Ünnepi képeslapok - Karácsonyváró ötletek kis kézügyeskedőknek, 2. fejezet

Ismét a Móra Kiadó foglalkoztató könyvéből választottunk

2020.11.27. 15:11 Támogatott_tartalom

1_85.jpg

Hamarosan meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún és visszavonhatatlanul megkezdődik az örömteli várakozás időszaka. Nagyon nehéz lenne megkerülni az ünnepekkel kapcsolatos kreatív témákat és természetesen nem is szeretnénk, úgyhogy ebben az időszakban egyre több hasonlóval jelentkezünk majd, melyekkel igyekszünk használható ötleteket adni minden korosztálynak. Most ismét Móra Kiadó gondozásában megjelent Karácsonyvárók naplójából választottunk, ezúttal egy, kisebb kézügyeskedők által is könnyen elkészíthető üdvözlőlapot. Olvassatok tovább! 

Az advent a várakozás, a karácsonyi készülődés ideje. Szinte minden napra jut valamilyen népszokás, hagyomány vagy valamely jeles személyiség emléknapja, ezeken vezet végig a naptár, mely november 30.-ával, András napjával kezdődik és az év utolsó napján, Szilveszterkor zárul. Ebben a rendhagyó foglalkoztatófüzetben az útmutatókkal és sablonokkal kiegészített kreatív ötleteken felül helyet kap minden, amit tudni szeretnél a karácsonyról, és a hozzá kapcsolódó varázslatos időszakról. Papírra vetheted terveidet, fejthetsz rejtvényt, ha pedig naplót akarsz vezetni, azt is megteheted benne! Segíthetsz ünneplőbe öltöztetni a szobát, hogy a karácsonyi fények még szebben ragyogjanak. Készíthetsz karácsonyfadíszt, ajándékot, hozzájuk kísérőkártyát, vagy egyedi képeslapon küldhetsz jókívánságokat barátoknak, rokonoknak - ma ez utóbbi elkészítését mutatjuk meg!

7_58.jpg

Amire szükséged lesz:

  • 21x14 cm-es színes karton
  • olló
  • ragasztó
  • ceruza
  • maradék karácsonyi csomagolópapír

3_76.jpg

A kivágott téglalapot hajtsd félbe! A csomagolópapírból vágj mintákat és ragaszd fel a képeslap elejére! Variáld kedved szerint!

Az elkészítéshez, ahogy legutóbb, most is nyújtunk videós segítséget! 

Ezeket a kártyákat az ajándékaid mellé is csúsztathatod kiegészítésképpen vagy hosszabb lélegzetű üzenetek továbbítására, de ha távolabb élő szeretteidnek szánod, igazán különlegessé teheted azzal is, ha karácsonyi postával adod fel, amire a Magyar Posta minden évben lehetőséget biztosít.

A Karácsonyvárók naplójából kicsik és nagyok egyaránt rengeteg hasonló ötletet meríthetnek akár idén, akár jövő ilyenkor. Ha szívesen elolvasnád, vagy megajándékoznál vele valakit, keresd a Facebookon kapcsolódó nyereményjátékunkat, és ha neked kedvez a szerencse, hamarosan már a kezedben is lehet a könyv - és néhány hasznos eszköz is a Nebulo jóvoltából! Mindössze annyit kérünk, hogy 2020. november 30-ig egy kommentben jelezd, hogy szeretnél részt venni a játékban! Siess, mert csak néhány nap van a sorsolásig!

karacsonyvarok_szerk_1.jpg

A következő könyvajánlóban a Készítsük együtt! Karácsonyi papírdíszek című családi foglalkoztatóból választunk elkészítésre váró ötletet és újra esélyetek lesz nyerni is, így ha  még nem tettétek meg, csatlakozzatok a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy egyikről se maradjatok le!  

A karácsonyváró ötletek megvalósításához az eszközöket és az anyagokat a Nebulo biztosította.

A Karácsonyváró nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

- A jelentkezés határideje: 2020. november 30. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

- Az eredményhirdetés időpontja: 2020. december 1. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát Facebook üzenetben történik. 

- A játékban nem vehetnek részt a Móra Kiadó Zrt., a Nebu Trade Kft. és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

- A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

- A játékot a Facebook nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik a Facebookhoz.

- A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

Szólj hozzá!

Címkék: ünnepek csináld magad karácsony újrahasznosítás nyereményjáték mora kiado foglalkoztató gyerekekkel készíthető karácsonyi könyvajánló nebulo

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8416303204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Aktuális

banner.jpg

Hirdetés

300_250_gyereknap.png

Hirdetés

banner_majus.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (83) adventi koszorú (23) adventi naptár (32) ajándék (24) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (5) ajándékötletek (7) ajánló (16) ajtódísz (41) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (7) állatfigura (8) anchor crafty (7) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (7) arcmaszk (8) art export (47) asztaldísz (10) baba (5) babamama (5) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (8) befőzés (10) budapest (5) Budapest Park (9) bútorfelújítás (7) bútorfestés (21) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (12) cser kiadó (7) csináld magad (492) csomagolás (8) csomózás (29) decoupage (15) decoupage alkotósarok (8) DEKA (6) dekor (7) dekoráció (273) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (12) diy (336) DIY (167) dulux (9) ékszer (44) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) erkély (5) esemény (6) falevél (10) falfestés (12) farmer (8) farsang (46) felújítás (9) fenntarthatóság (27) fenntartható ajándékozás (14) festék (8) festés (66) festészet (5) filc (10) filcanyag (14) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (7) Föld napja (5) fonal (58) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (5) fűszercímke (5) gasztro (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (67) gyerekeknek (8) gyerekjáték (25) gyerekkel az élet (14) gyerekszoba (16) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (11) gyurmaékszer (5) hajtogatás (28) halloween (55) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) hello piac (5) henkel (11) hetiegy (11) heti inspiráció (11) hímes tojás (6) hímzés (20) hír (5) hobbyművész (50) hóember (8) hópehely (5) horgolás (56) hulladékból alapanyag (11) hulladékcsökkentés (72) hulladékmentes (20) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (34) inspiráció (43) irodalom (6) iskola (7) iskolakezdés (9) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (73) játékkonyha (6) jeles nap (27) jelmez (17) jelmezkészítés (6) kabala (6) kacatmentés (13) karácsony (215) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (45) karácsonyi ajándékötletek (6) karácsonyi dekoráció (15) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (26) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (12) képzőművészet (15) keresztszemes (7) kert (80) kertészkedés (22) kézimunka (54) kézműves (18) kézzel készült (32) kiállítás (6) kicsivagyok nagyleszek (8) kint a kertben (5) kitekintés (5) kokárda (6) könyajánló (8) konyha (13) könyv (11) könyvajánló (47) környezetbarát alapanyag (5) környezettudatosság (21) környezetvédelem (23) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (42) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (25) közösségi (5) kreatív (23) kreatív foglalkozások (5) kreatív hobbi (5) kreatív ötletek (8) krepp-papír (5) kultúra (10) láda (6) lakásdekor (6) lakásdekoráció (93) lakásdísz (10) lakásfelújítás (7) lakberendezés (57) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (7) majolika (5) makramé (20) maradék anyagból (12) március 15 (5) maszk (15) mécses (7) mécsestartó (16) mézeskalács (10) mikulás (7) Mikulás (5) minta (11) mintaív (8) mora kiado (25) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (24) műgyanta (6) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (14) nedobdki (6) nemadomfel alapítvány (5) nyaklánc (12) nyár (25) nyereményjáték (69) nyomdázás (5) nyuszi (12) öko (6) olvasót nevelek (5) online adventi naptár (23) origami (18) öröknaptár (12) örömhímzés (5) ősz (107) őszi dekoráció (12) otthon (23) otthondesign (13) pályázat (42) pannoncolor (8) papír (85) papírdísz (38) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (5) papírhajtogatás (5) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (11) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) pöttömkert (7) pr (5) pritt (105) pritt pályázat (8) program (7) programajánló (72) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (5) rajzpályázat (13) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (13) rendezvény (8) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (17) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (12) színes papír (5) színes programok (25) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tamogatott tartalom (5) támogatott tartalom (54) tárolás (11) tároló (5) táska (6) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (20) télapó (5) terasz (7) termés (5) természetes alapanyag (26) tervezés (8) textil (8) textilfesték (7) textilfestés (13) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (13) tudatos vásárlás (5) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (16) újrahasznosítás (216) újrahasznosított alapanyag (11) újra felhasználás (5) ültetés (9) ünnep (7) ünnepi dekoráció (8) üvegfestés (11) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (56) vásár (10) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vintagetiles sal 2022 (5) virág (12) virágtartó (15) xstitch (5) zene (6) zero-waste (8) zero waste (21) zokni (6) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása