Tízperces trükkök - Az instant zabkása

2020.04.30. 08:08 boros_tyan

3000.jpg

Az idő mindenkinek drága kincs, akkor is, ha egy sietős reggelen dolgozni indulunk, akár egy vagy több kisgyermek mellett kell szabad perceket nyerni. Általában véve minden ilyen ötlet jól jön mindenkinek, és ha ráadásul a percekkel együtt néhány forintot is megtakaríthatunk, az biztosan nem baj. Tízperces trükkök sorozatunk mai témája ismét a konyhából érkezik, instant zabkását fogunk készíteni. 

images_1.jpg

Persze, aki szereti ezt a nagyon egészséges gabonát, biztosan tudja, hogy főzve, vagy csak áztatva akármikor készíthetünk egy ízletes kását, számtalan módon ízesítve - nem is beszélve a remek kekszekről, sütikről és még sorolhatnánk ennek a sokoldalú tápláléknak a felhasználási lehetőségeit. A kis alutasakban kiszerelt, előre összeállított változat, az instant zabkása gyors és olcsó, nem csoda, hogy hatalmas sikertörténetet is egyben. Magam is szívesen emeltem le egyet-egyet a polcról, amikor konyhamentesen kellett reggeliznem, vagy pehelysúlyú, de tartalmas élelemre volt szükségem, és akkor is igen hasznos, ha késésben van az ember, de nem szeretné üres gyomorral kezdeni a napot.

Az egyetlen, ami megkülönböztetni a hagyományostól, hogy nem a legnagyobb kapkodásban, vagy félig csukott szemmel kell elmélkedni a kamra polcai előtt, hogy mit is tegyen bele az ember, azokat kimérni, esetleg darálni, hanem tényleg csak egy korty meleg víz kell hozzá, és 3 perc múlva már fogyasztható is. Az viszont nagyon beette magát a gondolataimba, hogy minden adag után egy ilyen - egyébként aránytalanul bőre is szabott - zacskónyi szemetet termelek, ezért hamar más alternatíva után néztem. A saját készítésű változatot zárható dobozban bevihetjük a munkahelyünkre is, ha nincs ott konyha, vagy csak hulladékmentesen szeretnénk étkezni.

Ha nem lenne elég önmagában, hogy finom és gyorsan elkészül, a zabpehely igazi vitamin- és ásványianyag forrás, többek között magnézium, szelén, E-vitamin, mangán, foszfor, cink, és vas is található benne. Rostban rendkívül gazdag, ami segíti az emésztést, a megfelelő anyagcserét. Ezzel kevesebb esélyt adunk az elhízásnak, a székrekedésnek, és a szívbetegségek kialakulásának is.

Kipróbáltam néhány összeállítást, de nekem a következő arány vált be a legjobban: amennyi zabpehely, ugyanannyi egyéb hozzávaló kell bele, ami lehet bármi, amit szeretsz, dió, mandula, egyéb olajos magvak, szárított gyümölcsök. Lenmagot és chia magot mindig teszek bele, de ízesíteni is lehet például fahéjjal, kókusszal vagy kakaóval. A kívánt hasonlóságot tejpor hozzáadásával érhetjük el, fél kilogrammhoz 15 teáskanálnyit számoljunk. Ha erről lemondunk, pótolhatjuk azzal, ha tejjel, vagy valamelyik növényi helyettesével készítjük el víz helyett. Ne felejtsük el, egy kávéskanál só is szükséges ehhez a mennyiséghez, illetve ha édesszájúak vagyunk, akkor ízlés szerint cukor, de én ezt el szoktam hagyni, a gyümölcsök éppen eléggé édessé teszik. Ha kikészítettük a kiválasztott összetevőket, a zabpelyhet felét daráljuk le az összes többi hozzávalóval, végül öntsük össze a másik felével, majd tegyük egy jól záródó üvegbe! Az enyém most ilyen lett.

20191122_065801.jpg

A dizájnon még van mit fejleszteni, de a beltartalommal elégedett vagyok. Tíz perc pedig bármikor akad, hogy finom, egészséges és adalékmentes ennivalót készítsek jó néhány alkalomra előre. Ha még nem tettétek volna, próbáljátok ki ti is! Ha pedig van kedvetek megmutatni, ti milyet készítettetek, megtehetitek a Facebookon, a Színes Ötletek Alkotói Csoportjában

(Fotók: thefirstmess.com, cookingwithbook.com, theguardian.com, illetve saját fénykép.) 

unnamed_4.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr7615569986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

levendula_logo_hatteres.png

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (52) adventi koszorú (20) adventi naptár (6) ajándék (17) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (39) akrilfesték (13) álarc (20) album (5) antikolás (9) anyák napja (18) arcmaszk (8) asztaldísz (8) befőttesüveg (5) befőzés (5) Budapest Park (7) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (389) csomagolás (5) csomózás (18) decoupage (13) decoupage alkotósarok (12) dekoráció (218) dísz (5) díszítés (53) divat (12) DIY (119) diy (320) ékszer (42) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (10) farsang (39) festés (48) filcanyag (12) flitter (6) fonal (9) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (7) gyerekekkel készíthető (16) gyertya (17) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (26) halloween (51) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) hulladékcsökkentés (6) húsvét (82) húsvéti dekoráció (5) inspiráció (8) iskolakezdés (7) járványhelyzet (7) játék (28) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) karácsony (162) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karantén (7) karkötő (26) karton (7) kartondoboz (11) kaspó (6) kavics (14) kavicsfestés (18) képeslap (9) képkeret (9) kert (74) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) konyha (6) könyvajánló (37) környezetvédelem (6) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) kreatív (14) láda (6) lakásdekoráció (77) lakásdísz (9) lakberendezés (44) lakberendezési ötletek (8) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (17) levendula (7) makramé (11) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (6) minta (11) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (31) nyuszi (5) origami (16) ősz (95) pályázat (30) papír (71) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (40) quilling (8) ragasztás (26) ragasztó (5) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (7) recycle (94) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (8) szabásminta (9) szabás varrás (10) szalvéta (5) szalvétatechnika (16) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (6) táska (5) tavasz (55) tavaszi dekoráció (5) tél (17) télapó (5) terasz (6) természetes alapanyag (10) tervezés (8) textil (5) tojás (9) tojásdíszítés (5) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (21) tökdekoráció (8) tökdíszítés (5) tökfaragás (28) töklámpás (13) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasznosítás (178) ültetés (9) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (37) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

redesigned by

VVM