Műanyagmentes Július kihívás összefoglaló - 2. fejezet

A kulacstól kezdve a kintsugin át a mosható pelenkáig

2021.09.10. 13:16 színesötletek_team

szo_keret_09_tripla_negyzet2.jpg

Igaz, már szeptember van, de azok az ötletek, amiket a Műanyagmentes Július apropóján gyűjtöttünk nektek, bármely hónapban jól jöhetnek! Célunk, hogy ezzel is inspiráljunk titeket az egyszer használatos műanyagok elkerülésére, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy a különféle kreatív tevékenységek során is számos lehetőség van arra, hogy fenntartható döntéseket hozzunk. Azoknak, akik akkor esetleg lemaradtak, elkészítettük a sorozat összefoglalóját, amit három részre bontva teszünk közzé - az az első tíz nap tippjeit előző bejegyzésünkben találjátok meg, most pedig következzen a második felvonás!

MŰANYAGMENTES JÚLIUS KIHÍVÁS - A kezdeményezés célja, hogy résztvevők egy hónapon keresztül mellőzzék az egyszer használatos műanyagokat. Megdöbbentő, de évente közel 300 millió tonna olyan műanyagot termelünk, melynek lebomlási ideje akár több száz évig is eltarthat. Minden egyes fenntarthatóbb megoldással kiváltott darab fontos, de a lényeg nem az, hogy radikális változást érjünk néhány nap leforgása alatt, hanem az, hogy a felelősségteljes gondolkodás tartósan a mindennapjaink része legyen. 

11. NAP
Minden otthon közös jellemzője, hogy egy rakás apróságnak kell helyet találni, amik nemcsak elrejtenek, de mutatnak is - mégpedig jól, ha passzolnak a helyiségben kialakított stílushoz. Műanyag tároló helyett válassz olyat, ami természetes, így lebomló anyagból készült - az erre szakosodott boltokban számtalan lehetőséget találsz a tengeri fűtől a vízijácintig, de sokfélét elkészíthetsz magad is, akár kartondobozból vagy kiselejtezett farmernadrágból. Ez utóbbira láthatsz példát egyik korábbi bejegyzésünkben.

11_58.jpg

12. NAP
A számunkra kedves tárgyak is óhatatlanul elhasználódnak idővel. Ez az idő sajnos sokszor jóval kevesebb, mint szeretnénk, vagy mint ami elvárható lenne, de ez csak az egyik baj. A másik, hogy nagyon könnyen le is írjuk őket. Ha te is szeretnél ezen változtatni, szánj egy kis időt a probléma megvizsgálására, mielőtt célba vennéd a szemetest, aztán vásárolni szaladnál! Sokszor csak egy kis törődésre, apró javításra vagy barkácsolásra van szükség, és még sokáig örömöd lehet régi kedvencedben, ami a munkád nyomán még értékesebb lesz, mint előtte. A kintsugi filozófiája épp erről szól - a gondolatisága akkor is átélhető, ha csak a saját lehetőségeink mentén próbáljuk megvalósítani azt. Mi is kipróbáltuk a magunk módján, az erről készült cikket ITT találjátok.

12_52.jpg

13. NAP
A kihívás kapcsán sokszor szóba kerül, hogy lehetőleg kerüld a műanyag csomagolású termékeket, de az is fontos, hogy te magad se csomagolj! Amikor nem elkerülhető, válassz inkább papírt, többször használható textilt, vagy vesd be újra a korábban kapott ajándéktasakokat. Attól függően, hogy ajándékról vagy csak egy továbbadásra váró hétköznapi tárgyról van szó, sok mindent használhatsz az újságpapírtól kezdve a háztartási csomagolón keresztül az egyedi mintásig – mi ez utóbbira mutatunk most példát. Nyomdázás növényekkel, kicsiknek és nagyoknak!

13_46.jpg

14. NAP
Sokunk kedvencei, a virágok sajnos szintén bőséges műanyaghulladékkal látnak el minket, mivel akár a piacon, akár szakáruházban szerezzük be őket, többnyire gyenge minőségű műanyagtégelyekben juthatunk csak hozzájuk. Erre a részére nem tudunk megoldást kínálni, de ha van ötletetek, osszátok meg velünk! Annak viszont nincs akadálya, hogy az átültetéshez már természetes, de legalább tartós anyagokból készült kaspókat használj, amire számos lehetőséged adódik a klasszikus cserépen és a fán kívül is, sőt, akár magad is kedvedre kísérletezhetsz a formákkal például hobbibetonból.

14_39.jpg

15. NAP
Papírgurigából mindig termelődik kellő mennyiség a kreatív alkotáshoz, hacsak nem léptél már egy következő fokozatra a hulladékmentesség terén. A gyerekeknek nemcsak jó móka, de tanulságos időtöltés is, ha elmeséled szorgoskodás közben, miért használjátok fel ezt a hétköznapi alapanyagot. Túl azon, hogy a szemetesbe kerülésük előtt még betölthetnek egy kedvesebb szerepet, elhasználódásuk után komposztálhatók, és ha vigyázol rájuk, nemcsak egy játék erejéig lesznek a kicsik kedvencei – a mieink tavaly november óta megvannak! ITT írtunk az elkészítés menetéről.

15_35.jpg

16. NAP
Túl a félidőn egy már-már kézenfekvőnek számító tipp következik, ami bár kevéssé kreatív, mégis annyira fontos, hogy nem hagyható ki erről a listáról – ha útra kelsz, vidd magaddal a saját kulacsod! Vihetsz benne csapvizet, szűrtet, megtöltheted a kedvenc italoddal, a lényeg, hogy a segítségével elkerülheted a kis kiszerelésű, PET palackokban forgalomba hozott termékek vásárlását. Szerencsére sok helyen a legnagyobb örömmel meg is töltik neked! Hasonlóképpen járhatsz el akkor is, ha rendszeresen elvitelre kávézol vagy étkezel - érdeklődj az érintett helyeken a lehetőségekről!

16_30.jpg

17. NAP
A szalvéta mellett a másik nagy konyhai hulladékforrás a papírtörlő. A többség számára van legalább egy olyan tevékenység, amihez elhagyhatatlannak találja, de a többi esetében könnyedén kiváltható textil változatra. A pult vagy az asztal letörléséhez, a kiömlött folyadék felitatásához, és még sok minden máshoz is tökéletes megoldást nyújt egy egyszerű, természetes anyagból készült konyharuha is, de azok számára is elérhető sokszor használható, mosható törlőkendő, akik ragaszkodnak a letéphető, tartón elhelyezhető változathoz. Ha te is közéjük tartozol, szerezz be egy tekercset és próbáld ki, vagy még jobb, varrd meg magadnak – igazán nem bonyolult!

17_21.jpg

18. NAP
Gondolnád, hogy a papírhulladék, az apró fecnik, a nagyobb volumenű munkához már nem való darabkák is hasznos alapanyagul szolgálhatnak? Ha egyformára vágod, dekorálod és összefűzöd őket, egyedi noteszt rajzolhatsz tele, felhasználhatod merített papír vagy papírmasé készítéséhez, esetleg elkészítheted a valaha volt legszürreálisabb állatkertet a gyerekekkel. Ez utóbbihoz adunk egy kis inspirációt ebben a cikkben.

18_18.jpg

19. NAP
A zacskózás kérdése újra és újra felmerül, mert sajnos rengeteg terület van, ahol nagyon nehezen tudunk lemondani róla. A szendvicset és rágcsálnivalót sok esetben túlcsomagoljuk - szalvéta, alufólia, folpack és az elmaradhatatlan nejlonzacskó rendre előkerülnek, ahányszor útnak indulunk, és többnyire ezek még a hazaérkezés előtt a kukában landolnak. Jobb esetben! Ha nem szeretnél egy ilyen igazán felesleges funkció miatt ennyi szemetet termelni, használj helyettük mosható változatot, amiket már különféle záródással, légáteresztő és frissentartó béléssel, menő mintákkal, akár egyedi méretekben is elérhetsz a zero-waste életmódot támogató boltokban és kézműves készítőknél.

19_17.jpg

20. NAP
A gyerekszobában a halmozódó műanyag játéksereget jóval megelőzve is rengeteg hulladék termelődik, ami nem másnak köszönhető, mint a pelenkázásnak. Tudjuk, nagyon megosztó a téma, de ebben a sorozatban nem mehetünk el a riasztó adat mellett, miszerint naponta 250 millió eldobható pelenka kerül a szeméttelepekre világszerte, ami nagyjából 50.000 tonna nem lebomló veszélyes hulladékot jelent. A modern mosható pelenkák nemcsak környezetbarát megoldást kínálnak a problémára, de a baba bőréhez is kíméletesek. Fontos hangsúlyozni, hogy nem a 40 évvel ezelőtti gumibugyis összeállításról van szó, hanem korszerű és természetes anyagokról, csodás fazonokról és mintákról, az intelligens mosógépeknek hála pedig elenyésző többletmunkáról. Ha elsőre nem vagy biztos magadban, nagyon sok helyen lehet próbacsomagokat kölcsönözni, így kockázatmentesen ismerkedhetsz meg a teendőkkel. Ha a vásárlás mellett döntöttél, nézz körül a használtan elérhető termékek között is, vagy támogass helyi készítőket! A kézügyeskedők akár a saját modelljeikkel is kísérletezhetnek. Ez a szett például egy már nem használt turis pizsamából született egy rövidnadrággal együtt – duplán is újrahasznosítás! Akkor se keseredj el, ha ez neked nem fér bele - első lépésként választhatsz az egyre szélesebb öko-pelenka kínálatból.

20_16.jpg

A Műanyagmentes kihívás tippsorozat elkészítése óta megjelent egy összefoglaló cikkünk sok-sok hasznos tudnivalóval, ami hasznos lehet, ha kérdéseid vannak a mosható pelenkákkal kapcsolatban. Ehhez egy olyan anyukát hívtunk segítségül, aki sok társához hasonlóan saját örömére kezdett el varrni, majd a hobbiként induló tevékenységre vállalkozás épült, ma pedig már egy ismert pelenkamárka tulajdonosa.
 
A tetrán és a gumibugyin túl - Mosható pelenkázás egy készítő szemével

Ha tetszett a bejegyzés, kövessetek minket Facebookon és Instagramon is, mert hamarosan újabb olvasnivalóval jelentkezünk!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad kihívás környezettudatosság fenntarthatóság természetes alapanyag hulladékcsökkentés zero-waste műanyagmentes július 2021

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr9316667480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

banner_preraff_szept_500x500.jpg

Hirdetés

banner_otthones_uton.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (57) adventi koszorú (22) adventi naptár (8) ajándék (18) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) állatfigura (7) antikolás (9) anyák napja (20) arcmaszk (8) art export (11) asztaldísz (9) bagoly (7) barkácsolás (6) befőttesüveg (8) befőzés (9) Budapest Park (9) bútorfelújítás (5) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (9) csináld magad (453) csomagolás (6) csomózás (20) decoupage (14) decoupage alkotósarok (8) DEKA (5) dekor (6) dekoráció (248) dísz (6) díszítés (57) divat (12) DIY (154) diy (329) dulux (6) ékszer (43) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farmer (8) farsang (41) felújítás (7) fenntarthatóság (7) festék (7) festés (59) filc (7) filcanyag (13) flitter (6) foglalkoztató (6) fonal (40) fonás (13) furdancs (8) fűszercímke (5) gesztenye (7) girland (11) gyerekekkel készíthető (52) gyerekjáték (9) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (9) gyurmaékszer (5) hajtogatás (27) halloween (55) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hímzés (12) hobbyművész (10) hóember (8) hópehely (5) horgolás (55) hulladékcsökkentés (50) hulladékmentes (10) húsvét (96) húsvéti dekoráció (6) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (23) inspiráció (31) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (59) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) kacatmentés (7) karácsony (177) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (28) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (11) képzőművészet (7) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (45) kézműves (8) kiállítás (6) kokárda (5) könyajánló (6) konyha (8) könyvajánló (41) környezettudatosság (7) környezetvédelem (13) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (41) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (9) kreatív (23) láda (6) lakásdekor (5) lakásdekoráció (86) lakásdísz (10) lakásfelújítás (6) lakberendezés (50) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (6) makramé (12) maradék anyagból (6) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (7) Mikulás (5) minta (11) mintaív (8) mora kiado (14) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) nagy nebulo kviz (6) naptár (9) nebulo (14) nyaklánc (12) nyár (24) nyereményjáték (58) nyomdázás (5) nyuszi (9) öko (5) origami (18) öröknaptár (9) ősz (103) őszi dekoráció (9) otthon (15) otthondesign (6) pályázat (37) pannoncolor (8) papír (76) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (10) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (7) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (55) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajzpályázat (8) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (8) recycle (101) régiből újat (7) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (16) szabás (11) szabásminta (9) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (5) szines programok (9) színező (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tamogatott tartalom (5) tárolás (11) tároló (5) táska (6) tavasz (60) tavaszi dekoráció (6) tél (18) télapó (5) terasz (7) termés (5) természetes alapanyag (15) tervezés (8) textil (8) textilfesték (6) textilfestés (12) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (6) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (22) tökdekoráció (11) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (8) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (7) újrahasznosítás (211) ültetés (9) ünnepi dekoráció (6) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (12) varrás (50) vásár (5) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (15) zero-waste (6) zero waste (17) zokni (6) Címkefelhő

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása