Az erdő állatai papírragasztással

2020.11.03. 13:30 andy_cube

13.JPG

Az ősz már kevéssé napos szakaszába értünk, többször van rossz idő, amikor a szoba falai közé szorulunk, így sosem elég az olyan ötletekből, amivel a kisebbek le tudják kötni magukat egy időre. Ezek a mókás állatkák nagyon egyszerűen elkészíthetőek és szinte biztos, hogy minden hozzávaló akad hozzájuk a fiókban. Az alapot a mindig rendelkezésre álló papírguriga adja, amiből nekünk mindig van gyűjtve is jó néhány arra az esetre, ha épp nem egy darabra lenne szükség. Tervezzétek meg saját kedvenceiteket és bővítsétek ezt a kedves társaságot!

Amire szükség lesz: színes papír, olló, ragasztó, filctoll vagy szemmatrica és wc-papír gurigák. Az arzenált kiegészíthetitek ragasztópisztollyal is, ha van hozzá felnőtt segítség, és szeretnétek termést is használni, mert azt a súlya miatt a papírragasztó már nem fogja meg. Egyébként elhagyható.

1.JPG

Vágd a színes papírt nagyjából 3 centiméterrel nagyobbra, mint a guriga teteje. Tekerd körbe rajta, az elejét és a végét rögzítsd ragasztóval!

x2.JPG

3.JPG

A tetején a túlnyúló részt mindkét oldalról hajtsd be középre, így formázva a füleket!

4.JPG

5.JPG

Vágd ki a farkának való formát! Én itt kicsit vastagabb papírt használtam a jobb tartás érdekében.

6.JPG

Ragaszd fel a farkát és rögzítsd egy csipesszel, majd tedd félre, amíg teljesen megszárad a ragasztó!

9.JPG

Amíg szárad a papírállatka teste, készítsd elő az arcához való elemeket!

7.JPG

Rajzold meg filccel a részleteket, majd ragaszd fel őket. Rajzolj vagy ragassz orrot is!

8.JPG

Ha fel szeretnéd dobni a figuráidat termésekkel, vágj kezeket is és ragaszd bele, mielőtt a testre rögzíted! 

10.JPG

Ezzel készen is van az első állatka, egy aranyos mókus!

12.JPG

11.JPG

Ugyanezzel az eljárással készítheted el az erdő többi lakóját is! Népesítsd be a képzeletbeli erdőt kedvenc állataiddal!

Elkészítetted valamelyiket és szeretnéd megmutatni? Szívesen látjuk a Színes Ötletek Alkotói Csoportjában!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le!

Szólj hozzá!

Címkék: figura papír ragasztás WC-papír guriga gyerekekkel készíthető

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8316270290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szinesotletek_300_250_1.jpg

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Hirdetés

textura2020_banner_200x200_bori.png

Elismerések

Szeretjük

karacsonyi_banner_v.jpg

 

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (54) adventi koszorú (20) adventi naptár (7) ajándék (17) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) antikolás (9) anyák napja (18) arcmaszk (8) asztaldísz (9) befőttesüveg (6) befőzés (5) Budapest Park (7) bútorfelújítás (5) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (7) csináld magad (402) csomagolás (6) csomózás (18) decoupage (14) decoupage alkotósarok (8) dekor (6) dekoráció (227) dísz (6) díszítés (53) divat (12) diy (327) DIY (138) ékszer (42) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farmer (5) farsang (39) festés (52) filcanyag (12) flitter (6) fonal (12) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (9) gyerekekkel készíthető (30) gyerekjáték (6) gyertya (17) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (6) hajtogatás (26) halloween (55) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) hulladékcsökkentés (6) húsvét (82) húsvéti dekoráció (5) inspiráció (9) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (44) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) karácsony (166) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (6) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (9) képzőművészet (6) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (41) kiállítás (6) könyajánló (5) konyha (8) könyvajánló (37) környezetvédelem (8) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) kreatív (23) láda (6) lakásdekoráció (83) lakásdísz (9) lakásfelújítás (5) lakberendezés (48) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) levendula (7) magyar (6) makramé (12) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (7) minta (11) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nagy nebulo kviz (6) nebulo (7) nyaklánc (12) nyár (22) nyereményjáték (40) nyuszi (5) öko (5) önkéntes pr (5) origami (16) ősz (103) őszi dekoráció (9) pályázat (31) papír (76) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (10) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (5) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (49) quilling (8) ragasztás (40) ragasztó (12) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (7) recycle (101) sablon (11) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (10) szabásminta (9) szabás varrás (11) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szines programok (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tárolás (6) táska (5) tavasz (55) tavaszi dekoráció (5) tél (18) télapó (5) terasz (7) termés (5) természetes alapanyag (11) tervezés (8) textil (6) tojás (9) tojásdíszítés (5) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (22) tökdekoráció (11) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasznosítás (185) ültetés (9) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (41) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (12) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása