„Sok új kollaboráció indul a Völgyből" - Oszkó-Jakab Natáliával beszélgetünk a Művészetek Völgyéről

2022.06.27. 16:00 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_1_6.jpg
Júliusban ismét zenével, tánccal, színházzal, irodalommal, több mint kétezer izgalmas programmal várja a látogatókat Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, és az immár 31. alkalommal megrendezett Művészetek Völgye fesztivál. A tíz napon át tartó rendezvénysorozat nemcsak a felnőtt közönségnek ígér tartalmas kikapcsolódást rengeteg koncert, színházi és művészeti előadás formájában, de a gyerekekkel érkezőket is számtalan izgalmas program várja. Az idei rendezvénnyel kapcsolatban már olvashattatok egy részletes  ajánlót, mai interjúnkban pedig a fesztivál igazgatójával, Oszkó-Jakab Natáliával beszélgetünk többek között olyan érdekes témákról, mint fesztiválozás gyerekekkel, véletlenül helyszínen ragadt művészek, vagy a rendezvény környezettudatos vállalásai. (Illusztráció: Művészetek Völgye)

282065361_5803227226357598_3196988369312845126_n.jpg

A Művészetek Völgye azon kevés nyári fesztiválok egyike, ahol kifejezetten sok a családoknak, kisgyerekkel érkezőknek szánt program. Mi ennek a története, hogyan került a Gyermekvölgy menüpont a programfüzetbe?

A fesztivál már a kezdetek óta kínált programokat az egész családnak, maga a Gyermekvölgy ötlete viszont kicsit később született, amikor már anyukaként érkeztem a fesztiválra. Édesanyám vigyázott a gyermekemre, én pedig összeírtam nekik egy lapra, melyik udvarban milyen gyerekprogramot találnak. Akkor jöttem rá, hogy ez óriási segítség lehet a gyerekekkel érkezőknek. Másrészt felhívta a figyelmünket egy fontos dologra a szervezés terén: hiába van számtalan gyerekprogram, ha gyakorlatilag mindegyik délelőtt 10 és 11 között zajlik. Ezért időben széthúztuk ezeket. Most, ha bárki gyerekekkel érkezik az fesztiválra, nincs más dolga, mint odalapozni a műsorfüzetben a Gyermekvölgyhöz, ahonnan megtudhatja, mikor, hol, milyen korosztálynak szánt programot talál. Biztosan nem érhet senkit csalódás, hiszen félóránként kezdődik egy-egy újabb program, azaz bármikor is érkezünk - mert épp jön az alvásidő, vagy akár volt egy kis hiszti - valahová mindig be tudunk kapcsolódni a kicsikkel.

volgy_gyerekek.jpg

A babáktól a nagyobb gyerekekig mindenki találhat magának programot, még a tinik is, akinek családi programokon sokkal nehezebb felkelteni az érdeklődését. A Ringató vagy Kerekítő foglalkozásoktól kezdve a tánctanuláson át a társasjátékozásig sok mindenben részt vehetnek, ráadásul a legtöbb programudvar úgy van felépítve, hogy a szülő és a gyermek egy helyszínen tölthesse az időt. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy amíg a színpadon egy felnőtteknek szóló előadás zajlik, hátul óvópedagógusok rajzolgatnak a gyerekekkel, vagy kézműves foglalkozást tartanak nekik. Így látótávolságon belül maradhat az egész család, és nem kell senkinek sem kompromisszumot kötnie.

Miért fontos, hogy legyenek az egész család számára érdekes programok is?

A szülők nem feltétlenül azért nem mennek a gyermekek születése után fesztiválokra, mert „kinőnek belőle”, vagy fásulttá válnak. Ugyanakkor sokan teljesen érthető módon nem szívesen állnak be egy tömegjelenet közepébe kisgyerekkel, aminek a következménye az, hogy inkább otthon maradnak. Itt viszont van tér, mindenki elfér, és valóban úgy szórakozhat, hogy számos udvarnál az egész család elfoglalhatja magát, kicsik-nagyok az érdeklődésüknek megfelelően. Ezzel összhangban a fesztivál hatéves kor alatt mindenkinek ingyenesen látogatható, az olyan programokra pedig, mint Szalóki Ági gyerekkoncertje, vagy Bíró Eszter állati zenés ABC-je, a szülők kedvezményes áron vásárolhatnak kísérőknek szóló jegyet, amit aztán sokan át is váltanak teljes jegyre, amikor rájönnek, mennyi mindent tartogat a műsorfüzet számukra is.

Miért fontos számotokra az, hogy a fiatalabb közönség találkozzon olyan programokkal, ismeretterjesztő foglalkozásokkal, amelyek mentén fogékonyabbá válthatnak a művészetekre, a kézművességre, vagy akár a természettudományokra?  

Ez bizonyos szempontból érzékenyítés. Nemcsak a Carson Coma lehet érdekes tizenévesen, hanem például egy olyan, nem feltétlenül a fősodorba tartozó produkció is, mint mondjuk egy improvizációs színházi előadás a Momentán Társulattól. Ha valaki rákap az ízére, később komolyabban elmélyülhet a színház, a komolyzene, vagy bármilyen művészeti irányzat világában. A Művészetek Völgyének rendezvényein működik egyfajta szinergia, hiszen amíg a látogató bebarangolja a helyszínt, nem feltétlenül csak arra az egy zenekari produkcióra téved be, amire eleve készült. Ez gyerekek esetében ugyanígy működik.

233040909_4818687044811626_5173307557481722310_n.jpg

Fontos üzenet az is, hogy itt a fiatalok láthatják, nem kell minden vágyunktól megszabadulnunk a szülővé válással. Nagyon sokan jönnek gyerekkel, családdal, hogy minőségi programokon, együtt kapcsolódjanak ki. Ilyenkor – pláne, ha már benne van a jegyben - bárki megtapasztalhatja, hogy nem kell feltétlenül unalmasnak lennie egy művészeti előadásnak. A kifejezetten oktatási célú beszélgetések is csábítóvá válhatnak egy-egy művész részvétele miatt. Egy olyan program során, amikor a közönség a Művészetek Zöldjében mondjuk pólót szitázhat Beck Zolival és a 30Y tagjaival, miközben zajlik egy kifejezetten szakmai előadás is a környezeti hatásokról, megvalósul a szórakoztatva oktatás.

Valóban több, mint kétezer program lesz összesen a tíz nap alatt?

Amióta új honlapunk van, mindig pontosan tudom: idén összesen 2029 ez a szám. Számos állandó művész-udvarunk van, sokan az előző évi látogatásuk során kapnak kedvet. Művészeti szempontból ugyan szűrünk, de nem utasítjuk vissza, ha valaki egy klassz ötlettel és lelkesedéssel nyit felénk. Nem is nagyon sikerül csökkenteni ezt a mennyiséget, mert szerencsére nagyon kreatív a társaság, aminek nagyon örülünk.

harcsaveronikaudvar.JPG

Ennek ellenére mindig sikerül elkerülnünk a zsúfoltság érzését. Bár százezer fős látogatottság tíz nap alatt soknak mondható, a Művészetek Völgye egy emberléptékűbb, nyugisabb, ha úgy tetszik chillesebb környezetben, mégis színes forgatagban kínál kikapcsolódást, akár egyfajta digitális detoxikálódást. A fesztivál három településen, összesen 40 programhelyszínen zajlik, de például a bódékból, meg az árusoktól zene nem is szólhat csak úgy. Sokkal nagyobb feltöltődés, ha nem csak állandó zajban vagyunk jelen egy fesztiválon. Nagyon sokan járnak hozzánk egy-egy foglalkozás kedvéért, kifejezetten népszerűek például a MANK Artporta különböző művészeti programjai, amiknek megint csak van gyerekekre szabott változata a pemzli játszósaroktól az egyéb, kisebbeknek szóló workshopokig. A közönség is nagyon nyitott, befogadó és sokszínű, ami szintén sokakat vonz a programokon túl.

Talán általánosítás, de a nyári fesztiválszezonban a fellépők többsége rohan egyik koncertről a másikra, nálatok viszont 10 napon át vannak jelen folyamatosan az udvarok házigazdái. Szerinted mi jelenti a Művészetek Völgyének vonzerejét azon művészek számára, akikkel hosszabb távon működtök együtt?

A rendezvény egyik sajátossága, hogy itt egy-egy előadás után a közönségből bárki együtt sörözhet a pultnál a fellépőkkel. Nincsenek magas színpadok sem, ami élesen elszeparálhatná őket a hallgatóktól. A közvetlen hangulat a közönségre és a művészekre egyaránt hat. Mivel naponta kétszáz produkció zajlik, az együttműködések amolyan művésztáborrá változtatják a rendezvényt. Lehet, hogy valaki a szokásos programjával érkezik a völgybe, de a hangbeállás és a koncert között összefut néhány régen látott kollégával, szóba elegyednek, és máris beszállnak néhány dal erejéig egymás produkciójába, ami nagyon inspiráló tud lenni. Volt, hogy egy-egy zenekar megérkezett a fesztiválra, majd pár nappal később a menedzser rajtam kereste a tagokat, akik ott felejtették magukat a helyszínen! Ez számukra is kikapcsolódás, sok új kollaboráció indul a Völgyből.

Az eddig elmondottakon kívül milyen programokat ajánlanál azoknak az olvasóknak, akik kreatív, kézügyes foglalkozásokon, vagy akár fenntarthatóság, környezettudatosság fókuszú előadásokon vennének részt szívesen a fesztivál ideje alatt?

A Művészetek Zöldje helyszínünkön rengeteg civil szervezet – például a WWF Magyarország, a Vadonlesők, a Jane Goodall Intézet, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vagy a Magyar Madártani Egyesület – várja különböző programokkal a látogatókat, itt tényleg minden megtalálható lesz a természetismereti játékoktól a kézműves workshopokon át a gyerekeknek szóló ökológiai előadásig. Túrázásra is van lehetőség a nemzeti parkos kollégák vezetésével, de lesznek e-bike túráink, vagy önállóan teljesíthető, úgynevezett digitális vándor túraútvonalaink. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a résztvevők tudják, hol fesztiváloznak, ezért szervezünk történeti sétákat a Kapolcsi útilapokkal, ahol megismerkedhetünk régi kapolcsi sztorikkal, az egyes házak, vagy a malmok völgyének történetével.

volgy_gyerekek2.jpgKépek forrása: Művészetek Völgye

A MANK Artporta már említett workshopjain a művészet mellett nagy hangsúlyt kap fenntarthatóság témája. És ha már szóba került, örömmel mondhatom el, hogy 2019-től csak repoharakat, lebomló tányérokat, evőeszközöket, zacskókat és kürtőskalács borításokat használunk. A korábbi 49 tonnáról így folyamatosan emelkedő látogatószám mellett is 36 tonnára csökkentettük a hulladékot az utóbbi évben. Komposztálunk minden olyan eszközt, ahol van erre mód; ennek megszervezése szintén nagy kihívás volt, de annál fontosabb, hiszen élő települések szövetébe fűzzük bele a programhelyszíneinket, ahol 365 napon át laknak emberek. Emiatt a fesztivál még nagyobb felelősséggel tartozik a környezetéért.

Ha már itt tartunk, a három falu lakosai hogyan viszonyulnak a rendezvényhez?

Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend egyaránt kicsi települések, 300 és 700 fő közötti lélekszámmal. A helyiek életében sem múlt el nyomtalanul az utóbbi 31 év. Kapolcs jelenlegi polgármestere mondhatni már úgy nőtt fel, hogy mindig volt fesztivál. Összességében a három falu lakosai minden évben nagyon várják a látogatókat, kék abroszos vendégasztalokkal, szállással, étellel-itallal. Sokan kiadják az udvarukat programhelyszínnek is. Előtte, utána fórumokon értekezünk velük arról, szerintük milyen irányban vigyük tovább eseményeket, ezzel úgynevezett társadalmi, fenntarthatósági pillérre is támaszkodunk.

Lesz olyan program, vagy műfaj, ami idén debütál majd a Művészetek Völgyén, és akár csak emiatt mindenképpen érdemes részt venni rajta?

Ismét lesznek operaelőadásaink az új cirkuszi sátrunkban, ahol a Duda Éva Társulattól a Recirquel Társulaton át sok kortárs táncossal, operával és szimfonikus zenekarokkal is találkozhat a közönség. Érdemes bátran, nyitottan közelíteni a programokhoz, bizalmat szavazni a kevésbé ismert produkcióknak, a hétköznapokban akár nem annyira követett műfajoknak az olyan jól csengő nevek mellett, mint a Kiscsillag, a Hiperkarma, a Margaret Island, a Szabó Balázs Bandája, a Bagossy Brothers, vagy az Aurevoir.

Hozzá kell tenni, hogy a Művészetek Völgyére gyakran azok a zenekarok és előadók is rendhagyó produkciókkal érkeznek, akiket amúgy nyáron sok fesztiválon felbukkannak. A Parno Graszt 30 éves szülinapi koncertje például biztosan különleges előadás lesz, hiszen Pál István „Szalonna”, Járai Márk és Palágyi Máté (Kakas), a Bohemian Betyars hegedűse is csatlakozik az alapfelállásához. Az Aurevoir. koncertjén meg egyenesen egy nagy táncházat varázsolunk majd a Panoráma színpadra a zenekar segítségével. A Kőbánya udvar, vagy a Petőfi udvar irodalommal összefonódó előadásai is izgalmasnak ígérkeznek, de ahelyett, hogy végigsorolnék mindent, inkább azt javaslom, mindenki töltse le online műsorfüzetünket, amiben minden program megtalálható.

Az applikációnkat is érdemes letölteni, mivel ott a fesztivál saját, ingyenesen igénybe vehető közlekedési eszköze, a Csigabusz is élőben követhető nyomon, ami különösen hasznos lehet, ha valaki kicsit sűrűre vette az aznapi programot, hiszen így percre pontosan látható, mikor és hol érdemes felszállni rá, hogy egyik helyszínről a másikra érjünk. Hozzá kell tenni, a fesztiválozók egy részére pont az a jellemző, hogy csak úgy járnak udvarról udvarra, bízva abban, hogy úgyis valami jó történik majd az adott helyszínen – mi pedig igyekszünk mindent meg is tenni ezért!

274031365_5503383209675336_2530268482052570146_n.jpg

További információkért, illetve a részletes programokkal kapcsolatban keressétek a Művészetek Völgyének weboldalátFacebookját! Jegyek és bérletetek még vásárolhatók kedvezményes áron július 8-án éjfélig, ha sikerült kedvet csinálnunk, kattintsatok erre a linkre 

Szólj hozzá!

Címkék: zene ajánló kultúra szórakozás programajánló fesztivál kézműves tánc nyár művészet művészetek völgye fenntarthatóság összművészeti családi rendezvény színes programok környezetbarát rendezvény

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr617865313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250_kfeszt.jpg

Hirdetés

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (83) adventi koszorú (23) adventi naptár (32) ajándék (27) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (8) ajánló (31) ajtódísz (41) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (11) állatfigura (8) anchor crafty (8) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (10) arcmaszk (8) art export (56) asztaldísz (10) baba (5) babamama (5) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) budapest (6) Budapest Park (14) bútorfelújítás (11) bútorfestés (25) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (15) cser kiadó (8) csináld magad (505) csomagolás (8) csomózás (31) decoupage (15) decoupage alkotósarok (8) DEKA (7) dekor (8) dekoráció (281) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (12) DIY (174) diy (344) dulux (16) dulux simply refresh (5) ékszer (45) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) erkély (5) esemény (6) falevél (10) falfestés (15) farmer (8) farsang (46) felújítás (20) fenntarthatóság (43) fenntartható ajándékozás (18) festék (14) festés (79) festészet (7) fesztivál (7) filc (10) filcanyag (14) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (8) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (62) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (6) fűszercímke (5) gasztro (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (76) gyerekeknek (26) gyerekjáték (32) gyerekkel az élet (18) gyereknap (5) gyerekszoba (18) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (14) gyurmaékszer (5) hajtogatás (28) halloween (55) hangulatfény (5) hazai (11) hazai márka (6) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (5) henkel (11) hetiegy (14) heti inspiráció (23) hímes tojás (6) hímzés (23) hír (7) hobbyművész (58) hóember (8) home decor (5) hópehely (5) horgolás (58) horgolásminta (6) hulladékból alapanyag (24) hulladékcsökkentés (83) hulladékmentes (21) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (48) inspiráció (58) irodalom (11) iskola (12) iskolakezdés (16) iskolaszer (9) járványhelyzet (7) játék (83) játékkonyha (6) jeles nap (31) jelmez (17) jelmezkészítés (6) jótékonyság (5) kabala (6) kacatmentés (18) karácsony (215) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (45) karácsonyi ajándékötletek (6) karácsonyi dekoráció (15) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (27) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (14) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (12) képzőművészet (20) keresztszemes (10) kert (84) kertészkedés (23) kézimunka (58) kézműves (21) kézzel készült (46) kiállítás (8) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (6) kint a kertben (7) kitekintés (5) kokárda (6) könyajánló (10) konyha (13) könyv (16) könyvajánló (53) környezetbarát alapanyag (7) környezettudatosság (27) környezetvédelem (29) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (42) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (32) közösségi (6) kreatív (24) kreatív foglalkozások (5) kreatív hobbi (7) kreatív ötletek (14) krepp-papír (5) kultúra (14) láda (6) lakásdekor (7) lakásdekoráció (95) lakásdísz (10) lakásfelújítás (10) lakberendezés (58) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (8) majolika (8) makramé (22) maradék anyagból (13) március 15 (5) maszk (15) mécses (7) mécsestartó (17) mézeskalács (10) Mikulás (5) mikulás (7) minta (12) mintaív (8) mora kiado (36) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) műgyanta (6) művészet (9) művészetek völgye (6) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (16) nemadomfel alapítvány (6) nyaklánc (12) nyár (29) nyereményjáték (73) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (5) olvasni jó (9) olvasót nevelek (10) önkéntes pr (7) online adventi naptár (23) origami (18) öröknaptár (13) örömhímzés (8) ősz (109) őszi dekoráció (14) otthon (33) otthondesign (19) pályázat (46) pannoncolor (8) papír (85) papírdísz (38) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (5) papírhajtogatás (5) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (11) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) pici piac (5) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (104) pritt pályázat (8) program (11) programajánló (86) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (5) rajzolás (5) rajzpályázat (15) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (22) rendezvény (9) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (18) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szineskert (5) színes papír (5) színes programok (37) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) támogatott tartalom (85) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (20) télapó (5) terasz (8) termés (5) természetes alapanyag (32) tervezés (8) textil (8) textilfesték (9) textilfestés (14) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (16) tudatos vásárlás (5) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (20) újrahasznosítás (220) újrahasznosított alapanyag (19) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (7) ünnepi dekoráció (8) üvegfestés (13) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (56) vásár (12) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (6) vintagetiles sal 2022 (8) virág (13) virágtartó (17) vissza a suliba (6) xstitch (6) zene (12) zero-waste (8) zero waste (23) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása