Színes Ötletek

a kézügyes blog

Kacatmentés - Egy régi ajtódísz tavaszi megújulása hulladékmentesen

000.jpg

A tartós napsütés és a hirtelen meleg hatására engem teljesen elragadott a tavaszi készülődés hangulata, annak ellenére is, hogy pár napja még esett a hó, és lehet, pár nap múlva újra fog, ráadásul - még pár órán át biztosan - február van. A napokban egyaránt jutott séta, kerti munka és kreatívkodás is, amit azzal kezdtem, hogy leltárba vettem a tavaly elpakolt szezonális alapanyagokat és a hasznosnak ítélt maradékokat. Így akadtam rá egy művirággal díszített koszorúra, ami már fénykorában sem lehetett szépnek nevezni, így, sokévesen meg főleg nem. Arra sem emlékszem, miképp kerülhetett a birtokomba, azt viszont tudom, miért nem landolt még a szemetesben: sajnos vagy szerencsére meggyőződéses gyűjtögető vagyok, minden olyan kacatnak látszó tárgyat illetően, amiben még látok felhasználási lehetőséget. Ha pedig már úgy esett, hogy ismét egy kacatmentő projektben találtam magam, elhatároztam, hogy csupa újrahasznosított holmival fogom dekorálni. A folytatásban beszámolok a részletekről!

Első lépésként letakarítottam a koszorúalapról minden műanyagot és elkezdtem a tervezést. Úgy gondoltam, a konyhában lesz a helye, így az ott domináló dió-fehér-szürke-sötétkék színkombinációhoz kerestem anyagokat.

1_1_5.jpg

Van egy hatalmas szatyor vegyes színű és fajtájú fonalam, ami talán egész életemben kitart, hacsak meg nem tanulok kötni, ezért külön öröm, hogy a pompon díszítéshez felhasználhatok belőlük egy keveset. Nagyjából azonos mennyiségű vászonnyesedék is rendelkezésemre áll, mindig ezeket koptatom, amikor csak apró darabokra van szükség, így nem pazarlom ilyesmire a méterárut. Szerencsére a filcek között is találtam szürkét. Kezdődhet a munka!

4_3.JPG

A pompon készítésnek megannyi módja van, én most a klasszikusat választottam ezekből.

montazs.jpg

A filcdarabra felrajzoltam egy stilizált nyusziformát a kislányom örömére - és mert valószínűleg ezt a koszorút már kint hagyjuk húsvétig. Pelenkaöltéssel körbevarrtam, miközben egy pici töltőanyaggal adtam neki testet. 

Miután a zászlócskákat kiszabtam cikk-cakk ollóval, ezeket is beleértve mindent rögzítettem ragasztópisztollyal. Az ajtódísz azóta már a helyére is került, én pedig örülök, hogy ismét sikerült újjávarázsolni valamit, ami másként a szemétben végezte volna. 

16_2.JPG

Ha tetszett a bejegyzés, nézzetek körül ti is otthon, hátha meg tudtok menteni egy - vagy akár több - tárgyat attól, hogy idő előtt hulladékká váljanak. Biztosak lehettek benne, hogy ettől még kedvesebb lesz számotokra az új életre keltett dekoráció!

Hamarosan újabb zero waste szemlélettel tervezett ötletekkel jelentkezünk, csatlakozzatok a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, nehogy lemaradjatok!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2616438482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása