Készítsünk húsvéti nyuszit WC-papír gurigából!

2020.04.11. 19:19 színesötletek_team

1_33.jpg

A tegnapi bejegyzés ötleteiből az egyiket részletesen is megmutatjuk. Nagyon jól jöhet azoknak, akik az utolsó pillanatban szeretnének még valamit összedobni az ünnepre, meg persze azoknak is, akik a gyerekeknek adnának szívesen valami kreatív elfoglaltságot. WC-papír guriga pedig minden háznál akad. Elkészíthetjük  a családtagjainknak kedves ajándékként vagy asztali dísznek, de megtölthetjük apró csokitojásokkal is, hogy meglepjük a kicsiket! 

Amire szükség lesz: wc-papír guriga, fonál, ragasztó, olló, ceruza, fekete, fehér és rózsaszín kartonpapír. A gurigák felét kenjük le ragasztóval, majd az aljától a közepéig szorosan tekerjük körbe fonállal! Ezután a maradék részen is járjunk el ugyanígy, amikor már kényelmesen meg tudjuk fogni a betekert felénél. Vágjunk szét egy tekercset, rajzoljuk fel a füleket, majd vágjuk ki, és vonjuk be a fonállal azt is. A lábakat formáló köröknél ugyanezt a módszert kövessük, körkörösen tekerve a szálat. Ha megszáradtak, ragasszuk fel a füleket az elsőként elkészített guriga belsejére, a lábakat kívülről az aljára! Ha normál papírragasztónk van, alaposan kenjük be a ragasztandó felületeket, és súlyozzuk le őket száradásig, de használhatunk erősebb pillanatragasztót, ragasztópisztolyt is. Kisebb gyerekeknek ilyenkor segítsenek a szülők, vagy a nagyobb testvérek, mert ezek nem nekik való eszközök. Vágjuk ki a nyuszik szemét, orrát és bajuszát a kartonból, majd ragasszuk rá, megformázva ezzel az arcukat. Ugye milyen aranyosak?

Jó szórakozást és kellemes ünnepet kívánunk!

3_30.jpg

2_31.jpg

(Forrás: nurrosa.com)

1 komment

Címkék: húsvét csináld magad nyuszi ragasztás DIY WC-papír guriga hulladékmentes gyerekekkel készíthető

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2215605982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2020.04.14. 01:59:44

Soha nem értettem azokat, akik a wc-ből beviszik a konyhába, szobába a wc papír gurigát. A konyhai törlő papír gurigája rendben, de ez?
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

banner_vvm.jpg

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (52) adventi koszorú (20) adventi naptár (6) ajándék (17) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) antikolás (9) anyák napja (18) arcmaszk (8) asztaldísz (9) befőttesüveg (6) befőzés (5) Budapest Park (7) bútorfelújítás (5) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (395) csomagolás (5) csomózás (18) decoupage (13) decoupage alkotósarok (8) dekor (5) dekoráció (225) dísz (5) díszítés (53) divat (12) diy (324) DIY (134) ékszer (42) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farsang (39) festés (50) filcanyag (12) flitter (6) fonal (11) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (7) gyerekekkel készíthető (24) gyerekjáték (5) gyertya (17) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (26) halloween (51) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) hulladékcsökkentés (6) húsvét (82) húsvéti dekoráció (5) inspiráció (8) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (38) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) karácsony (162) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (6) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (9) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) konyha (8) könyvajánló (37) környezetvédelem (6) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) kreatív (23) láda (6) lakásdekoráció (79) lakásdísz (9) lakberendezés (47) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) levendula (7) magyar (6) makramé (11) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (6) minta (11) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nagy nebulo kviz (6) nebulo (6) nyaklánc (12) nyár (22) nyereményjáték (37) nyuszi (5) önkéntes pr (5) origami (16) ősz (96) pályázat (30) papír (73) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (8) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (5) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (41) quilling (8) ragasztás (37) ragasztó (12) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (7) recycle (99) sablon (11) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (10) szabásminta (9) szabás varrás (11) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tárolás (6) táska (5) tavasz (55) tavaszi dekoráció (5) tél (17) télapó (5) terasz (7) természetes alapanyag (10) tervezés (8) textil (5) tojás (9) tojásdíszítés (5) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (21) tökdekoráció (8) tökdíszítés (5) tökfaragás (28) töklámpás (13) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasznosítás (183) ültetés (9) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (39) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

levendula_logo_hatteres_1.png

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

redesigned by

VVM