Adventi koszorúk egyszerűen és gyorsan

2019.11.30. 09:50 andy_cube

6_15.jpg

A karácsonyi ünnepkör lassan kezdetét veszi, így vasárnap az adventi koszorúinkon is meggyújthatjuk az első gyertyát. Számtalan szebbnél szebb ötletet láthatunk az internetes oldalakon és a szakboltokban egyaránt, ezért mi most szándékosan olyan verziókat mutatunk, amik kissé eltérnek a hagyományostól mind az összkép, mind a felhasznált anyagok tekintetében. Cserébe egyszerűen elkészíthetők, illeszkednek a manapság oly' divatos minimalista vagy vintage hangulathoz, és akár néhány feleslegesnek látszó, polcon porosodó tárgynak is új életet adhatunk a megvalósítással.

A díszítéshez szinte bármit használhatunk, terméseket, karácsonyfadíszeket, örökzöldeket, szalagokat, még akár szárított vagy nyers gyümölcsöket is. Legtöbbjük beszerzéséhez ki sem kell lépnünk az ajtón, ami különösen hasznos lehet, ha a Black Friday-nek köszönhető, akciókkal kecsegtető hétvégén el szeretnénk kerülni a vásárlást akár a tömegiszony, akár elvi meggyőződés okán.

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” is nevezték ezt a néhány hetet.

Bár az eredetileg katolikus hagyományokon alapuló szokás már részben átalakult, néhol meg is kopott, azért még sok háztartásban kerül ilyenkor koszorú az asztalra, köszöntve ezzel ezt a meghitt, befelé figyelő időszakot. Akármelyiket is választjuk, közös tulajdonságuk, hogy négy gyertya kerül rájuk, melyeket karácsonyig vasárnaponként gyújtunk meg, minden alkalommal eggyel többet. Tradicionálisan az első és a második lila gyertya a hitet és a reményt, a harmadik - a rózsaszín - az örömöt, a negyedik lila pedig a szeretetet jelképezi,
de ha már ezek közül az alternatív megoldások közül választunk, talán a gyertyák színeit tekintve is lehetünk rugalmasabbak. 

5_17.jpg

2_20.jpg

1_21.jpg

3_20.jpg

4_16.jpg

8_14.jpg

9_11.jpg

7_14.jpg

10_10.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad karácsony gyertya advent újrahasznosítás diy dekoráció recycle díszítés adventi koszorú lakásdekoráció ünnepi dekoráció

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr7915331108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

banner_vvm.jpg

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (52) adventi koszorú (20) adventi naptár (6) ajándék (17) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (39) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) antikolás (9) anyák napja (18) arcmaszk (8) asztaldísz (8) befőttesüveg (6) befőzés (5) Budapest Park (7) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (393) csomagolás (5) csomózás (18) decoupage (14) decoupage alkotósarok (8) dekoráció (221) dísz (5) díszítés (53) divat (12) DIY (129) diy (323) ékszer (42) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farsang (39) festés (49) filcanyag (12) flitter (6) fonal (10) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (7) gyerekekkel készíthető (23) gyerekjáték (5) gyertya (17) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (26) halloween (51) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) hulladékcsökkentés (6) húsvét (82) húsvéti dekoráció (5) inspiráció (8) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (38) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) karácsony (162) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (6) kavics (15) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (9) kert (74) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) konyha (7) könyvajánló (37) környezetvédelem (6) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) kreatív (23) láda (6) lakásdekoráció (78) lakásdísz (9) lakberendezés (45) lakberendezési ötletek (8) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (16) levendula (7) magyar (6) makramé (11) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (6) minta (11) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nagy nebulo kviz (6) nebulo (6) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (37) nyuszi (5) önkéntes pr (5) origami (16) ősz (95) pályázat (30) papír (72) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (5) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (41) quilling (8) ragasztás (36) ragasztó (12) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (7) recycle (98) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (9) szabásminta (9) szabás varrás (10) szalvéta (5) szalvétatechnika (16) szemmaszk (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tárolás (6) táska (5) tavasz (55) tavaszi dekoráció (5) tél (17) télapó (5) terasz (7) természetes alapanyag (10) tervezés (8) textil (5) tojás (9) tojásdíszítés (5) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (21) tökdekoráció (8) tökdíszítés (5) tökfaragás (28) töklámpás (13) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasznosítás (183) ültetés (9) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (38) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

levendula_logo_hatteres_1.png

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

redesigned by

VVM