Tárolódoboz kartonból, a már jól ismert kötél díszítéssel

2020.07.30. 11:22 boros_tyan

9_28.jpg

Mindig van egy hely a lakásban, ahova épp jól jön egy dekoratív tárolókosár. Számtalan stílusban kaphatók minden lakberendezési áruházban hasonlók, nem is túl magas áron, de sokkal izgalmasabb, ha magunk készítjük el, és garantáltan jobban a szívünkhöz is nő. Ma egy olyat választottunk, ami nagyon egyszerű alapanyagból, kartondobozból készül. Ezzel a sokoldalú anyaggal már többször is foglalkoztunk, de úgy gondolom, a sornak ezzel még közel sincs vége.

1_50.jpg

Lelkes környezetvédőként különösen kedvelem azokat az ötleteket, amik nem igényelnek feltétlenül újonnan vásárolt anyagokat, inkább rég nem használt tárgyakat, anyagmaradékokat, esetleg már a szemetesbe készülő feleslegeket is használhatok az elkészítésükhöz. A most következő kis kosár egy remek példa erre, hiszen egy használt papírdobozra, egy darab pamutvászonra és pár méter kötélre lesz csak szükségünk. Persze néhány eszközt azért készítsünk elő: ollót, vonalzót, ragasztópisztolyt, illetve varrógépet, és persze tűt meg cérnát. A natúr kötél szinte mindenhez passzol, de a textil kiválasztásánál vegyük figyelembe a helyiség színeit, amelyben el szeretnénk majd helyezni. 

2_47.jpg

1. lépés: A doboz előkészítése

3_43.jpg

Vágjuk le a doboz tetejét és mérjük meg pontosan a szélességet, hosszúságot, magasságot, hogy a levett méretek alapján ki tudjuk szabni a bélést.

2. lépés: A textil szabása és varrása

4_38.jpg

5_39.jpg

A bélés elkészíthető a képeken látható instrukciókat követve is, de nekem jobban tetszik a videóban látható módszer. Válasszátok ki a nektek megfelelőbbet!

3. lépés: A bélés elhelyezése

6_35.jpg

Ha azt a módszert követjük, hogy a bélés elhelyezését követően tekerjük körbe, akkor nem szükséges beszegni az anyagot, mivel majd a kötél biztosítja a zárást. Igazítsuk a textilt a dobozba, hajtsuk vissza a széleket és rögzítsük ragasztópisztollyal!

4. lépés: A kötél felragasztása

8_33.jpg

A szál végét vékonyítsuk el, hogy ne látszódjon feltűnően a kezdés, majd a már jól ismert módszerrel tekerjük körbe a dobozt, rövid szakaszonként hordva fel a pisztollyal a ragasztót, mert nagyon hamar megszárad. A sorokat szorosan egymáshoz vezessük, hogy ne látszódjon ki a doboz.

5. lépés: A fülek 

Ha szeretnénk füleket a dobozra - amik persze nem teherhordóként, csak dizájnelemként funkcionálnak - utolsó lépésként azokat ragasszuk fel két egyformára vágott kis kötéldarabból. 

Ha maradt még köteled és tetszik a technika, nézd meg kapcsolódó cikkeinket is itt és itt. A galériában pedig további példákat láthattok ugyanezzel a technikával, de más-más stílusban készült kosarakra.

0f175ef283a099d4de027456cb192016.jpg

2d4b87bc5343b22fe0d54613d6ab4c3f.jpg

1b8b2327399b062bf5aee45e686d07da.jpg

10-classy-storage-basket.jpg

1_51.jpg

7c6adb529d25f82e0462eec6592eedae.jpg

8d1d73f47655f678b2ad15188f570c76.jpgForrás: hometalk.com, pinterest

Szólj hozzá!

Címkék: újrahasznosítás kosár kötél tároló kartondoboz lakásdekoráció DIY

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr7416007138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

banner_vvm.jpg

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (52) adventi koszorú (20) adventi naptár (6) ajándék (17) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (39) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) antikolás (9) anyák napja (18) arcmaszk (8) asztaldísz (8) befőttesüveg (6) befőzés (5) Budapest Park (7) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (393) csomagolás (5) csomózás (18) decoupage (14) decoupage alkotósarok (8) dekoráció (221) dísz (5) díszítés (53) divat (12) DIY (129) diy (323) ékszer (42) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farsang (39) festés (49) filcanyag (12) flitter (6) fonal (10) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (7) gyerekekkel készíthető (23) gyerekjáték (5) gyertya (17) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (26) halloween (51) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) hulladékcsökkentés (6) húsvét (82) húsvéti dekoráció (5) inspiráció (8) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (38) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) karácsony (162) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (6) kavics (15) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (9) kert (74) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) konyha (7) könyvajánló (37) környezetvédelem (6) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) kreatív (23) láda (6) lakásdekoráció (78) lakásdísz (9) lakberendezés (45) lakberendezési ötletek (8) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (16) levendula (7) magyar (6) makramé (11) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (6) minta (11) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nagy nebulo kviz (6) nebulo (6) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (37) nyuszi (5) önkéntes pr (5) origami (16) ősz (95) pályázat (30) papír (72) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (5) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (41) quilling (8) ragasztás (36) ragasztó (12) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (7) recycle (98) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (9) szabásminta (9) szabás varrás (10) szalvéta (5) szalvétatechnika (16) szemmaszk (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tárolás (6) táska (5) tavasz (55) tavaszi dekoráció (5) tél (17) télapó (5) terasz (7) természetes alapanyag (10) tervezés (8) textil (5) tojás (9) tojásdíszítés (5) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (21) tökdekoráció (8) tökdíszítés (5) tökfaragás (28) töklámpás (13) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasznosítás (183) ültetés (9) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (38) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

levendula_logo_hatteres_1.png

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

redesigned by

VVM