Esztétika és funkcionalitás - Lamella, a sokoldalú térelválasztó

2021.08.23. 13:27 színesötletek_team

0_49.jpg

A járványhelyzet nagyon sok különböző előjelű tapasztalatot és változást hozott mindannyiunk életébe, ahogy kihívásokkal teli napokat, szomorú pillanatokat, vagy akár az önmagunk feletti győzelem diadalát is. A gyerekek a szobájuk íróasztala elé kényszerültek, a munkahelyek pedig beköltöztek az otthonokba. Nem szeretnénk ennek az élethelyzetnek a negatív oldalát kiemelni, nyilvánvalóan sokszor nehézségbe ütközhetett a matekóra és a déli meeting együttes lebonyolítása, a számítógépeken való osztozkodás, meg úgy egyáltalán az, ha otthonunk nem az egész család egész napos otthontartózkodására van kalibrálva. Mi a magunk részéről mindenezek ellenére a helyzet pozitív oldalára fókuszáltunk: igyekeztünk kiélvezni, hogy sokkal több időt tölthetünk együtt, gördülékenyebben haladnak a teendők, nem vész el az idő utazásra, és egy kicsit mindenki belelát a másik napjába. Csak egy kis logisztika és átrendezés kellett, hogy jusson mindenkinek egy szeglet a házban, ahol nyugodtan tanulhat vagy dolgozhat. Ma már úgy fest, ez lesz az állandó rendszer nálunk, ha visszatér az élet a rendes kerékvágásba, ha nem, ezért kicsit tartósabb és esztétikusabb megoldást kezdtünk keresni a funkciók adott téren belüli biztosításra. Ha csak egy nappali áll rendelkezésre, ami egyben hálószoba és iroda is, igazán jól jön egy térelválasztó - gondoltuk, amikor rákerestünk, de végül egy olyan belsőépítészeti megoldást találtunk, ami végtelen dekorációs lehetőségeket is rejt. A folytatásban egy kis lakberendezési kitekintés következik.

premiumlamellak_24.jpg

Először valami sokkal egyszerűbb, függönyös vagy textilpaneles lehetőségen gondolkodtunk, de a lamellák által nyújtott légies és természetes hatású megoldás nagyon megfogott. A mi kissé eklektikus otthonunkba - ahol a modern elemek mellett rengeteg régi, felújított és más-más időszakból származó bútor és tárgy is helyet kapott - letisztult visszafogottságával teremtene egyensúlyt, de egyszerre vagány és elegáns is, ezáltal figyelemreméltó kiegészítője lehet a legtöbb otthonnak a skandináv stílusútól a klasszikusig. 

premiumlamellak_29.jpg

premiumlamellak_8.jpg

Mivel ilyesmit inkább egy szálloda vagy más elegáns közösségi tér díszítőelemeként tudtam elképzelni, magam is meglepődtem, mennyire jól viselkedik a lakóterekben is. Ezzel a sokoldalú falburkoló anyaggal készíthettek egyedi fali dekorációt, akár nagyobb felületeket fedve, akár amolyan képként. Feldobhatjátok a gyerekszobát, használhatjátok térelválasztóként, kijelölhetitek általa a tereket, de akár korlátként is funkcionál. Ha szeretitek a merész megoldásokat, ledekkel is kombinálhatjátok. 

Általában a teljesen természetes anyagokat preferáljuk, de ha van még fontos szempont a vásárláskor, az a tartósság. A lamellák fő alapanyaga nagy sűrűségű MDF, mely nagy ellenállást biztosít a mechanikai igénybevételekkel szemben, a lécek illesztésmentes felülete pedig könnyen tisztán tartható, így egész biztosan nem egy olyan lakberendezési "fast fashion" termékről van szó, amit pár hónap múlva kidobásra kell ítélnünk. A Modern és a Pastel kollekcióban különleges színeket és extra felületeket is találtok, de a mi kedvencünk természetesen a Natural. Nektek hogy tetszik ez a mézfa árnyalat?

7_83.jpg

A második meglepetést a felszerelés menete jelentette. Ha valami különleges és egyedi, az a legritkább esetben egyszerű. Némi munkát és figyelmet ebben az esetben is be kell fektetnünk, de nem szükséges kisebb vagyont áldozva szakembereket felhajtanunk, vagy speciális eszközöket beszereznünk, ha a csináld magad filozófia eleve nem áll messze tőlünk, és rendelkezünk alapvető barkácsfelszereléssel. Gérvágó vagy finomfogú kézifűrészen, fúrón és építési ragasztón kívül nincs is másra szükség. 

x_11.jpg

A lamellák hosszúsága 275 cm (+ 5 cm vágási tartalék), ami lehetővé teszi, hogy az átlagos belmagasságú terekben toldás nélkül helyezzük el. Ha nem használjuk ki a teljes távolságot a padlótól a mennyezetig, színazonos végzárókat ragaszthatunk a vágott felületekre, ha pedig térelválasztóként építjük be, egy plusz csatlakozó elem segítségével forgathatjuk össze az elemeket. 

Az alábbi videó is a segítségetekre lehet, de ha kedvet kaptatok a lamellázáshoz, sok hasznos információt találhattok a Deco Premium Lamellák weboldalán, ahol további segítséget is kaphattok. A tervezést profi szakemberek, lakberendezők és építészek segítik, forduljatok hozzájuk bizalommal.

premiumlamellak_18.jpg

premiumlamellak_36.jpg
A cikkhez kapcsolódóan a figyelmetekbe ajánlunk két kedvező lehetőséget, ami akkor lehet érdekes, ha a döntés már megszületett.

T9TJPXXE kuponkód felhasználásával bármilyen rendelésetekre 5 % kedvezményt kaptok a Deco Premium Lamellák webáruházában, ha pedig 400 000 Forint felett vásárolnátok, használjátok a 3UUMKFJS kódot, és 10 %-kal csökken a fizetendő végösszeg. Mindkét lehetőség korlátlan ideig érvényes.

Szólj hozzá!

Címkék: design csináld magad deco lakberendezés dekoráció díszítés belsőépítészet térelválasztás lamella fali dekoráció home design home decor dekoriáció tamogatott tartalom

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr7916663362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250_bts.jpg

Hirdetés

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (83) adventi koszorú (23) adventi naptár (32) ajándék (26) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (8) ajánló (28) ajtódísz (41) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (11) állatfigura (8) anchor crafty (8) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (10) arcmaszk (8) art export (54) asztaldísz (10) baba (5) babamama (5) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) budapest (5) Budapest Park (13) bútorfelújítás (10) bútorfestés (24) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (14) cser kiadó (8) csináld magad (500) csomagolás (8) csomózás (31) decoupage (15) decoupage alkotósarok (8) DEKA (7) dekor (8) dekoráció (279) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (12) DIY (174) diy (340) dulux (13) ékszer (45) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) erkély (5) esemény (6) falevél (10) falfestés (13) farmer (8) farsang (46) felújítás (16) fenntarthatóság (40) fenntartható ajándékozás (16) festék (13) festés (75) festészet (7) fesztivál (7) filc (10) filcanyag (14) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (8) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (60) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (6) fűszercímke (5) gasztro (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (70) gyerekeknek (18) gyerekjáték (29) gyerekkel az élet (18) gyereknap (5) gyerekszoba (18) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (13) gyurmaékszer (5) hajtogatás (28) halloween (55) hangulatfény (5) hazai (7) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (5) henkel (11) hetiegy (14) heti inspiráció (19) hímes tojás (6) hímzés (22) hír (5) hobbyművész (57) hóember (8) home decor (5) hópehely (5) horgolás (57) horgolásminta (5) hulladékból alapanyag (18) hulladékcsökkentés (82) hulladékmentes (21) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (44) inspiráció (52) irodalom (10) iskola (7) iskolakezdés (9) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (79) játékkonyha (6) jeles nap (29) jelmez (17) jelmezkészítés (6) kabala (6) kacatmentés (18) karácsony (215) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (45) karácsonyi ajándékötletek (6) karácsonyi dekoráció (15) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (27) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (12) képzőművészet (19) keresztszemes (9) kert (83) kertészkedés (22) kézimunka (57) kézműves (20) kézzel készült (42) kiállítás (7) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (6) kint a kertben (6) kitekintés (5) kokárda (6) könyajánló (9) konyha (13) könyv (14) könyvajánló (52) környezetbarát alapanyag (7) környezettudatosság (25) környezetvédelem (27) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (42) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (27) közösségi (6) kreatív (24) kreatív foglalkozások (5) kreatív hobbi (7) kreatív ötletek (13) krepp-papír (5) kultúra (13) láda (6) lakásdekor (6) lakásdekoráció (94) lakásdísz (10) lakásfelújítás (8) lakberendezés (57) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (8) majolika (7) makramé (22) maradék anyagból (13) március 15 (5) maszk (15) mécses (7) mécsestartó (17) mézeskalács (10) mikulás (7) Mikulás (5) minta (11) mintaív (8) mora kiado (33) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) műgyanta (6) művészet (8) művészetek völgye (6) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (14) nedobdki (15) nemadomfel alapítvány (5) nyaklánc (12) nyár (29) nyereményjáték (71) nyomdázás (5) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (5) olvasni jó (7) olvasót nevelek (8) önkéntes pr (5) online adventi naptár (23) origami (18) öröknaptár (12) örömhímzés (7) ősz (107) őszi dekoráció (12) otthon (31) otthondesign (18) pályázat (45) pannoncolor (8) papír (85) papírdísz (38) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (5) papírhajtogatás (5) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (11) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (105) pritt pályázat (8) program (10) programajánló (83) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (5) rajzolás (5) rajzpályázat (15) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (21) rendezvény (8) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (17) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szineskert (5) színes papír (5) színes programok (35) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tamogatott tartalom (5) támogatott tartalom (72) tárolás (12) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (20) télapó (5) terasz (8) termés (5) természetes alapanyag (29) tervezés (8) textil (8) textilfesték (9) textilfestés (14) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (13) tudatos vásárlás (5) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (20) újrahasznosítás (218) újrahasznosított alapanyag (14) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (7) ünnepi dekoráció (8) üvegfestés (13) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (56) vásár (10) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (5) vintagetiles sal 2022 (7) virág (13) virágtartó (17) xstitch (6) zene (12) zero-waste (8) zero waste (23) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása