Színes Ötletek

a kézügyes blog

Kacatmentés - Széken innen és túl

0_78.jpg

Kacatmentő sorozatunk következő fejezetében egy mondhatni reménytelennek tűnő vállalkozást teljesítettünk. Ez a valaha szebb napokat látott szék nemcsak új ülőfelületért és friss színekért kiáltott, de a rozsda is alaposan ellepte, így minden téren kezelésbe vettük. A felújítás során éppúgy szempont volt, hogy visszavegyünk egy árnyalatnyit az eredeti retro dizájnból, mint hogy takarékosan bánjunk idővel és energiával egyaránt. A folytatásban meglátjátok, mire jutottunk!

Egy korábbi lomtalanításkor mentett székünk felett jócskán eljárt az idő. Régi, egyik kedvenc kifejezésemmel élve strandkorlátkék színét nyomokban még elárulta a pattogzó festék, de fémszerkezetét már ellepte a rozsda, fa háttámlája egészen megfakult, drótfonatos ülőfelülete pedig - köszönhetően a nem túl jól sikerült korábbi javítási kísérleteknek - egy meghibásodott tésztakészítő gép által gyártott spagettire emlékeztettek. Az állapotán túl az is kihívást jelentett, hogy leendő környezetét inkább a természetes anyagok és natúr színek uralják, így minden szempontból kilógtak volna a nyolcvanas évek NDK-beli nyaralásait idézően harsány tónusok és a műanyagok. Az új dizájnt illetően ezért klasszikus fekete fémszerkezetre dió színre kezelt támlát, kenderkötélből készült ülőkét álmodtunk meg.

2_2_6.jpg

Első lépésként mindkettőt lebontottuk a fémvázról. A támlát rozsdaette csavarok fogták, szerencsére ennek ellenére épségben sikerült megmentenünk. Mivel el akartuk kerülni a kiábrándítóan hosszadalmas csiszolást, és a számos alapozó- és festékréteg felvitelét, festéket illetően a Hammerite mellett tettük le a voksunkat, bízva abban, hogy szó szerint értelmezhető a szlogen: közvetlenül a rozsdára!

7_103.jpg

Az ugyanis itt bőven akadt! Ráadásul korábbi tapasztalatainkból tudjuk, hogy az ilyen keskeny, hengeres felületek nagyon nehezen tisztíthatók meg teljesen, de legalábbis jóval több időt kellett volna ráfordítanunk, mint amennyit most a felújításra szántunk. Szerencsére ennél az anyagnál nem szükséges a felületet fémtisztára csiszolnunk, ami igencsak megkönnyítette a dolgunkat. Drótkefével eltávolítottuk a pergő rozsdát, és a régi, pattogzó festéket, majd különösebb erőfeszítés nélkül átcsiszoltuk a fémszerkezetet durva szemcséjű csiszolópapírral is. Ezután áttöröltük és öblítettük a felületet, majd hagytuk megszáradni.

4_145.jpg

Szerencsére nyarat idézően napos, páramentes délelőttünk volt aznap, így olyan gyorsan megszáradt, hogy éppen volt időnk előkészíteni a festéket, meg a szükséges eszközöket, és máris nekiláthattunk.

Amire szükségünk volt:

A kötél beszerzése előtt próbakötést készítettünk egy meglévő kisebb darabbal, hogy nagyjából saccolható legyen a mennyiség, ugyanis a felesleges anyagvásárlást, és a látványos toldást is szerettük volna elkerülni. Ez alapján húsz méter kötelet vettünk, ami nem bőven, de elég is lett. 

5_143.jpg

A festéket alaposan felkevertük, és már vihettük is fel az első réteget. Hammerite használatakor nincs szükség rozsdamaróra és alapozóra, elég csupán két vastag rétegben felhordani a hígítatlan festéket. Arra törekedjünk, hogy a rétegek maradéktalanul fedjenek a sarkok és az illesztések festésénél is, így lesz teljes és tartós a védelem. A második réteget a száraz, meleg időjárásnak köszönhetően az előírt hat óránál valamivel hamarabb vittük fel, közben pedig kényelmesen elkészültünk a támlával. Ezzel nem volt sok dolgunk, annyira lekopott a régi festés. Picit megcsiszoltuk, és lekentük lazúrral. A második réteg fekete festék felvitele és a száradási idő letelte után székünk már egészen bizalomgerjesztő állapotba került, pláne, miután a támlát is felcsavaroztuk.

6_118.jpg

8_97.jpg

9_83.jpg

Nem maradt más hátra, mint az ülőke elkészítése. Az eredetivel azonos módszert választottunk: egy hurok, majd még egy a tőlünk távolabb eső oldalra, majd ugyanez a felénk esőre, egészen a végéig. Kezdő- és zárókötésnek egy darab spárgával készített rejtett csomót alkalmaztunk, de ennek nincs nagy jelentősége, mivel elég sűrűek a sorok, nem igazán látszik majd.

12_59.jpg

Az egyetlen csalódást ezzel kapcsolatban könyvelhettük el, mivel a korábban vásárolt kötél szépen sodort, sima felületű volt, most viszont nem tudtunk ugyanolyat beszerezni. A jelenleginek kicsit durvább a tapintása, kócosabb a felülete. A funkcióját persze így is tökéletesen ellátja, de nem kizárt, hogy később lecseréljük, ezt az anyagot pedig más dekorációs célra használjuk fel, ahol nem érintkezik közvetlenül testünkkel. Sajnos a házi diópácból kifogytunk, de ha elkészül a következő adag, megpróbáljuk a kötelet átszínezni vele.

Látvány tekintetében viszont maradéktalanul teljesült az elképzelésünk: székünk megújult, kicsit modernebb külsőt kapott, és ahelyett, hogy a következő lomtalanításkor a szeméttelepen végezte volna, még nagyon sokáig használatban maradhat. 

13_52.jpg
Többen is írtátok, hogy van hasonló széketek, ha belevágtok egy hasonló projektbe, és van kedvetek, mutassátok meg nekünk, szívesen látjuk akár a poszt alatti hozzászólásban, de e-mailben is elküldhetitek a szinesotletek.blog.hu@gmail.com címre! Hamarosan egy újabb kétségbeejtő állapotú tárgyat mentünk meg az enyészettől, tartsatok velünk itt, illetve a Facebookon és az Instagramon, hogy arról se maradjatok le! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr1217840017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktuális

inktober_2024_300_x_250_keppont_20241002_135455_0000.png

Programajánló

okt-6-ig_sk_m_b_p_300x250.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása