Színes Ötletek

a kézügyes blog

Pitypangfestés papírgurigával

20210506_151305.jpg

Idén nemcsak a pitypang napsárga virága biztosított témát nekünk, amikor a tavaszi barangolásokat gyűjtögetésre kihasználva ízletes szörpöt készítettünk belőlük, ami azóta már el is fogyott. Korábbi bejegyzésünkben megtaláljátok a receptet és néhány alapvető tudnivalót, így talán nem csak bosszúságot jelentő gazként tekintünk majd erre az egyszerűségében szép, sokoldalúan felhasználható növényre. Elvirágzás után a szél könnyen repteti a magokat a fehér repülőszőrök segítségével, ami kiváló játéklehetőséget kínál a gyermekek, vagy a gyermeklelkű felnőttek számára. Ez adta a témát egy egyszerű kísérlethez, amiben papírgurigából készített ecset volt a másik főszereplő. Annyi bizonyos, hogy nagyszerű szórakozás a kicsiknek ezzel a rendhagyó eszközzel nyomot hagyni a papíron, ami pillanatok alatt elkészül, tulajdonképpen hulladékból. Próbáljátok ki!

Ezzel az egyszerű módszerrel is festhettek bármilyen más formát, használjátok ki az érdekes struktúra adta lehetőségeket, és kombináljátok bátran a színeket annak ellenére, hogy mi csak fehéret használtunk, mert megihletett minket ez a varázslatos kis növény. 

dandelion-463928_1920.jpgIllusztráció: pixabay.com

Amire szükségetek lesz: tetszőleges színű karton, olló, papírtörlő vagy wc-papír guriga, tempera, víz, ecset. A műveletet végigkövethetitek a galéria képein. 

20210506_215741.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, követhettek minket  Facebookon és Instagramon is, ahol további ötletekkel találkozhattok!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr916524896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása