Használt farmert az asztalra! - Kacatmentő sorozatunk újabb fejezete

2022.03.09. 12:03 színesötletek_team

11_0.jpg

Számos jobbnál jobb ötletet találhatunk, aminek az elkészítésével a már kiszelektált farmernadrágoknak adhatunk új életet, ezzel lépve egy kicsit a környezettudatosabb mindennapok felé. A mai projektem is ebből az indíttatásból, illetve még két tényező együttállásából született - szerettem volna kipróbálni az átmenetes textilfestést és szükségem volt valami saját készítésű holmira ajándék gyanánt. Külön öröm, hogy ezáltal megint fogyott egy kicsi az egyébként kifogyhatatlan maradékanyagos szekrényemből! A farmer örök kedvenc, mert elnyűhetetlen és rendkívül sokoldalú alapanyag, nálunk sem most találkoztok vele először, de nem is utoljára. Nézzétek meg, most mire jutottam!

Kiválasztottam egy cuki pöttyös - ám néhol foltos - anyagot a farmer mellé, kiszabtam a megfelelő méretű és hibátlan darabokat, majd összevarrtam őket. Akár szalvétának, akár edényfogónak vagy alátétnek is használhatóak, ennek eldöntését az új tulajdonosára bízom! Az elkészítés menetéről egy korábbi cikkünkben részletesen olvashattok.

11_3.jpg

A festékeim intenzív színeit akartam kipróbálni - amik kifejezetten ajánlottak farmeranyagra - mielőtt valami nagyobb volumenű munka során alkalmazom őket. Kikevertem a mintás textilhez passzoló árnyalatokat és elkezdtem a mintázást. Korábbi textilfestős cikkünkből megtudhatjátok, hogy mire kell vigyázni a festés során, illetve hogy hogyan kell fixálni és mosni.

12_3.jpg

A színeket kintről befelé vagy fordítva is felvihetjük, a tapasztalatom szerint ez mindegy, viszont arra ügyeljünk, hogy a festékréteg ne legyen túl vastag és egyenletesen fedje a felületet, ha stencillel, ha anélkül dolgozunk. 

Azt hiszem jól tettem, hogy nem rögtön egy értékesebb felületen teszteltem, mert kicsit életlenre sikerültek a szélek, és az átmenet is csak az utolsó darabon lett olyan, mint terveztem - de az újrahasznosítás jegyében így sem kerül a szemetesbe, főleg, hogy az ajándékozott kifejezetten vonzódik a nem egészen tökéletes darabokhoz. 

16_1.jpg

17_1.jpg

A felhasznált festékeket, a stencilt és a szivacsecseteket a Hobbyművész - Magyar Művészellátó Bolt biztosította.

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad újrahasznosítás nyereményjáték farmer varrás textilfestés szalvéta hulladékcsökkentés edényfogó DEKA hobbyművész kacatmentés műanyagmentes július 2021

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr4616479276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

bannerek-300x250.jpg

Hirdetés

300_250_ukh_akc.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (83) adventi koszorú (23) adventi naptár (32) ajándék (26) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (8) ajánló (21) ajtódísz (41) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (10) állatfigura (8) anchor crafty (7) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (8) arcmaszk (8) art export (50) asztaldísz (10) baba (5) babamama (5) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) budapest (5) Budapest Park (10) bútorfelújítás (9) bútorfestés (23) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (12) cser kiadó (8) csináld magad (495) csomagolás (8) csomózás (29) decoupage (15) decoupage alkotósarok (8) DEKA (6) dekor (7) dekoráció (276) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (12) diy (336) DIY (171) dulux (10) ékszer (44) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) erkély (5) esemény (6) falevél (10) falfestés (12) farmer (8) farsang (46) felújítás (11) fenntarthatóság (33) fenntartható ajándékozás (15) festék (9) festés (71) festészet (5) filc (10) filcanyag (14) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (7) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (59) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (5) fűszercímke (5) gasztro (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (67) gyerekeknek (13) gyerekjáték (26) gyerekkel az élet (16) gyereknap (5) gyerekszoba (17) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (11) gyurmaékszer (5) hajtogatás (28) halloween (55) hangulatfény (5) hazai (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) hello piac (5) henkel (11) hetiegy (13) heti inspiráció (14) hímes tojás (6) hímzés (21) hír (5) hobbyművész (53) hóember (8) hópehely (5) horgolás (57) horgolásminta (5) hulladékból alapanyag (14) hulladékcsökkentés (76) hulladékmentes (20) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (37) inspiráció (46) irodalom (7) iskola (7) iskolakezdés (9) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (76) játékkonyha (6) jeles nap (29) jelmez (17) jelmezkészítés (6) kabala (6) kacatmentés (16) karácsony (215) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (45) karácsonyi ajándékötletek (6) karácsonyi dekoráció (15) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (26) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (12) képzőművészet (16) keresztszemes (8) kert (82) kertészkedés (22) kézimunka (55) kézműves (18) kézzel készült (37) kiállítás (6) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (5) kint a kertben (6) kitekintés (5) kokárda (6) könyajánló (9) konyha (13) könyv (12) könyvajánló (49) környezetbarát alapanyag (6) környezettudatosság (24) környezetvédelem (25) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (42) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (26) közösségi (5) kreatív (24) kreatív foglalkozások (5) kreatív hobbi (6) kreatív ötletek (10) krepp-papír (5) kultúra (10) láda (6) lakásdekor (6) lakásdekoráció (93) lakásdísz (10) lakásfelújítás (7) lakberendezés (57) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (8) majolika (6) makramé (20) maradék anyagból (13) március 15 (5) maszk (15) mécses (7) mécsestartó (17) mézeskalács (10) mikulás (7) Mikulás (5) minta (11) mintaív (8) mora kiado (28) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (24) műgyanta (6) művészet (5) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (14) nedobdki (10) nemadomfel alapítvány (5) nyaklánc (12) nyár (26) nyereményjáték (69) nyomdázás (5) nyuszi (12) öko (7) olvasót nevelek (6) online adventi naptár (23) origami (18) öröknaptár (12) örömhímzés (6) ősz (107) őszi dekoráció (12) otthon (25) otthondesign (15) pályázat (44) pannoncolor (8) papír (85) papírdísz (38) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (5) papírhajtogatás (5) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (11) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) pöttömkert (8) pr (5) pritt (105) pritt pályázat (8) program (7) programajánló (76) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (5) rajzolás (5) rajzpályázat (15) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (16) rendezvény (8) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (17) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (12) szineskert (5) színes papír (5) színes programok (29) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tamogatott tartalom (5) támogatott tartalom (59) tárolás (11) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (20) télapó (5) terasz (8) termés (5) természetes alapanyag (26) tervezés (8) textil (8) textilfesték (7) textilfestés (13) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (13) tudatos vásárlás (5) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (18) újrahasznosítás (216) újrahasznosított alapanyag (12) újra felhasználás (5) ültetés (9) ünnep (7) ünnepi dekoráció (8) üvegfestés (12) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (56) vásár (10) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (5) vintagetiles sal 2022 (6) virág (12) virágtartó (16) xstitch (6) zene (7) zero-waste (8) zero waste (22) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása