A Mikulás téli tánca - Mozgatható Télapó-figura tésztából és néhány egyszerű alapanyagból

2019.12.05. 12:00 színesötletek_team

0_4.jpg

Mikulásváró kézműves ötlettel jelentkezünk ezúttal. Nem könnyű választani a sok közül, hiszen jobbnál jobb kreatív játékokat és dekorációkat találhatunk a témában, a legkülönfélébb anyagból, minden korosztálynak. A mai bejegyzésben egy olyat mutatunk, ami talán nem a legkézenfekvőbb, de könnyű az elkészítése, és még játszani is lehet vele. Egy kis fantáziával pedig más figurákat is alkothatunk ezzel a technikával, amikre láthattok is néhány példát a galériában.

Az elkészítéshez csak bármely hobbibolt - vagy az otthoni kreatív doboz - készletében megtalálható, alapvető anyagokra lesz szükséged: gumis cérna, fehér zsenília drót, egy nagyobb és öt pici fagolyó, ecset, piros akrilfesték, piros papír, olló, ragasztó (vagy ragasztópisztoly), néhány fehér pom-pom, fekete filc, hurkapálca és persze némi száraztészta.

1_22.jpg

A meghajlított zsenília drótra sorban fűzzük fel a pirosra festett tésztákat a kisebb fagolyókkal, ezekből lesznek majd a végtagok és az ízületek. A végeket - a kézfejeknél és lábfejeknél - hajlítsuk vissza. Készítsünk egy csomóval lezárt hurkot a gumis cérnára, majd tegyük alá az utolsó kis fagolyót, és végül az egy nagyot is. Csomózzuk a karokat a hajlításnál, és már fűzhetjük is tovább a törzset képező tésztákat, majd ugyanilyen eljárással az alsó végtagokat is rögzítjük. Az öltöztetés következik: a piros papírból vágjuk ki a Télapó sapkáját szimplán és a ruháját duplán, díszítsük pom-pomokkal vagy ezek hiányában vattával, és ragasztóval - esetleg a tartósabb megoldásért ragasztópisztollyal - rögzítsük a helyükre. Ha megrajzoltuk az arcát, csak ráakasztjuk a hurkapálcára és kezdődhet a téli tánc!

2_21.jpg

Az elkészítéshez segítségünkre lehet ez a videó is! 

Forrás: www.handmadecharlotte.com

szarvas_1.jpg

szarvas_2.jpg
szarvas_3.jpg
szarvas_4.jpg

x_1.jpg

x_2.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: játék csináld magad tél marionett papír báb ragasztó zseníliadrót DIY Mikulás Télapó tésztafigura gyerekekkel készíthető

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2915336926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

Közösség

Elismerések

Címkék

ablakdísz (9) advent (51) adventi koszorú (20) adventi naptár (6) ajándék (16) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (39) akrilfesték (13) álarc (19) album (5) antikolás (9) anyák napja (16) asztaldísz (8) befőttesüveg (5) Budapest Park (7) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (379) csomagolás (5) csomózás (18) decoupage (12) dekoráció (215) dísz (5) díszítés (52) divat (12) diy (318) DIY (96) ékszer (40) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (42) erkély (5) falevél (9) falfestés (10) farsang (38) festés (48) filcanyag (12) flitter (6) fonal (8) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (7) gyerekekkel készíthető (10) gyertya (16) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (26) halloween (51) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) húsvét (78) inspiráció (8) iskolakezdés (7) játék (18) jelmez (13) jelmezkészítés (5) kabala (6) karácsony (162) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karkötő (26) karton (5) kartondoboz (9) kaspó (5) kavics (14) kavicsfestés (18) képeslap (9) képkeret (9) kert (73) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) konyha (6) könyvajánló (37) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) kreatív (5) láda (6) lakásdekoráció (77) lakásdísz (9) lakberendezés (43) lakberendezési ötletek (8) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (17) levendula (7) makramé (11) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (15) mézeskalács (8) mikulás (6) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (24) origami (16) ősz (95) pályázat (22) papír (69) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) pólófonal (5) polymer clay (6) pöttömkert (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (40) quilling (8) ragasztás (20) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (7) recycle (91) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (10) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (6) tavasz (51) tél (17) télapó (5) terasz (5) természetes alapanyag (10) tojás (9) tojásfestés (21) tojástartó (10) tök (21) tökdekoráció (8) tökdíszítés (5) tökfaragás (28) töklámpás (13) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasznosítás (168) ültetés (8) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (31) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (10) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

designed by

BekeDesign