Kikalapált kapszulák

Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

2020.06.30. 08:30 kreablogger

nespresso6.jpg

Nálunk is elterjedt a kapszulás kávé, de amíg külföldön már rutinszerű a kiürült kapszulák visszaváltása, itthon ez még nem teljes körűen megoldott, bár a gyártókhoz való visszajuttatásra, és az újrahasznosításra már vannak lehetőségek. De mihez kezdhetünk a csábító színekben pompázó kis fém kelyhekkel? Hasznosítsuk újra őket mi magunk, és készítsünk belőlük ékszert! Mégis hogyan? - teszitek fel talán a kérdést. Most megmutatom lépésről-lépésre. 

Fontos, hogy ehhez a technikához csak a fém kapszulák használhatók, így itt a műanyag patronok nem jutnak szerephez. Tehát mikor kellő mennyiséget összegyűjtöttetek, indulhat a móka. Szerencsére jó sok kávéfajta kapható, mind-mind más színű partonban, úgyhogy nem lesz két egyforma ékszer.

nespresso3.jpg

A feladat mindössze annyi, hogy a kis kelyheket laposra kell kalapálni. Én egy fém húsklopfolót használtam, tökéletes volt erre a célra. Nagy lendületemben úgy döntöttem, hogy az összes - kolléganők által - összegyűjtött patront kilapítom, mert úgy majd könnyebb lesz megtervezni az ékszereket. Valóban szórakoztató volt a kis lemezkéket egymáshoz tologatni, illesztgetni, olyan volt, mint egy kirakós játék hajrája. 

Mikor már nagyjából tudtam, mit hogyan, következhetett a lyukasztgatás. Ezen azért töprengtem egy darabig, mert nem igazán tudtam kitalálni, mivel lyukasszam ki egyenletesen és lehetőleg nem is túl nagyra az ékszerelemeket. Van egy forgatható fejű kézi bőrlyukasztóm, először kicsit féltettem beáldozni, de aztán megszavaztam, lévén bőrt talán még életében nem is látott. Először a karkötőt állítottam össze. Kicsit még trükköztem, mert az elemeket félbehajtottam (jobban mondva félbekalapáltam), s bár így kicsit neccesebb volt kilyukasztani, de végül tökéletesre sikeredett és a lyukasztó is egyben maradt. 

nespr1.jpg

nespr2.jpg

Az elemeket ezüst szerelőkarikával akasztottam össze,a kapocshoz pedig került pár szem színben odaillő gyöngyöcske is. A nyaklánc megtervezése sokkal tovább tartott, agyaltam rajta rendesen. Gondoltam rá, hogy mint a nyitóképnél is látható, valamilyen egyéb díszítő elemmel kombinálok, de valahogy ez nem jött össze. Vagy a szín nem stimmelt, vagy túl nagy volt, vagy túl kicsi, szóval ezt a lehetőséget ki kellett lőnöm. Mivel jó sok kikalapált kapszulám volt, nem spóroltam velük, gondoltam, akkor már legyen kövér az a lúd.

Feltűnő ékszer lett, az biztos. Még sokáig nézegettem az asztalon, aztán úgy döntöttem, kiakasztom az előszobában a tükörre, és várom a reakciókat. Volt bőven, alig tudott valaki úgy bejönni hozzánk, hogy ne akarta volna felpróbálni.

nespresso4.jpg

Barna, arany és bordó kapszulákat használtam hozzá, és válogattam melléjük színben hasonló gyöngyöket - Swarovskit, teklát és üveggyöngyöt vegyesen. Az összeillesztéshez nagy, aranyszínű szerelőkarikákat használtam, ezekre még néhány szem gyöngy is felfért. Az egyetlen nehézsége az egésznek annyi volt, hogy jó helyre lőjem a lyukakat, mert szerettem volna legalább nagyjából egyenlő szárú háromszöget kapni.

nespresso5.jpg

2 komment

Címkék: újrahasznosítás ékszer recycle ékszerkészítés gyöngyfűzés kávékapszula

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr133033167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

havaz.petty.rianás 2020.06.30. 19:55:56

Ronda, de nagyon kreatív! A zaccal hogy bánsz el, ez a kritikus dolog...

andy_cube 2020.07.08. 11:15:14

A szépség ízlés kérdése, én magam is jobban szeretem a szolidabb kiegészítőket, de sokaknak jól áll az ilyesmi is. A zaccal ugyanúgy lehet eljárni, mint a hagyományos kávéfőzőben készülttel, ha nem szeretnénk a szemetesünk tartalmát növelni, tehetjük a komposztra vagy a növényeink alá.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

 szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Ajánló

73892-001_crw_banner_300x250px_hu-en.jpg

Hirdetés

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (28) ajándékcsomagolás (8) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (15) ajánló (37) ajtódísz (43) akció (5) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (13) állatfigura (16) anchor crafty (11) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (10) arcmaszk (8) art export (87) asztaldísz (10) baba (5) babamama (6) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) budapest (7) Budapest Park (14) bútorfelújítás (12) bútorfestés (26) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) család (5) családi rendezvény (18) cser kiadó (8) csináld magad (524) csomagolás (9) csomózás (35) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (301) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (13) DIY (183) diy (358) dulux (17) dulux simply refresh (5) ecsetfilc (5) egyszerű alapanyag (5) ékszer (45) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (5) erkély (5) esemény (7) fa (7) fajáték (8) fajáték körkép (8) falevél (11) falfestés (16) farmer (8) farsang (47) felújítás (25) fenntarthatóság (50) fenntartható ajándékozás (23) festék (17) festés (85) festészet (7) fesztivál (10) filc (11) filcanyag (14) filctoll (9) FIMO (8) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (9) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (66) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (7) gasztro (5) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (83) gyerekeknek (38) gyerekjáték (36) gyerekkel az élet (18) gyereknap (5) gyerekszoba (23) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (20) gyertyaöntés (9) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (17) gyurmaékszer (5) hajtogatás (29) halloween (57) hammerite (6) hangulatfény (6) hazai (16) hazai márka (12) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (6) henkel (11) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (26) hír (10) hobbyművész (90) hóember (9) home decor (5) hópehely (5) horgolás (58) horgolásminta (6) hulladékból alapanyag (28) hulladékcsökkentés (85) hulladékmentes (23) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (53) inktober (5) inspiráció (70) irodalom (11) iskola (12) iskolakezdés (16) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (6) járványhelyzet (7) játék (94) játékkonyha (7) jeles nap (38) jelmez (18) jelmezkészítés (7) jótékonyság (5) kabala (6) kacatmentés (21) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (27) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (15) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (10) képkeret (12) képzőművészet (21) keresztszemes (12) kert (84) kertészkedés (23) kézimunka (60) kézműves (24) kézzel készült (65) kiállítás (12) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (9) kihívás (9) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (7) kokárda (6) könnyen elkészíthető (5) könyajánló (12) konyha (13) könyv (23) könyvajánló (58) környezetbarát alapanyag (9) környezettudatosság (31) környezetvédelem (31) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (42) közösségi (6) kreatív (27) kreatív foglalkozások (7) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (17) krepp-papír (5) krétatábla (5) kultúra (14) láda (6) lakásdekor (7) lakásdekoráció (95) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (60) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (6) levendula (8) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (27) maradék anyagból (17) március 15 (5) maszk (15) mécses (8) mécsestartó (19) mese (9) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (44) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) műgyanta (6) művészet (10) művészetek völgye (7) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (18) nemadomfel alapítvány (7) nyaklánc (12) nyár (29) nyereményjáték (79) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (14) olvasót nevelek (16) önkéntes pr (11) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (19) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (113) őszi dekoráció (18) otthon (37) otthondesign (23) pályázat (46) pannoncolor (8) papír (91) papírdísz (40) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (6) papírjáték (6) papírragasztás (5) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pentart (51) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) pici piac (7) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (104) pritt pályázat (8) program (12) programajánló (93) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (8) rajzolás (9) rajzolni jó (8) rajzpályázat (15) rajzshop.hu (6) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (26) rendezvény (10) rendszerezés (8) reuse (5) rozsda (5) sablon (12) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (19) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) szinesinktober (5) szineskert (5) színes papír (6) színes programok (41) szines programok (7) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) támogatott tartalom (135) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (21) télapó (6) terasz (8) termés (6) természetes alapanyag (42) tervezés (8) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (18) tudástár (6) tudatos vásárlás (6) tündérkert (6) tus (5) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (23) újrahasznosítás (223) újrahasznosított alapanyag (25) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (14) üvegfestés (13) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (60) vásár (19) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (7) vintage (5) vintagetiles sal 2022 (10) virág (13) virágtartó (17) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (6) zene (14) zero-waste (9) zero waste (24) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása