A felhőtlen gyerekkor képeinek felidézésére hívja az alkotó kedvű fiatalokat a Budapest Park és a Vesta Home Magyarország Zrt. által indított Alkoss szabadon pályázat. Olyan 14 és 20 év közötti fiatalok pályamunkáit várják a kiírók, akik szívesen osztanák meg egy általuk festett vagy rajzolt képen gyerekkoruk egyik jellegzetes, boldog pillanatát. A gyerekeknek lételeme a játék, a világ felfedezése, ahogyan teszik azt minden nap az óvodába járó kicsik is. Ez adta az alapgondolatot a pályázathoz, hiszen a szervezők szerint a művészet megjelenítésével rendhagyó módon támogathatják az óvodákat és a gondjaikra bízott gyerekeket. Részletek, jelentkezési határidő a folytatásban!
A zsűri által legjobbnak ítélt öt pályaművet elárverezik, és a befolyt összeget öt hátrányos helyzetű óvoda játszóudvarának fejlesztésére fordítják majd. Emellett a Vesta Home a nyertes alkotásokkal díszített napvitorlákat is telepít a kiválasztott óvodák udvarának árnyékolására. A beérkező pályaművek zsűrizésében részt vesz Sávolt Karolina, Magyarország egyik legfiatalabb alkotóművésze, aki példaként szolgálhat a művészetek iránt érdeklődő fiatalok számára.
Az Alkoss szabadon pályázati kiírásának részletei
A pályázat jelentkezési határideje 2022. augusztus 15., a részvételhez regisztráció szükséges. A jelentkezők 2022. augusztus 30.-ig küldhetik be alkotásaikat, méretet és technikát illetően pedig nincsenek komoly megkötések: készülhetnek vászonra vagy papírra, A3, A2 vagy A1 méretben, akvarell vagy olaj technikával festve, de akár rajz formájában is.
A beérkező pályaműveket öttagú zsűri bírálja el. A zsűritagok között szerepel a pályázat felkarolója, Gerendai Károly, a Budapest Park képviseletében; Horváth Norbert, a Vesta Home Zrt. tulajdonosa; Bodó János, a Bodó Galéria tulajdonosa, aki műértő szemmel vizsgálja meg az alkotásokat. A kezdeményezéshez felkérésre zsűritagként csatlakozott Sávolt Karolina, Magyarország egyik legfiatalabb alkotóművésze, valamint Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere, aki szintén fiatal előadóművészként vált ismertté itthon.
A kedvezményezett óvodák kiválasztásában a kiírókat segíti Barát Hella, az Örökbe Fogadok Egy Ovit Mozgalom alapítója, akinek több éves tapasztalatával az igazán rászoruló intézményekhez juthatnak el a támogatások.
Gerendai Károly, a Budapest Park társtulajdonosa így beszélt a kezdeményezésről:
„A kezdeményezés ötlete egy, a fiatalabb korosztály alkotásra ösztönzésének dilemmájáról szóló beszélgetés közben született meg. Miután magam is szívesen támogatom a művészet több ágát, nem volt kérdés számomra a pályázat megvalósításába való bekapcsolódás."
Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere a pályázattal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy mindig örül azoknak a felkéréseknek, amelyek középpontjában a gyerekek állnak, hiszen az ő lelkesedésük és boldogságuk az, amire a leginkább fókuszálnunk kell. Horváth Norbert, a Vesta Home Magyarország Zrt. a következőket mondta a kezdeményezésről:
„Üzletemberként mindig keresem a lehetőséget, hogy a magam eszközeivel segíthessem oktatási-nevelési intézményeinket, hiszen a számukra nyújtott támogatás egy befektetés a jövőnkbe, az épp felnövekvő generációba. Bízom benne, hogy a kicsik arcára is mosolyt csalhatunk, amikor játék közben megpillantják az alkotásokkal díszített árnyékolókat.”
Sávolt Karolina, Magyarország egyik legfiatalabb alkotóművésze elmondta:
„Sokszor a véletlenen múlik, hogy kiderül rólunk, megállhatjuk a helyünket egy művészeti ágban. Fiatal, az útját kereső alkotóművészként örömmel mondtam igent a felkérése, amellyel nemcsak más fiatalokat ösztönözhetek a bennük rejlő művész kibontakoztatására, de a pályázat révén a legfiatalabb nemzedékhez is picit közelebb hozhatom a művészet szépségét.”
A fiatal művészek legjobbnak ítélt alkotásait egy árverés útján a Bodó Galéria juttatja majd el a hazai műkedvelő közönséghez. A galéria formabontó módon sok fiatal magyar alkotóművészt támogat az ismertté válás útján, amelyről így nyilatkozott Bodó János, a galéria tulajdonosa:
„A legjobb dolog a világon az, ha az ember leül, és valami olyasmit hoz létre, ami addig csak az ő fejében létezett. Ilyenkor elillannak a gondok, ilyenkor nem létezik semmi más. Ilyenkor nagybetűs Mű születik. Ezáltal pedig egy nagybetűs Művész jön a világra. Megtiszteltetésnek tartom, hogy galériánk részt vehet ebben a kezdeményezésben, amivel közelebb hozhatjuk a fiatalok számára a képzőművészet szeretetét és ezáltal akár a jövő magyar kortárs művészeit ismerhetjük meg.”
A pályázat díjazása
A legjobbnak ítélt alkotások beküldői értékes díjakban részesülnek.
A Budapest Park díja az általuk legjobbnak ítélt alkotó részére:
- 1 Skybox biztosítása a nyertes alkotó és vendégei számára egy koncert idejére a 2023-as évben.
A Vesta Home díja az általa legjobbnak ítélt három alkotó részére:
- 1-1 páros Sziget napijegy a 2023. évi Sziget Fesztiválra;
Sávolt Karolina és a Bodó Galéria különdíjai: 2 db nagy értékű alkotócsomag.
A pályázat eredményhirdetésére egy, a legjobb alkotásokat is bemutató kiállítással egybekötött rendezvényen kerül sor 2022. szeptember 10-én a Budapest Parkban, a Halott Pénz fellépését megelőzően. A felhőtlen szórakozást ígérő díjakat a zsűritagok adják át a nyerteseknek. A pályázat hagyományteremtő céllal indult útjára, és a következő évekbeli folytatása a kiírók tervei szerint a fiatalok érzékenyítését is segíti majd.
Az Alkoss szabadon kiírásról bővebb információ a Vesta Home Magyarország weboldalán. Ugyanezen a linken már regisztrálhatnak is az alkotni vágyó fiatalok!
A Budapest Parkról
A Budapest Park Európa legnagyobb, egész nyáron át nyitva tartó szabadtéri szórakozóhelye, ahol a legismertebb magyar zenekarok mellett a nemzetközi sztárok is szívesen fellépnek, ezzel jelentős külföldi közönséget invitálnak országunkba. A Park monumentalitásával és sokszínűségével vívta ki magának Magyarországon a piacvezető klub szerepét. Diktálja a trendeket, nyitott a folyamatos változásra és szívesen fogad be minden programot művészeti irányzattól, zenei stílustól függetlenül. Az élőzene, az önfeledt szórakozás és más kulturális események grandiózus találkozási pontja. Vendégközpontú felfogásával és különleges helyszíneivel a klubok kényelmét ötvözi a szabadtéri fesztiválok hangulatával, így nyújtva örök élményt és legendás estéket minden látogatónak.
A Vesta Home-ról
A kül- és beltéri árnyékolástechnikai megoldásokat nyújtó budapesti székhelyű vállalkozás kis családi függönykészítő cégből vált szakterületén 8 év alatt a magyar piac egyik meghatározó szereplőjévé. A Vesta Home növekedésének motorját az ügyfélkör folyamatos bővülése mellett a termékpaletta és tevékenységük földrajzi területének szélesítése adja. Az elmúlt években megnövekedett kültéri árnyékolási igényeket 30 fős csapatuk innovatív termékválasztékkal, például egyedi pergolák készítésével elégíti ki, és a vállalkozás tevékenységi területe egész Magyarországot lefedi. Emellett Európa számos országában vállalják árnyékolástechnikai projektek megvalósítását, 2019 óta a Vesta Home Magyarország Zrt. formájában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.