Ökofesték merített papíron

A Kreul Nature környezetbarát festékkel ismerkedtünk

2022.06.12. 13:50 színesötletek_team

blog_0.jpg

Ez a sokféle dekorációs célra használható festék számos, a hasonló anyagok között egyedülálló tulajdonságával keltette fel az érdeklődésünket, ezért mindenképp ki is kellett próbálnunk. Nem árulunk el titkot vele, hogy nem ez lesz az egyetlen cikk, aminek a Kreul Nature lesz a főszereplője, ugyanis a környezetbarát hobbi alapanyagok kategóriában élen jár úgy az összetétele, mint a csomagolása tekintetében. Ha szívesen kerestek fenntartható megoldásokat a kreatív alkotómunka során is, olvassatok tovább!

Már többször bizonyítottuk, hogy az alkotás és a környezettudatosság járhat kéz a kézben, és sokszor egyáltalán nem nehéz megteremtenünk ennek feltételeit, akár azzal, hogy nyitott szemmel járunk, és felhasználjuk a már meglévő tárgyainkat, akár azzal, hogy környezetvédelmi elveket szem előtt tartó gyártók kínálatából választunk alapanyagokat. Mi most mindkettőt egyszerre alkalmazzuk, mert saját kezűleg, tojástartókból gyártott merített papíron teszteltük a Kreul Nature ökofestéket
 blog_1x.jpg

Kíváncsian láttunk neki a próbának, mert amikor csak tehetjük, a környezetkímélő lehetőségeket részesítjük előnyben a választásaink során, ebből az alapállásból pedig egy vízbázisú, burgonyakeményítő alapú, több mint 80%-ban természetes összetevőkből készülő festék - ami jórészt újrahasznosított anyagokból gyártott csomagolásban kerül a polcokra - igazán kecsegtető. A német gyártó ügyel a tisztességes munkakörülmények biztosítására, megbízhatóan és biztonságosan gyártja termékeit, amiket klímasemleges módon csomagol.

Gyors megoldásként elővettük nemrég készített merített papírunk kisebb darabjait, és egy örökmozdó díszt varázsoltunk belőle a teraszra. Feltépkedtük az előre megtervezett formákat, mintát festettünk rájuk, majd spárgára fűzve egy ágra kötöttük. Nem is lehetne ennél egyszerűbb!

blog_2_x.jpg

A festék szépen terül, emellett nagyon jól fed, úgy az eredetileg is színes papíron, mint egymásra rétegezve. A világosabb színeket is nyugodtan felvihetjük a sötétebb felületekre, ráadásul az egymással jól harmonizáló színpalettája is csodás. A Nature kollekció, nevéhez hűen, a színek tekintetében is a természetességet képviseli: az óceán kékje, az eukaliptusz frissessége, a korallzátonyok élénk vöröse, vagy a levendula csodás lilája köszön vissza az üvegekből. 

Kedvcsináló videónkból ti is ihletet meríthettek! Találjátok ki, milyen felületen látnátok szívesen ezeket a színeket - ocean, pebble stone, és eukalyptus -, mert ahogy megszokhattátok, nemsokára játékkal is jelentkezünk, amiben mindhármat megnyerhetitek!

Hamarosan más felületeken is kipróbáljuk ezt a papír, karton, kő, beton, kerámia és a dióhéjtól a száraz virágig mindenféle természetes anyag festésére és díszítésére alkalmas, sokoldalú alapanyagot. Kövessetek minket Facebookon és Instagramon is, hogy a következő beszámolóról se maradjatok le! 

Ahogy már megszokhattátok, egy szuper szettet is kisorsolunk a kipróbált termékekből. Az aktuális - 2022. június 24-ig tartó - játékunkat a képre kattintva találjátok meg! 

nyeremenyjatek_kreul.jpg

Az "Kreul Nature" nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

- A jelentkezés beküldési határideje: 2022. június 24. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

- Az eredményhirdetés időpontja: 2022. június 25. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát üzenetben történik. 

- A nyereményeket csak belföldi címre tudjuk postázni.

- A játékban nem vehetnek részt az Art Export 2020 Kft. és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

- A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

- A játékot a Facebook nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik a Facebookhoz.

- A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

Szólj hozzá!

Címkék: természetes öko festés festék dekoráció fenntarthatóság környezetbarát alapanyag támogatott tartalom hobbyművész art export újrahasznosított alapanyag kreul kreul nature

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr717847717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

 szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Ajánló

73892-001_crw_banner_300x250px_hu-en.jpg

Hirdetés

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (28) ajándékcsomagolás (8) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (15) ajánló (37) ajtódísz (43) akció (5) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (13) állatfigura (20) anchor crafty (11) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (10) arcmaszk (8) art export (87) asztaldísz (10) baba (5) babamama (6) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) budapest (7) Budapest Park (14) bútorfelújítás (12) bútorfestés (26) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) család (5) családi rendezvény (18) cser kiadó (8) csináld magad (524) csomagolás (9) csomózás (35) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (301) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (13) DIY (183) diy (358) dulux (17) dulux simply refresh (5) ecsetfilc (5) egyszerű alapanyag (5) ékszer (45) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (5) erkély (5) esemény (7) fa (7) fajáték (8) fajáték körkép (8) falevél (11) falfestés (16) farmer (8) farsang (47) felújítás (25) fenntarthatóság (50) fenntartható ajándékozás (23) festék (17) festés (85) festészet (7) fesztivál (10) filc (11) filcanyag (14) filctoll (9) FIMO (8) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (9) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (66) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (7) gasztro (5) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (85) gyerekeknek (39) gyerekjáték (36) gyerekkel az élet (18) gyereknap (5) gyerekszoba (23) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (20) gyertyaöntés (9) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (17) gyurmaékszer (5) hajtogatás (29) halloween (57) hammerite (6) hangulatfény (6) hazai (16) hazai márka (12) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (6) henkel (11) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (26) hír (10) hobbyművész (90) hóember (9) home decor (5) hópehely (5) horgolás (58) horgolásminta (6) hulladékból alapanyag (28) hulladékcsökkentés (85) hulladékmentes (23) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (53) inktober (5) inspiráció (70) irodalom (11) iskola (12) iskolakezdés (16) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (6) járványhelyzet (7) játék (94) játékkonyha (7) jeles nap (42) jelmez (18) jelmezkészítés (7) jótékonyság (5) kabala (6) kacatmentés (21) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (27) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (15) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (10) képkeret (12) képzőművészet (21) keresztszemes (12) kert (84) kertészkedés (23) kézimunka (60) kézműves (24) kézzel készült (65) kiállítás (12) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (9) kihívás (9) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (7) kokárda (6) könnyen elkészíthető (6) könyajánló (12) konyha (13) könyv (23) könyvajánló (58) környezetbarát alapanyag (9) környezettudatosság (31) környezetvédelem (31) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (42) közösségi (6) kreatív (27) kreatív foglalkozások (7) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (17) krepp-papír (5) krétatábla (5) kultúra (14) láda (6) lakásdekor (7) lakásdekoráció (95) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (60) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (6) levendula (8) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (27) maradék anyagból (17) március 15 (5) maszk (15) mécses (8) mécsestartó (19) medve (6) mese (9) mézeskalács (11) Mikulás (5) mikulás (8) minta (13) mintaív (8) mora kiado (44) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) műgyanta (6) művészet (10) művészetek völgye (7) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (18) nemadomfel alapítvány (7) népszokás (7) nyaklánc (12) nyár (29) nyereményjáték (79) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (14) olvasót nevelek (16) önkéntes pr (11) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (20) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (113) őszi dekoráció (18) otthon (37) otthondesign (23) pályázat (46) pannoncolor (8) papír (93) papírdísz (40) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (7) papírjáték (6) papírragasztás (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pentart (51) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) pici piac (7) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (104) pritt pályázat (8) program (12) programajánló (93) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (8) rajzolás (9) rajzolni jó (8) rajzpályázat (15) rajzshop.hu (6) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (26) rendezvény (10) rendszerezés (8) reuse (5) rozsda (5) sablon (12) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (19) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) szinesinktober (5) szineskert (5) színes medvehét (6) színes papír (6) színes programok (41) szines programok (7) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tamogatott tartalom (5) támogatott tartalom (135) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (21) télapó (6) terasz (8) termés (6) természetes alapanyag (42) tervezés (8) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (18) tudástár (6) tudatos vásárlás (6) tündérkert (6) tus (5) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (23) újrahasznosítás (223) újrahasznosított alapanyag (26) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (14) üvegfestés (13) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (60) vásár (19) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (7) vintage (5) vintagetiles sal 2022 (10) virág (13) virágtartó (17) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (6) zene (14) zero-waste (9) zero waste (24) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása