PIKK-PAKK - Egy jó ötlettől az ismert magyar márkáig

2022.06.16. 09:01 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_28.jpg

Komolyra fordult hobbikat, megvalósult kreatív álmokat bemutató sorozatunk újabb részéhez érkeztünk egy korábbi főszereplővel. Két évvel ezelőtt mutattuk be nektek PIKK PAKK táskarendezőt, és az ötletgazdát, Esztert, aki sokakhoz hasonlóan a kreatív alkotást választotta a kisgyermekes anyukák életében bizony előforduló nehezebb pillanatok ellensúlyozására. A táskarendező ötlete a kezei alatt testet öltött, és hamarosan, még kislányuk első születésnapja előtt az első vásárán találta magát  A kínálat olyan, különböző méretű és mintájú övtáskákkal is bővült, amik praktikus kiegészítők bárki számára, aki akár babával, hordozóval, akár kisgyerekekkel, vagy egyedül indul útnak. A PIKK-PAKK történetéről korábbi cikkünkben olvashattok, most pedig megkérdeztük Esztert, mi történt velük azóta. 

image_6487327.JPG

Nehéz két év áll mindannyiunk mögött. Te hogy élted meg ezt az időszakot a munka és a magánélet terén?

Rengeteg minden történt, mióta legutoljára beszélgettünk, a pandémiát talán már említenünk sem kell. Nagyon érdekes, hogyan hatott rám ez az időszak emberként és szülőként, és hogyan reagáltam rá, mint vállalkozó. Aggódó anyaként először nyilván a világvége jelent meg a képzeletemben a mindenkit elpusztító vírussal, ami gyorsan reálisabb félelemmé alakult annak mentén, hogy a családunk összezárva tölt ezentúl ki tudja, mennyi időt. Az sem könnyítette meg a napjainkat, hogy épp kívülről tatarozták a házat, az állványokat összekötő lépcső a konyhánk ablaka előtt vezetett, így voltaképpen együtt éltünk a munkásokkal is. Az, ahogy a család a bezártságra és összezártságra reagált, minden elképzelésemet felülmúlta, egyben minden félelmemet felülírta. Olyannyira, hogy pár hónappal később össze is házasodtunk Csabával, és Csepke azóta nem akar többé óvodába menni. 

Vállalkozóként szintén a sokk volt első, amit megéltem: nyomott áron árusítottam ki szinte mindent, nehogy a nyakamon maradjon, de a kereslet szerencsére nem szűnt meg. Bizonyára az is számított, hogy ekkor már otthagyva szeretett, gimis rajztanári állásomat főállásban dolgoztam a márkám építésén, mert be kellett látnom, hogy nem tudok ennyi dologra koncentrálni egyszerre. Azt gondoltam akkor, hogy aki egy ilyen pici mikrovállalkozással túléli ezt az időszakot, az tuti megerősödik, és most látom, milyen igazam volt! A PIKK PAKK táska erősebb, mint valaha!

A korábbi cikkben bemutattuk a PIKK PAKK termékeit, mesélj nekünk most az újdonságokról!

A PIKK PAKK három új termékkel is gazdagodott. A Prémium Plusz a Prémium testvére. Azonos tulajdonságokkal rendelkezik, tehát az övtáskák között hatalmas méretű, vízhatlan anyagból készül, sok nyitott és zárható zsebe remekül pakolható, bátran elindulhattok vele úgy a játszótérre, mint fesztiválozni, nem utolsósorban akkor is jól jön, ha hordozóval keltek útra, hiszen ilyenkor a hátizsák vagy más táska kevésbé kényelmes.

dsc_2426.jpg

A Plusz annyival tud többet, hogy az előlapja lecipzározható, kedvetek szerint cserélgethető, így a táskát az évszakhoz, vagy a ruhátokhoz öltöztethetitek. Az ötletet az adta, hogy sok vásárlóm volt, aki egy-egy új kollekció darabjaiba is beleszeretett, így arra gondoltam, hogy megpróbálom ezt az igényt fenntartható módon kiszolgálni. Úgy érzem, a Prémium Plusszal elértem a célom, hiszen csak előlapokat is vásárolhat komplett táska helyett az, aki megújulásra vágyik.

ovtaska_premiumplusz2.jpg

Sport övtáska hasznos társ lehet futáshoz, gyalogláshoz, vagy biciklizéshez. Hatalmas sikerét annak köszönheti, hogy sokan nem szeretik a karjukra rögzített telefontartó tokot, egy sima övtáska pedig ide oda mozog futás közben, ez ellenben felveszi a telefon formáját, gumiból készült derékpántja miatt pedig nem csúszkál a testeden mozgás közben. Két rugalmas zsebében elfér a telefon és az innivaló, vagy pénztárca, kulcsok, épp, amire szükségetek van. Fényvisszaverő csíkjai a biztonságos sportolást támogatják.

_mg_7630.jpg
A legújabb övtáskát egy kis kitekintő után ismét a kisgyermekes szülők igényei hívták életre. A Pocket nem más, mint egy hiánypótló kis zsebecske, amit elsősorban azoknak praktikus, akik csatos hordozót használnak. Ha a gyerek hátra kerül, és az anyuka vagy apuka nem tudja hová tenni a telefont, kulcsokat, vagy zsebkendőt, mert nincs elegendő zsebe. Ezt a táskát a hordozó derékpántjára húzhatjátok, így nincs plusz heveder sem a derekatokon, sem a vállatokon átvetve. Egyébként a nagyobb - hátul hordott - övtáskáknak is jó kiegészítője lehet elől, hogy a legfontosabb apróságok mindig kéznél legyenek. Ez a termék annyira új, hogy még fejlesztés alatt áll, szeretném pár izgalmas ötletemet megvalósítani vele kapcsolatban. 

nevtelen-1_9.jpg
Mit tudhatunk a jelen eseményeiről veled és a márkával kapcsolatban?

Idén februárban startolt az új kollekcióm egészen egyedülálló mintákkal, a régi kedvencek pedig továbbra is kaphatók. A tervezés alapja ma is az, hogy nagyon sokat adok a vásárlói visszajelzésekre, szülők és sportolók tesztjei alapján született véleményekre, hogy mindig valós igények alapján tudjam fejleszteni a termékeimet. A PIKK PAKK weboldalán új hangulat fogadja a látogatókat, és nemcsak a dizájn tekintetében változtunk. Az új elérhetősége pikkpakktaska.hu, amivel már végképp kiléptem a táskarendezők halmazán túlra, hiszen az övtáskák az elmúlt két évben teljesen előtérbe kerültek.  

Minden további információt megtaláltok a PIKK PAKK weboldalánFacebookján, és Instagramján!

A sorozat cikkei, bár egyértelműen termékmegjelenítést tartalmaznak, nem fizetett reklámok. Ha van hasonló történeted, amit szívesen elmesélnél, keress meg minket a e-mailben, vagy privát üzenetben a Színes Ötletek Facebookján

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív kiegészítő táska magyar hazai történetek fenntarthatóság övtáska kreatív hobbi anya vagyok gyerekkel az élet táskarendező hazai márka önkéntes pr PIKK PAKK

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2717850335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Ajánló

insta_kozosseg_html_doboz_1.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (17) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (34) álarc (21) album (5) alkotás (14) állatfigura (22) állatok világnapja (6) anchor crafty (12) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (91) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (6) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (15) bútorfestés (28) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (537) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (314) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) DIY (195) diy (367) dulux (22) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (7) egyszerű alapanyag (5) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) erkély (5) esemény (7) fa (10) fajáték (9) fajáték körkép (11) falevél (11) falfestés (18) farmer (8) farsang (48) felújítás (37) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (27) festék (28) festés (100) festészet (7) fesztivál (22) filc (9) filcanyag (17) filctoll (10) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (11) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (7) galéria (5) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (94) gyerekeknek (60) gyerekjáték (46) gyerekkel az élet (22) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (6) hajtogatás (29) halloween (56) hammerite (11) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (7) henkel (11) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (19) hobbyművész (94) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (5) inspiráció (78) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (9) járványhelyzet (7) játék (115) játékkonyha (7) jeles nap (55) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (26) kapolcs (10) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (91) kertészkedés (23) kézimunka (63) kézműves (31) kézzel készült (88) kiállítás (13) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (8) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (8) konyha (13) könyv (26) könyvajánló (70) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (51) közösségi (7) kreatív (31) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (19) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (11) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (97) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (71) lakberendezési ötletek (8) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (20) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) Mikulás (5) mikulás (8) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (22) műgyanta (6) művészet (17) művészetek völgye (17) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (21) nemadomfel alapítvány (8) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (88) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (20) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (115) őszi dekoráció (21) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (8) otthon (49) otthondesign (26) pályázat (50) pannoncolor (8) papír (94) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (8) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (101) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajz (10) rajzolás (16) rajzolni jó (16) rajzpályázat (18) rajzshop.hu (13) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (37) rendezvény (12) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (9) sablon (13) sadolin (5) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (5) szineskert (5) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (7) színes programok (49) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (6) támogatott tartalom (163) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (21) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (23) tudástár (6) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (5) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (28) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (30) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (15) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (22) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (6) világnap (16) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (14) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (24) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása