Őszi dekoráció - Kreppvirágok, nem csak türelmeseknek

2021.10.15. 13:13 színes_ötletek

szo_keret_01_blog_cimlapkep_15.jpg

Mindig úgy gondoltam, hogy a kreppvirágok készítése kizárólag óriási türelemmel és kiemelkedő kézügyességgel rendelkezőknek való, akárcsak a gyöngyfűzés, ezért ezidáig távol maradtam ettől az elfoglaltságtól. De beköszöntött az ősz, és egyszerre megjelent az igény a hangulatát idéző dekorációkra, az esőnapi elfoglaltságokra is. Egy véletlenül elkapott videó inspirációjára elkezdtem a kreppvirágokkal kísérletezni, és azt tapasztaltam, hogy ennek az igazán kikapcsoló és stresszűző foglalatosságnak a sikere sokkal inkább múlik a lelkesedésen, a jól kiválasztott - egyszerű - mintán, és a minőségi virágkrepp-papíron, mint az említett képességeken. Vágjatok bele nyugodtan, ha hasonló okok miatt nem tettétek eddig! A műalkotásnak mondható verziók mellett olyan is létezik, amit aránylag gyorsan és egyszerűen elkészíthetünk, ezekből mutatunk most egyet a videónkban!


Az összeállításon túl az élethűség szempontjából is a könnyebb utat választottam, ugyanis ezek a virágok valójában nem léteznek, így nem tettem túl magasra a lécet azzal, hogy megpróbálom a valós megjelenésüket utánozni. Akinek fontos ez a tényező, nézzen körül akár itt nálunk is a blogon, szebbnél szebb krepp-csodákra fogtok találni! Az enyémek inkább az ősz hangulatát idézik otthonunkban, a lehulló levelek rozsdabarnáival és a kedvenc türkizeinkkel. A Cartotecnica Rossi magas minőségű, 100% cellulóz összetételű papírjai az intenzív színektől a pasztellekig számos árnyalatban elérhetők, de ha éppen ugyanezt az összeállítást szeretnétek, az égkék, a világos türkizkék, a sárga föld és a sötétbarna négyesét válasszátok! Sőt, akár meg is nyerhetitek néhány hasznos eszköz kíséretében - figyeljétek a közösségi felületeinket!

Az alap virágomhoz egy hurkapálcára, virágkötöző drótra, 2 darab 30 x 8 és 1 darab 30 x 3 centiméteres krepp-papírra, ollóra és ragasztópisztolyra volt szükség. A szárak bevonásához nagyjából 1,5 centiméteres csíkokat vágtam a maradékokból, de ezt nem szükséges pontosan mérni, ahogy a hosszát sem, mivel a toldások nem látszanak. Fontos, hogy úgy szabjátok a papírt, hogy a hosszú oldala irányában legyen nyújtható!

img_9683.JPG

img_9689.JPG

Ezzel az anyaggal rendkívül könnyű dolgozni még annak is, aki hozzám hasonlóan nem rendelkezik nagy tapasztalattal a kreppvirágok készítése terén, mivel nagyon jó a tartása, erős, és legalább a kétszeresére nyújtható. Ezek a tulajdonságok természetesen a profiknak is jól jönnek ám!

img_9722.jpg

A tüskés szirmokhoz cikk-cakk mintában vágtam a papírt, de ha ívesre szabjátok, ugyanezzel a technikával egészen más küllemű virágot alkothattok. Míg előbbinél egyesével megsodortam a végeket, úgy utóbbinál inkább óvatosan széthúztam a szirmokat. További variációkat készíthettek vegyes színösszeállítással, vagy a méretek változtatásával. A szárak hosszát is különbözőre vágtam, hogy teltebb legyen a kész csokor.

Az eszközöket a Hobbyművész - Magyar Művészellátó Bolt biztosította. 

Ha tetszett a bejegyzés, követhettek minket Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le!  

nyeremenyjatek_krepp.jpg

A "Cartotecnica Rossi" nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

- A jelentkezés beküldési határideje: 2021. november 11. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

- Az eredményhirdetés időpontja: 2021. november 12. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát üzenetben történik. 

- A játékban nem vehetnek részt a Art-Export 2020 Kft. és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

- A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

- A játékot a Facebook nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik a Facebookhoz.

- A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

Szólj hozzá!

Címkék: ősz papír virágcsokor virágdísz őszi dekoráció kézzel készült DIY krepp-papír támogatott tartalom kreppvirágok hobbyművész art export

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr816717382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

dulux-simply-refresh-banner-300x250.jpg

Hirdetés

banner_otthones_uton.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (58) adventi koszorú (22) adventi naptár (9) ajándék (19) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (7) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) állatfigura (7) antikolás (9) anyák napja (20) arcmaszk (8) art export (15) asztaldísz (10) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (8) befőzés (9) Budapest Park (9) bútorfelújítás (6) bútorfestés (20) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (9) csináld magad (463) csomagolás (6) csomózás (22) decoupage (14) decoupage alkotósarok (8) DEKA (5) dekor (6) dekoráció (254) dísz (6) díszítés (57) divat (12) DIY (155) diy (329) dulux (9) ékszer (43) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (10) falfestés (12) farmer (8) farsang (41) felújítás (9) fenntarthatóság (12) festék (8) festés (63) filc (7) filcanyag (13) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (6) fonal (44) fonás (13) furdancs (8) fűszercímke (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (54) gyerekjáték (12) gyerekszoba (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (9) gyurmaékszer (5) hajtogatás (27) halloween (55) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hímzés (14) hobbyművész (14) hóember (8) hópehely (5) horgolás (55) hulladékcsökkentés (57) hulladékmentes (14) húsvét (96) húsvéti dekoráció (6) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (23) inspiráció (33) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (63) jeles nap (6) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) kacatmentés (9) karácsony (180) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (30) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (11) képzőművészet (7) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (46) kézműves (10) kézzel készült (10) kiállítás (6) kokárda (5) könyajánló (6) konyha (8) könyvajánló (41) környezettudatosság (12) környezetvédelem (14) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (41) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (12) kreatív (23) láda (6) lakásdekor (6) lakásdekoráció (87) lakásdísz (10) lakásfelújítás (7) lakberendezés (52) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (6) makramé (14) maradék anyagból (7) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (16) mézeskalács (8) Mikulás (5) mikulás (7) minta (11) mintaív (8) mora kiado (14) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (24) nagy nebulo kviz (6) naptár (11) nebulo (14) nyaklánc (12) nyár (24) nyereményjáték (63) nyomdázás (5) nyuszi (9) öko (5) origami (18) öröknaptár (11) ősz (107) őszi dekoráció (12) otthon (18) otthondesign (8) pályázat (37) pannoncolor (8) papír (77) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (10) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (7) pr (5) pritt (105) pritt pályázat (8) programajánló (58) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajzpályázat (8) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (8) recycle (101) régiből újat (10) rendezvény (5) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (16) szabás (11) szabásminta (9) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (6) szines programok (12) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) támogatott tartalom (5) tamogatott tartalom (5) tárolás (11) tároló (5) táska (6) tavasz (60) tavaszi dekoráció (6) tél (19) télapó (5) terasz (7) termés (5) természetes alapanyag (18) tervezés (8) textil (8) textilfesték (6) textilfestés (12) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (6) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (10) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (10) újrahasznosítás (212) ültetés (9) ünnepi dekoráció (6) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (12) varrás (50) vásár (7) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (15) zero-waste (8) zero waste (17) zokni (6) zöldebb gyerekszoba (5) Címkefelhő

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása