Pici Piac - Szeptember 12-én újra vár titeket a legkisebbek vására!

Színes programok

2021.09.10. 10:51 színes_ötletek

p69.jpg

Szeptember 12-én újra Pici Piac! Vasárnap Budapesten, a Larus Rendezvényközpontban a főszerep ismét a gyerekeké - a vásáron több, mint 60 tehetséges hazai tervező kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, babáknak készült csodás termékeivel találkozhattok. Számos új kiállító mellett a már jól ismert márkák is jelen lesznek beltéren és teraszon egyaránt. A vásárra a belépés mint mindig, most is ingyenes, de a jelenlegi szabályozások értelmében beltéren védettségi igazolványhoz kötött.

p27.jpg

A legkisebbek igényeire koncentráló rendezvény már hat éve segíti a szülők választását mindenben, ami a játék, öltözködés, sport, lakberendezés, biztonság, fejlesztés, fenntarthatóság terén felmerülhet, és talán nincs is olyan a témában alkotó dizájner, aki ne ismerné a Pici Piacot. A tervezők jellemzően csak az online térben vannak jelen - mivel többnyire a gyermekvállalás után alkotói munkára váltó vállalkozó szülőkről van szó -, ezért nagyon fontos egy személyes találkozási pont, úgy a vásárlóknak, mint az eladóknak. Amellett, hogy ezáltal kialakulhat egy közvetlen kapcsolat, a termékeket is meg lehet ismerni, nézni, tapogatni, a készítők pedig rengeteg hasznos információval állnak rendelkezésetekre. 

pp19_p.jpg

A Pici Piac természetesen nemcsak a szülőknek kínál programot! A gyereksarokban a kisebbekkel együtt pihenhettek vagy játszhattok a természet inspirálta szőnyegeken, a pihe-puha párnák és dekorációk között. Játékok és könyvek is várják a kis felfedezőket! 

A jelenlegi szabályozások értelmében a Larus Rendezvényközpont épületébe csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt és a vele érkező kiskorú gyermek léphet be. A szervezők javaslatára ha tehetitek, inkább a délutáni órákban érkezzetek, mert a korábbi Pici Piac tapasztalatok alapján délelőtt mindig többen jönnek vásározni! Köszönjük az együttműködéseteket és hogy Ti is vigyáztok egymásra!

További információkat az esemény weboldalán, Facebookján, és Instagramján találtok.

pici-piac-2021-szeptember-12-larus_kicsi.jpeg

Szólj hozzá!

Címkék: közösség programajánló program vásár rendezvény pici piac szines programok

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2316685082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

banner_preraff_szept_500x500.jpg

Hirdetés

banner_otthones_uton.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (57) adventi koszorú (22) adventi naptár (8) ajándék (18) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) állatfigura (7) antikolás (9) anyák napja (20) arcmaszk (8) art export (11) asztaldísz (9) bagoly (7) barkácsolás (6) befőttesüveg (8) befőzés (9) Budapest Park (9) bútorfelújítás (5) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (9) csináld magad (453) csomagolás (6) csomózás (20) decoupage (14) decoupage alkotósarok (8) DEKA (5) dekor (6) dekoráció (248) dísz (6) díszítés (57) divat (12) diy (329) DIY (154) dulux (6) ékszer (43) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farmer (8) farsang (41) felújítás (7) fenntarthatóság (7) festék (7) festés (59) filc (7) filcanyag (13) flitter (6) foglalkoztató (6) fonal (40) fonás (13) furdancs (8) fűszercímke (5) gesztenye (7) girland (11) gyerekekkel készíthető (52) gyerekjáték (9) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (9) gyurmaékszer (5) hajtogatás (27) halloween (55) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hímzés (12) hobbyművész (10) hóember (8) hópehely (5) horgolás (55) hulladékcsökkentés (50) hulladékmentes (10) húsvét (96) húsvéti dekoráció (6) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (23) inspiráció (31) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (59) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) kacatmentés (7) karácsony (177) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (28) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (11) képzőművészet (7) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (45) kézműves (8) kiállítás (6) kokárda (5) könyajánló (6) konyha (8) könyvajánló (41) környezettudatosság (7) környezetvédelem (13) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (41) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (9) kreatív (23) láda (6) lakásdekor (5) lakásdekoráció (86) lakásdísz (10) lakásfelújítás (6) lakberendezés (50) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (6) makramé (12) maradék anyagból (6) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (7) Mikulás (5) minta (11) mintaív (8) mora kiado (14) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) nagy nebulo kviz (6) naptár (9) nebulo (14) nyaklánc (12) nyár (24) nyereményjáték (58) nyomdázás (5) nyuszi (9) öko (5) origami (18) öröknaptár (9) ősz (103) őszi dekoráció (9) otthon (15) otthondesign (6) pályázat (37) pannoncolor (8) papír (76) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (10) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (7) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (55) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajzpályázat (8) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (8) recycle (101) régiből újat (7) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (16) szabás (11) szabásminta (9) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (5) szines programok (9) színező (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tamogatott tartalom (5) tárolás (11) tároló (5) táska (6) tavasz (60) tavaszi dekoráció (6) tél (18) télapó (5) terasz (7) termés (5) természetes alapanyag (15) tervezés (8) textil (8) textilfesték (6) textilfestés (12) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (6) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (22) tökdekoráció (11) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (8) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (7) újrahasznosítás (211) ültetés (9) ünnepi dekoráció (6) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (12) varrás (50) vásár (5) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (15) zero-waste (6) zero waste (17) zokni (6) Címkefelhő

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása