (32) tervezés (8) textil (8) textilfesték (9) textilfestés (14) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (16) tudatos vásárlás (5) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (20) újrahasznosítás (220) újrahasznosított alapanyag (19) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (7) ünnepi dekoráció (8) üvegfestés (13) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (56) vásár (12) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (6) vintagetiles sal 2022 (8) virág (13) virágtartó (17) vissza a suliba (6) xstitch (6) zene (12) zero-waste (8) zero waste (23) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása